„ÉLJEN A HÁBORÚ”

 Itt az újabb világforradalom! Programja most sem kevesebb, mint elődeié: a világhatalom. Talán helyesebb is lenne világpuccsnak nevezni. Végső víziója a világállam, de ennek formai létrehozása nem feltétlenül szükséges. A lényeg: a bolygó minél nagyobb részén (lehetőleg egészén) érvényesüljön az önjelöltek ideológiai, gazdasági, hatalmi érdeke. A vér sem drága, ha szükségesnek ítélik, a forradalom lángba borítja a világot, háborút provokál, éhínséget, nyomort, járványt. Hozza trükkös találmányát, az öncenzúrát. A legújabb világforradalom színe zöld, bár előszeretettel használ szivárványos drapériákat, öltözik most éppen kék–sárgába. Valódi színei: a zöld és a sárga. Lecsukom a szemem, és hallom, látom a sárkányt, hallom a darazsak fogainak csattogását, látom a halálos sebeket. „Hej, lányka, hej, lányka! / Szépségben nincs párja. / Ha veled lehetnék, / mindent elfelednék. / Zöld–sárga, zöld–sárga, / tollasgyík szájába / került a lányka, / még nincs egy órája.” Érzem a lányka remegését, hangja lágyságát. És már ez én ereim végei is katonák szájában: „Úgy szívják véremet / Csak ebbe ne halljak meg!”

Baksa-Soós János ötven éve egészen konkrét valóságot öltött szavakba. Jelképei mégis széttárultak az éjbe, a kedves éjbe, ahol otthonra leltek csillagok fényében, szenvedélyben, didergésben. A konkrét valóság akkor a pikkelyes Szovjetunió nyirkos lehelete volt, amellyel minket is fullasztott. Nem eresztett, pedig kitéptük volna magunkat fogai közül akár ereink szakításával is. És fröccsent is a vér ötvenhatban bőven. A kommunista világforradalom – puccs volt ez is a javából –, az emberiség nagy megpróbáltatása volt. Színe vörös. Célja eltörölni mindent, ami addig fontos volt: törvényt, erkölcsöt, nemzetet, családot. Eltörölni a múltat. Kilépni az időből: mindent a nulláról kezdeni egy kigondolt, kigörnyedt ideológia mentén. Ugrani! Ugrani át igazságon, értelmen, tengeren, időn s mindenekelőtt az emberen. Ez az igazi világpuccs! Átugrani az emberen és az időn. Mert az a nyomorult pára nem érti a ködből szívott eszmét. Csak bolyong itt össze-vissza ez a buta kis „átlagember”, se nem hall, se nem lát, hiába zeng minden toronyból az eszme.

Majd teszünk róla, hogy halljon és lásson. Neveljük. Rávezetjük. Meg is verjük. Fenyegetjük. Ha mégse ért a szóból, becsukjuk, kicsukjuk, megöljük. Futnak majd, amíg lehet, de aztán falat építünk, vasfüggönyt, s végül már úgyse lesz hová futni. „Hiába futsz, hiába menekülsz…”

Ez a marxista, kommunista „világforradalom” csúnyán elbukott. Elsősorban szellemileg bukott el. Katonailag vagy gazdaságilag még húzhatta volna egy ideig, de szellemileg tompán kongott. Az ősbaj – majdnem azt írtam ősbűn – az volt, hogy az embereket semmibe vette. Megalázta. A hazugsággal is, az erőszakkal is, a vak ábrándok kötelező kergetésével is. A materializmussal, égnyomorítással is.  A hitté vált istentagadással. Vége már, mondanám, de sajnos nincs így.

A világforradalmas eszmék emberek agyában születnek, akikben az ambíció tébolydás látomásokat szül. Ilyenkor valamilyen belső sugallat elhiteti velük, hogy az ő dolguk megváltani a világot. Nincs ezzel baj, ha az épületben, ahol laknak, csak kívül van kilincs az ajtón. De nincs így. Szabadon járnak, egy ideig az emberek még sajnálkozva is tekintenek rájuk, s észre sem veszik, hogy egyszer csak átfordulnak az érzéseik, és már félnek tőlük. Mert minden ilyen világmegváltást az erőszak kíséri. És ezzel már baj van.

A kommunista puccsal – „világforradalommal” – egyidőben volt például fasiszta forradalom is. A színe a fekete. Jól kidolgozott rendszer volt, mint a marxizmus is. Nem kétséges, hogy ennek is voltak világforradalmi ambíciói. Hatalomra viszont puccsal jutott, mint ahogy Leninék és a bolsevikok is Oroszországban. A fasizmus eszméje, tanítása, megvalósulása egyetemessé kívánt válni. Mussolini azért hozzátette, hogy tipikusan olasz, de univerzális érvényű is. „Előre lehet tehát sejteni egy olyan fasiszta Európát, amely intézményeiben a fasizmus tanaiból és gyakorlatából meríti a sugallatot.” – mondta. S ha már Európát?! Árulkodó volt, hogy az eszme fegyveres terjesztését a fasiszták éppen a legproletárabb kontinensen, Afrikában Etiópia megtámadásával kezdték meg. És az is, hogy a legtöbbet – miként Marx és Lenin is – éppen a proletárokra hivatkoztak.

