IRODALMI KITEKINTŐ

EGRESSY BÉNI

 zeneszerző, író, színész

(Sajókazinc, 1814. április 21. – Pest, 1851. július 17.) 

Galambos Pál református lelkipásztor és Juhász Julianna fia (eredeti neve: Galambos Benjámin). Iskoláit az miskolci református gimnáziumban és a sárospataki főiskolán végezte. Kedvezőtlen anyagi viszonyai miatt (apja időközben meghalt, özvegyet és hat gyermeket hagyván hátra) nem folytathatta iskoláit, 1833-ban Mezőcsáton iskolamesterséget vállalt; ez időből valók zsoltártanulmányai, melyekhez később mint színész is visszatért.

Másodizben is Szepsiben, Abaúj megyében vállalt segédtanítói hivatalt, és mint ilyen látogatta meg 1830-ban bátyját, Egressy Gábort, aki már akkor a kassai színtársulat tagja volt. E látogatás elhatározta jövőjét: kardalnoknak állott. 1834-ben a kassai és a kolozsvári társulattal lépett fel.

Mindeddig inkább hajlam vezette, mint a készültség biztos tudata. A színészi pályán tanult meg franciául, olaszul és németül. A hangjegytant csak hírből ismerte; ezért éjjel-nappal tanult, tenorrá akarta magát kiképezni és valódi művelt színésszé. Mindazonáltal nem hagyott föl tehetsége próbálgatásával a budai színpadon sem. Midőn 1837-ben a budai szintársulat Pestre a nemzeti szinházba költözött, minden reménye füstbe ment és 1838-ban Olaszországba ment, hogy énekelni tanuljon. Gyalog indult útnak és megjárta Fiumét, Triesztet, Velencét, Padovát és Milanót; e helyekről küldött leveleinek egy részét az akkori magyar lapok is közölték. Másfél évet töltött itt nélkülözés és tanulmány, szenvedés és gyönyör közt.

1843-ban került a pesti Nemzeti Színházba, karénekesként.

Már 1840-től foglalkozott zeneszerzéssel, ő volt Petőfi Sándor verseinek első megzenésítője és számos népies műdal szerzője. Legnagyobb sikerét Vörösmarty Mihály Szózat című versének megzenésítésével aratta, amelyet 1843. május 10-én mutattak be a Nemzeti Színházban.

Foglalkozott színművek, operaszövegek írásával és fordításával is. Egressy írta a Bátori Mária és az 1844-ben bemutatott Hunyadi László című operák szövegkönyvét, amelyek zenéjét Erkel Ferenc szerezte. Katona József drámáját, a Bánk bánt is átdolgozta és az opera szövegét nem sokkal halála előtt átadta Erkelnek. Ennek a bemutatójára csak 1861. március 9-én került sor.

Részt vett az 1848-49-es szabadságharcban, Kápolnánál meg is sebesült. Felgyógyultáig Borsodba, Mezőcsátra vonult vissza egy jó barátjához, ahol Szent Dávid zsoltárainak - amint a reformátusoknál francia hangozat szerint elfogadták -, orgonára tételével foglalkozott.

1849 szeptemberében honvéd főhadnagyként ott volt a komáromi vár védői között. Itt írta a Klapka-indulót. A szabadságharc leverése után Klapka György menlevelével szabadult és visszatért a színpadra.
Összesen 47 zeneművet írt, melyek közül 35 jelent meg nyomtatásban. Magyarra fordított 50-nél több színdarabot és 19 operaszöveget.

Az elhatalmasodó tüdőbetegsége miatt 1851-ben, harminchét évesen halt meg Pesten.

Emlékezzünk rá születésének 204. évfordulóján a Kazincbarcika-alsói református templomban 2004-ban elhangzott ünnepi beszéd felidézésével:

***

„Mennyit ér az, ki látta Vörösmartyt,

S dalt Petőfi versre zenghetett?”

„És mindenkihez volt egy szép dala,

S lelkében egy áldott pillanatban

Született egy nemzet Szózata?”

Mennyit ér az?”

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

Rendhagyó ez a mai istentiszteletünk, hiszen a mai vasárnapon lelkünk – ha rövid időre is – a múltat idézi, az előbb idézett versben feltett kérdésre keresi a választ, és emlékezik.

Emlékezzünk, mert emlékeznünk kell, hisz’ épp mi, magyarok vagyunk a példa rá, hogy egy nép erényei önmagukban nem biztosítják annak történelmi sikerét! A legszebb képesség is elátkozott kincs, amíg ébresztőjét meg nem találja.

