MÚLTIDÉZŐ

„A hazáért mindhalálig!”

170 ÉVE SZÜLETETT

AZ ÖNÁLLÓ MAGYAR NEMZETI HADSEREG

170 esztendővel ezelőtt egy nemzet szembeszállt az idegen elnyomással  függetlenségét és haladásnak feltételeit kikényszerítendő. Ez volt 1848 . március 15-ének célkitűzése.

A forradalom vér nélkül győzött, de 1848 nyarára már egyértelművé vált, karddal és katonákkal és kell megvédeni az áprilisi törvényekben megígért jogos követelések betartatását.

1848 tavaszán, nyarán hazánknak nem volt sem önálló hadserege, sem az azt fenntartható anyagi háttere. Az április 14-én Pestre költözött kormány hozzálátott a fiatal magyar állam megszervezéséhez, legmaradandóbb intézkedése az első tíz honvédzászlóalj felállítása volt.

 Minden jóravaló magyar ember hallotta tanulmányai során, hogy Kossuth Lajos pénzügyminiszterként hogyan emelte föl a szavát az újonnan alakult kormányban a Véderő pénzügyi megszavazásáért, majd országjáró útja során  gyújtó hangú beszédeiben hogyan toborozta az első magyar önálló hadsereget. Álljon itt egy rövid részlet a retorika gyöngyszemeként is aposztrofált beszédből:

  „Uraim! Midőn a szószékre lépek, hogy Önöket felhívjam, mentsék meg a veszélyben levő hazát, e percznek irtózatos ünnepélyessége szorongatja keblemet. Úgy érzem, mint ha Isten kezembe adta volna a tárogatót, mely felébreszti a halottakat, hogy ha vétkesek, vagy gyengék, örök halálba süllyedjenek; ha pedig van bennök életerő, örök életre ébredjenek. Így áll e perczben a nemzet önök kezében. Az Isten kezökbe adta a mai határozattal a nemzet életét, de kezökbe adta a nemzet halálát is. Önök határozni fognak….”

 A haza ügye mindennél fontosabb volt akkor 1848 nyarán. Az addig a császári seregben szolgáló tisztek és honvédek, de  lelkészek, tanárok, ügyvédek, nemesek, egyszerű polgárok, földművesek felekezetre és származásra való tekintet nélkül hagyták ott a biztos otthont, fogtak fegyvert, hogy megvédjék  az áprilisi törvényekben már rögzített vívmányokat.

Szükség is volt  az első önálló nemzeti hadseregre, hisz 1848 nyarán a bécsi udvar - felocsúdva az első megrettenésből -, megindította a fegyveres harcot a márciusban vér nélkül győzött magyar forradalom, Magyarország ellen.

 Így  aztán 1848. szeptember 11. után - amikor már lemondott a Batthyány-kormány - gróf. Josip Jellasics horvát katonái a Móga János által vezetett nem túl felszerelt, de elszánt és szervezett magyar honvédsereggel találták magukat szembe.

Szeptember 29-én a pákozdi csata győzelme  bebizonyította, hogy a hazaszeretet, a „hazáért mindhalálig” kategorikus imperativusa kiállta nem csupán az erkölcsi próbát, de  Bécsig futtatta a támadó horvát bán seregeit.

Önálló, nemzeti hadseregünk valójában ekkor született. Vérben, harcban, elszánt küzdelemben, hősies győzelemben.

Történelmünk során aztán oly gyakran szükség volt erre a hazát mindhalálig szolgáló nemzeti hadseregre…Nézzük az utolsó két emberöltőt!

***

Nyolcvan esztendővel ezelőtt mindenki számára világossá vált, hogy a Nagy Háborút lezáró békediktátumok tarthatatlanok és Európa sorsdöntő időszak előtt áll. (Monsieur Foch, francia tábornok már 1918-ban megfogalmazta: „Nem béke ez, uraim, hanem fegyverszünet húsz évre.” - szerk.)

