A SZERETET HELYE…
...lábadozik a remény, akadozik az
öröm…
És a szeretet a sor végén áll.
Előttünk pöffeszkedő urak és
hölgyek. Mindegyik magabiztos. Az önzés a leghangosabb. Egyfolytában
élménybeszámolót tart a sikereiről, épp most érkezett haza Bécsből. Vásárolt
videót, hozott hűtőládát, és nem tudja, hogy miért siránkoznak az emberek,
hiszen van itt pénz kérem szépen, csak nem vallják be, mindenki sajnáltatja
magát.
Fröcsköl a szája, amikor
beszél, s meg van győződve róla, hogy csodáljuk őt. Ő a menő, aki "megcsinálja
az életét", nevet az ügyetlen professzoron, aki reggeltől estig laboratóriumban
tölti napjait, s annyit keres, mint ő egy héten. Kémcsőbúvárnak titulálja a
kutatót, az élhetetlen tudóst, akitől az élete függhet, és még büszke is a
butaságára.
Ha a primitívség pénzhez
jut, kineveti a kultúrát!
Számára az élet a
megszerzett javak értékében mérhető. Nála nem az a fontos, hogy ki egy ember, ő
aszerint méri a világot, hogy kinek mije van. Az életet cuccokban látja, és
szörnyülködik, hogy még televízióm sincs… Borzasztó látvány, amikor a semmi
fölfújja magát...
Állok a sorban és
figyelek...
- Az a helyzet, apa -
harsogja, mintha süketek lennénk, - hogy szemesnek áll a világ, én sohasem
maradtam alul!
És dicsekszik, lankadatlan
energiával mondja a közhelyeket, hirdeti, hogy "itt taposni kell pajtás", "itt
semmire se jut az, aki becsületes!" - tehát büszke arra, hogy ő nem az.
-Tudod bátyám - (ez a fajta
tegezi az egész világot) - meg kell élni, nincs pardon, a világ nem a
szívbajosok gyülekezete. S azonnal biztosít mindannyiunkat arról, hogy őt nem
kell félteni, ő mindig megélt. és ezután is megél majd. Őt már semmivel sem
tudják meglepni!
Az ügyeletes okos mellett
nonstop heherészik a mindennel egyetértő nej. Büszke arra, hogy ilyen tehetséges
férje van. Szinte biztat a szemével, hogy vegyünk példát szíve választottjáról,
s akkor nem lesz majd hervadt orcánk még nyugdíjas korunkban sem.
- Az a helyzet, uraim -
nyilatkozik az ismeretlen úr, akit senki sem kérdezett - hogy nincs itt semmi
baj, csak ügyetlen emberek vannak. Aki itt éhen hal, az megérdemli.
Keserű arccal nézzük őt, de
nem veszi észre.
Én tudom, hogy képtelen
lennék megmagyarázni neki, hogy az ő fajtája a bajok okozója. Ez a saját
gesztenyéjét sütögető embertelenség, ez a mérhetetlen önzés juttatott bennünket
a szakadék szélére. Mert az a legnagyobb gond, ha csak magukért ügyeskedő
emberek állnak az élen - miközben lábadozik a remény, akadozik az öröm...
És a szeretet a sor végén
áll.
/† Enzsöl Ellák/