ANYÁK NAPJÁRA
Áprily Lajos:
KALÁCS,
KEDDI KALÁCS
Már szombat este megsütötte
anyám. És reggel már adott.
Az aranya besugarazta
a harangos vasárnapot.
Vasárnap estig nem fogyott el,
fénye áthullt az ünnepen.
Még hétfőn is jutott belőle.
És kedden is. De csak nekem.
Ma sem tudom, hol rejtegette,
melyik fiókból jött elő,
de olyan áldott volt az íze,
olyan hétköznap-szentelő.
Az asztalkendőből kibukkant
szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
Nagy árnyékok, fekete gondok,
még várjatok, maradjatok.
Igénytelen polgár-kalács volt,
olyan egyszerű, mint falum.
És mégis úgy megnőtt azóta,
mint úrvacsora-szimbolum.
Száguldó évek távolából
megérzem néha jószagát:
a tűzhely tájáról elindul
s betölt szívet, betölt szobát.
Lelki kenyér ínség-időkben,
verőfényes vigasztalás...
Pedig tudom: a keze föld már.
És nincsen több keddi kalács.
Dsida Jenő
ÉDESANYÁM KEZE
A legáldottabb kéz
a földön,
a te kezed jó
Anyám.
Rettentő semmi
mélyén álltam
Közelgő létem
hajnalán;
A te két kezed
volt mentőm
a fényes földre
helyezett…
Add ide,- csak egy
pillanatra, –
Hadd csókolom meg
kezedet!
Az a kéz áldja, szenteli meg
A napnak étkét, italát
Ez a kéz vállalt életére
Gyilkos robotban rabigát,
Ez tette értünk nappalokká
A nyugodalmi perceket…
Add ide,- csak egy
pillanatra, –
Hadd csókolom meg kezedet!
Hányszor ügyelt rám ágyam
mellett,
Ha éjsötétbe dőlt a föld,
Hányszor csordúlt a bánat
könnye,
Amit szememről letörölt,
Hányszor ölelt a szent
kebelre,
Mely csupa, csupa szeretet!
–
Add ide,- csak egy
pillanatra, –
Hadd csókolom meg kezedet!
Lábam alól, ha néha néha
El is tévedt az igaz út,
Ujjaid rögtön megmutatták:
Látod a vétek szörnyű rút! –
Ne hidd Anyám, ne hidd, hogy
egykor
Feledni bírnám ezeket!…
Add ide,- csak egy
pillanatra, –
Hadd csókolom meg kezedet!
Ha megkondult az est
harangja
Keresztvetésre tanított,
Felmutatott a csillagokra,
Úgy magyarázta: ki van ott;
Vasárnaponként kora reggel
A kis templomba vezetett…
Add ide,- csak egy
pillanatra, –
Hadd csókolom meg kezedet!
Oh, hogy így drága két
kezeddel
Soká vezess még, adja ég;
Ha csókot merek adni rája
Tudjam, hogy lelkem tiszta
még.
Tudtam, hogy egy más, szebb
hazában
A szent jövendő nem veszett!
–
Add ide,- csak egy
pillanatra, –
Hadd csókolom meg kezedet!
A legáldottabb kéz a földön
A te két kezed, jó Anyám!
Mindenki áldja közeledben;
Hát én hogy is ne áldanám?!
Tudom megáldja Istenünk is,
Az örök Jóság s Szeretet!-
Némán, nagy forró áhítattal,
Csókolom meg a kezedet!