Reményik Sándor

NE ÍTÉLJ!

Istenem, add, hogy ne ítéljek –

Mit tudom én, honnan ered,

Micsoda mélységből a vétek,

Az enyém és a másoké,

Az egyesé, a népeké.

Istenem, add, hogy ne ítéljek!

Istenem, add, hogy ne bíráljak!

Erényt, hibát és tévedést;

Egy óriás összhangnak lássak –

A dolgok olyan bonyolultak,

És végül mégis mindenek

Elhalkulnak és kisimulnak,

És lábaidhoz együtt hullnak.

Mi olyan együgyűn ítélünk

S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy minél halkabb legyek –

Versben, s mindennapi beszédben

Csak a szükségeset beszéljem!

De akkor szómban súly legyen s erő,

S mégis egyre inkább simogatás -

Ezer kardos szónál többet tevő.

S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem;

De egyre inkább csak igen.

Mindenre ámen és igen.

Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.

Ámen. Igen. És a gonosztól van

minden azonfelül.