Volt aztán nemzetiszocialista világforradalom is. A színe barna. Hitler nemigen beszélt világforradalomról, de a Németországban bekövetkezett változásokat minden erővel próbálta a világ minél nagyobb részén érvényesíteni. „A nemzetiszocialista forradalom minden tettének élén kétségtelenül a német népközösség megszervezése áll, az egykori osztályállamnak épp oly óvatos, mint következetes átalakítása a népi állam új, szocialisztikus szervezetévé.” Amikor ezt mondta – 1944 januárjában –, fél Európa még mindig német megszállás alatt állt. Nemsokára hazánkat is megszállták, s ha nem is azonnal, de hamarosan hatalomba juttatták egy fiókpuccsal a hungarista „forradalmárokat”. Árulkodó, hogy Szálasi Ferenc „nemzetvezető” Budapest ostroma idején arról álmodozott, hogy Európát és a világot három nagy eszme fogja irányítani, a fasizmus, a nemzetiszocializmus és a hungarizmus. Ez önmagában is kétségbeejtő, hát még ha hozzávesszük, hogy a kommunista (szovjet) birodalom hadserege ekkortájt foglalta el Közép-Európát a saját demokráciájára oly kényes Nagy Britannia és USA hathatós támogatásával. Minden „világforradalom” háborúban fogant és háborúhoz vezetett. A háború élteti.

Ma is világforradalom zajlik. Pontosabban világpuccs. Néhány fiókpuccsot már láttunk. A következményeit nyögjük. Centruma Európa. Ez a világpuccs korántsem azzal a háborúval kezdődött, amelyet egyelőre Oroszország és Ukrajna vív. Közben jól láthatóan rajzolódnak ki a nagyobb frontvonalak. Vannak harciasabb „partnerek” – ilyen az Egyesült Államok és sajnos az Európai Unió is. Vannak óvatosabbak, ilyen Kína, India. A legtöbben előnyt remélnek, hasznot húznának, még többen szeretnék elkerülni a katasztrófát. Persze ott vannak a háttérben a gazdasági érdekek – lényegében az egész világgazdaság alapjainak gyökeres átalakítása. Ez valóban forradalom. Nem, nem maradnak ki a haszonból az eddigi haszonélvezők, de jönnek az újak is, most kell nagyon észnél lenni. Mert az értelmes forradalmi eszméket – melyik eddigi „világforradalomban” ne találnánk ilyet is? – most használják fel a világpuccsra. Megszerezni az eszmei, szellemi, ideológiai hegemóniát. S aztán már megy minden a maga útján.

Ha ködös fogalmak, utópiák, gumiszabályok mögött meglátjuk az agresszivitást, álljunk ellent. Nincs más helyes morális álláspont. Ha a világjobbítás álcája alatt meglátjuk a féktelen hatalomvágyat, leplezzük le. Ha a jogra hivatkoznak jogtiprást elkövetve, fejezzük ki megvetésünket. Ha a víz alá nyomnának, s közben mosollyal pózolnak a kamerák előtt, merüljünk le mélyre, s ne várjunk a segítő kézre. A nagy puccs alapideológiája a bolygó megmentése. Azt nehéznek bizonyult elfogadtatni, hogy a Föld legfőbb ellensége az emberiség. Talán így, „elvontan” még ment is volna, de hogy te meg én? És a gyermek? És a nagymamám? Ki még? Mindenesetre – főleg Európában – bizonyos bűntudatot sikerült kialakítani.

A „világforradalom” gyorsítója a háború. Régi igazság. Ilyen volt az első „nagy” háború is, ilyen volt a második világháború is. Hogy mindkettő ürügy lett a világpuccshoz, annak nincs köze a háborúzó felek igazságaihoz vagy elvetemültségeihez. Csak húzódjon el a háború – gondolják –, úgy gyorsabban elérhető a cél. Sajnos azt is hozzátehetik, hogy célravezető, ha minél több ország vesz részt a háborúban. Így volt 1917–18-ban is. Az Osztrák–Magyar Monarchia, sőt Németország is békét akart már, de nem kapta meg. A háború azáltal, hogy sokáig tartott, világforradalommá szélesedett – okoskodott Masaryk, a nagy „demokrata”. Az áldozatok nem számítanak. Éljen a háború! Megmentjük a világot!

„Katonák szájában / Ereim végei / Úgy szívják véremet / Csak ebbe ne halljak meg!”

Csak ebbe ne haljak meg!

/Szerencsés Károly/