 A Hitler vezette Harmadik Birodalom volt az első, amely a békeszerződés fellazítására törekedett, s 1938 márciusának közepén az osztrákok üdvrivalgása közepette vonult be a Wehrmacht Ausztriába és valósult meg az Anschluss. A trianoni béklyókba vert és a kisantant halálos szorításában lévő Magyar Királyság már jóval nehezebb helyzetben volt, így rendkívüli jelentőségűnek számított, amikor tavasszal Darányi Kálmán miniszterelnök meghirdette a Magyar Királyi Honvédség minőségi és mennyiségi fejlesztését szolgáló győri programot. Országunk Szent István király halálának 900. évfordulójára emlékezett, mi adtunk otthont az Eucharisztikus Világkongresszusnak, s mikor a kormányzó hivatalos németországi útján tartózkodott, sor került a hagyományos augusztus 20-i tisztavatásra.

Azt a napot repesve várták a leendő hadnagyok, és az avatás legmagasztosabb pillanata akkor következett be, amikor a Ludovika mögötti Nagyréten az eskütétel után 121 hadnagy kardja lendült a magasba, és azok pengéit összecsengetve kiáltották egy szívvel és lélekkel az akadémia jelmondatát: A hazáért mindhalálig! E három szó határozta meg a hivatástudatukat, amelyet a Ludovika 1931 és 1936 közötti parancsnokának, vitéz Jány Gusztáv vezérkari ezredesnek egy 1934-ben keletkezett levele is megvilágított: „Az akadémia minden törekvése arra irányul, hogy a gondjaira bízott akadémikusokból a m. kir. honvédségnek és a magyar hazának önfeláldozó, feltétlenül kötelességtudó, minden körülmények között egyenes, szerény életmódhoz szokott, jövendő hivatásáért rajongó, lova­gias gondolkodású, ízig-vérig magyar tisztet neveljen.”

 S e tisztek, csakúgy, mint a többi ludovikás – vagy tartalékos és ténylegesített – bajtársuk, legjobb tudásuk szerint szolgálták a legfelsőbb hadurat és a magyar hazát. Részesei voltak az országgyarapítás örömteli időszakának, majd a második világháborúnak, ahol csak az 1938-ban felavatott évfolyamból huszonheten haltak hősi halált. […]

A rendszerváltozás/rendszerváltoztatás után a néphadseregből alakult Magyar Honvédség sokáig nem tudott mit kezdeni a ludovikásokkal, afféle csodabogaraknak tartotta őket. […], talán feledhetőnek is. (szerk.)

A Fennvaló azonban másként rendelkezett, mert a hajdani „kádári tisztek” nagy része már rég az árnyékvilágba költözött, míg a hajdani ludovikások, bolyaisok, kassai repülősök közül még akadnak, akik köztünk élnek. Szép felismerés volt a honvédség részéről, amikor ismét őket állította példaként az új tiszti sorványoknak, s a 2010-es tisztavatás felemelő jelenete volt, amikor – 1945 után első ízben – a felavatott tisztek kivont karddal kiáltották a Ludovika patinás jelmondatát. […]

***

A Magyar Honvédség idén ünnepli megalakulásának 170. évfordulóját.

Emlékezzünk méltó módon  az 1848-as hős honvédeinkre, a világháborúkat végigszolgáló sok tíz és százezer neves és névtelen katonáinkra, a méltatlanul háttérbe szorított, eszmeiségükért, katonai bátorságukért megtagadott ludovikásokra is! Mindannyiuk erkölcsi tartása, a hazáért való hűséges szolgálata immár 170 éve példa és biztos támasz, nemzetünk fogódzói békében és haragvó időkben egyaránt.

Emlékezzünk rájuk, becsüljük meg mindenkori helytállásukat!

/Babucs Zoltán munkája nyomán ZE/