Ezért kérdezem most én is a költővel együtt: mennyit ér településünk, gyülekezetünk közel két évszázados homályából felsejlő nagy magyarjának, Egressy Béninek az emléke ma, itt és most? Élete, munkássága, hazaszeretete, haláláig megtartó hite ott él-e szívünkben és értelmünkben? Mi, akik a sajókazinci gyülekezet tagjai vagyunk, ismerjük-e településünk, ősi gyülekezetünk nagyjait?

Valószínűleg nem, vagy nem eléggé.

 Ma, az emlékezésre, a főhajtásra, a kérdés megválaszolására nem kerek évforduló késztet, hisz’ 189 éve, április 21-én, hogy meglátta a napvilágot Egressy Pál református lelkész harmadik gyermeke, Benjámin; itt, Sajókazincon. Meglátta a napvilágot a Szózat zeneszerzője, a Bánk bán és a Hunyadi László című operák szövegkönyvének írója, számos zsoltár összhangzattani zeneszerzője, a XIX. századi magyarság meghatározó egyénisége, tehetsége és tudatosan vállalt hazafisága révén mindenkori példaképeink egyike.

A XIX. század számos követendő példát, nagy jellemet adott nekünk itt a Kárpát-medencében. Zord volt a történelmi helyzet, de éppen ezért kegyes volt a Sors, mert adott a helyzethez méltó férfiakat. „Afelől, hogy a talentumos és jellemes férfiak közül kik legyenek nagyok, mindig a helyzet határoz. A nagyság a sorsé, csak a tehetség az emberé.” - olvashatjuk Egressy Béni írókortársa, Kemény Zsigmond naplójában.

Talentumot és jellemet kapott Egressy Béni a Teremtőtől, hazaszeretetet, becsületet, kitartást és hitet örökölt a lelkészédesapától és a putnoki származású halk szavú édesanyától. A helyzetet viszont a Haza, az 1848/49-es forradalmi lázban élő Magyarország hozta el e nagyszerű férfi számára.

Természetesen már korábban, a 30-as évek végén megérintette a kor célkitűzése, a haza és haladás eszméje, s az ezzel járó küzdelmek. Testvéréhez hasonlóan színésznek állt, hogy a magyar nyelv erejével hirdesse a magyarul beszélő, értő közönségnek – ha kellett ekhósszekérrel költözve városról városra - azt, amit ma sorsfordító történelemnek, a forradalom előkészítésének nevezünk.

Az a bizonyos helyzet először 1843-ban találta meg, amikor az újonnan felépült magyar nyelvű Nemzeti Színház pályázatára elkészítette a Szózat zenéjét. A 20 arany első díjon túl akkor még Egressy sem remélte, hogy Vörösmarty rendületlen hazaszeretetének buzdító szava az ő zenéjével lesz teljessé, örökérvényűvé, a Himnusz mellett nemzeti imává minden magyar számára.

Feltehetjük a kérdést, az Úrtól kapott talentumok mellett mi volt a forrás, ahonnan meríthetett, hogy ilyen örökérvényűt tudjon alkotni?

A legelső ilyen forrás az a belülről szóló protestáns lelki parancs volt, amelyet a szülői házból hozott magával, amely mindig fontosnak tartotta a haza érdekében való szüntelen munkálkodást, és mindig komolyan vette az igazi hazaszeretet „itt élned, halnod kell” örökérvényű parancsát.

A zenei forrás a lelkész-édesapa érces hangja, amint a Sajó völgye falvainak templomaiban zengte a zsoltárokat, és az, hogy őt is megtanította zongorán, hegedűn és orgonán e zsoltárokat előadni; és emellett a kor magyaros dallamaira is. Ezek az élmények ihlették számtalan nótaszerzeményét, Petőfi verseinek megzenésítését, de ezek az élmények motiválták a Hunyadi László szövegkönyvének megírásakor is, amely az 1844-es év nagy sikere volt. (Igaz, hogy az idegen nádor sápadtan ülte végig a díszelőadást, hisz’ egyértelmű volt az opera hazafias üzenete. Ezzel is magyarázható, hogy a ma is legismertebb Erkel-Egressy opera, a Bánk bán már hiába készült el, bemutatását a szövegkönyvíró már nem érhette meg.)

Nem érhette meg, mert a legnagyobb kihívást és megpróbáltatást 1848/49 hozta meg számára, és minden, a magyar szabadságért küzdeni és tenni akaró hajdani honfitársunk számára.

Egressy Béni felismerte, hogy tett és szó egyet jelentenek a helyzettel. Maga mögött a Szózattal és több operaszövegkönyvvel, március 15-re megzenésítette a Nemzeti dalt, de másnap már a nemzetiszínű karszalaggal díszített nemzetőr ruhát öltötte magára. Nagyon pontosan tudta a helyét, a helyzetét, hogy 1848/49-ben már nem a zenei tálentumára van szükség, hanem a két kezére. Tudta, hogy a fegyveres harcot kell vállalnia, ezért 1848 nyarán Egressy és sok ezer hazafi, aki felismerte fátumát, vállalta ezt. Parancsszó nélkül megalakult a nemzeti hadsereg; szemvillanásokból, összekacsintásokból a nemzeti egység az idegen betolakodókkal szemben. Példa nélkül való 1848 nyara még Európa történelmében is. Egy maroknyi nép itt a Kárpát-medencében, aki Kölcseyn, a Himnuszon, Vörösmartyn, a Szózaton, Egressyn és Erkelen nevelkedve nyitotta szemét a szabadságra, egy emberként vállalta a harcot annak megszerzéséért, megóvásáért. Pontosan tudták annak értékét!

A földműves elhagyta az ekéjét, a családapa az otthonát, a tanuló és a tanár az iskolát, a lelkipásztor a szószéket, és ment a zászlók alá. Tizenéves gyerekek emelték a nehéz fegyvereket, és galambősz férfiak álltak ezekkel a gyerekekkel egy sorban. Nem kellett ígéretekkel és pénzzel csalogatni senkit, egy nemzeti színű kokárda volt, amit a belépő kapott. A mérnökökből, tanárokból, papokból és zeneszerzőkből katonák lettek. A csendes jellemekből oroszlánok! A templomok odaadták harangjaikat ágyúércnek, hogy így védjék az egyszer kivívott szabadságot.

A Szózat zeneszerzője sem tétlenkedett. Közhonvédból már 1848 őszére hadnaggyá lett, s így vezényelték a tragikus végű kápolnai csatába, ahol 1849. februárjában súlyos láblövést kapott.

A helyzet teljessé vált, a sors határozott: Egressy Béninek a nagyság mellé a hősiesség is megadatott. Az Úrtól kapott tálentumokkal jól gazdálkodott. Alkotott egy életen át: naggyá tette Vörösmarty Szózatát, Katona Bánk bánját, alázattal dolgozott Erkel Ferenc és Liszt Ferenc „keze alá”, hogy legyen magyar nemzeti opera, harcolt, hogy a haza szabad legyen, hogy legyen magyarság. Mindvégig megtartotta a szülői házból hozott hitét, a hazáért való tenni akarás erkölcsi parancsát. Protestáns keménységét, - az elnyomó hatalommal való szembenállását, ha kellett bátor szembenállását – soha nem adta fel.

Tálentuma és jelleme teljessé vált, a sors, a helyzet naggyá tette.

Betegágyán, sajgó lábsebével is dolgozott; Marot és Béza zsoltárfordításaihoz készített orgonaátiratokat. Az Úr nehéz sebéből még meggyógyította, de 1851. július 17-re rajta is elhatalmasodott a családi kór, a tüdővész. Egyre gyengülő, erőtlenedő testét elhagyta a mindvégig erős és hittel teli, másokat bíztató lélek. Mindössze 37 évet élt, de tálentuma és jelleme ma is erőt és példát, fogódzót adhat mindannyiunknak válságos vagy nehéz helyzetekben.

Immár nyugodtabb szívvel kérdezem újra: mennyit ér az, akit szeretett az Isten, s akinek lelkében egy áldott pillanatban megszületett egy nemzet Szózata?

Hiszem, hogy neve nem csupán gyülekezetünk, de Kazincbarcika minden lakójának is ott él a szívében.

Hiszem, hogy Egressy Béni élete, hite, emberi tartása az elkövetkezendő években is példaértékű lesz mindannyiunk, minden kazincbarcikai, minden magát magyarnak valló ember számára.

Hiszem, hogy munkássága, műveiből sugárzó hazaszeretete összetartja a Kárpát-medence magyarságát határainkon belül és azokon túl is, itthon és a nagyvilágban, és segíti a megmaradásunkat immár az Európai Unióban is.

Hiszem, hogy az elkövetkezendő jövőben is Egressy Béni zenéje és Vörösmarty Mihály messzeható rendületlen buzdítása, Szózata jelenti majd minden magyar ember számára - bárhol is éljen a nagyvilágban - a szülőhazát, Magyarországot.

 Hiszem és remélem. Higgyük és reméljük! És akkor bizonyosan így is lesz!

/Lejegyezte: ZE/