HOMMAGE PETŐFI 200

PETŐFI SÁNDOR
ÉLET VAGY HALÁL
A
Kárpátoktul le az Al-Dunáig
Egy
bősz üvöltés, egy vad zivatar!
Szétszórt hajával, véres homlokával
Áll
a viharban maga a magyar.
Ha
nem születtem volna is magyarnak,
E
néphez állanék ezennel én,
Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb
Minden népek közt a föld kerekén.
Szegény, szegény nép, árva nemzetem te,
Mit
vétettél, hogy így elhagytanak,
Hogy isten, ördög, minden ellened van,
És
életed fáján pusztítanak?
S
dühös kezekkel kik tépik leginkább
Gazúl, őrülten a zöld ágakat?
Azok, kik eddig e fa árnyékában
Pihentek hosszu századok alatt.
Te
rác, te horvát, német, tót, oláhság,
Mit
marjátok mindnyájan a magyart?
Török s tatártól mely titeket védett,
Magyar kezekben villogott a kard.
Megosztottuk tivéletek hiven, ha
A
jószerencse nékünk jót adott,
S
felét átvettük mindig a tehernek,
Mit
vállatokra a balsors rakott.
S
ez most a hála!... vétkes vakmerénnyel
Reánk uszit a hűtelen király,
S
mohó étvággyal megrohantok minket,
Miként a holló a holttestre száll.
Hollók vagytok ti, undok éhes hollók,
De
a magyar még nem halotti test,
Nem, istenemre nem! s hajnalt magának
Az
égre a ti véretekkel fest.
Legyen tehát ugy, mint ti akartátok,
Élet-halálra ki a síkra hát,
Ne
légyen béke, míg a magyar földön
A
napvilág egy ellenséget lát,
Ne
légyen béke, míg rosz szívetekből
A
vér utósó cseppje nem csorog...
Ha
nem kellettünk nektek mint barátok,
Most mint birókat, akként lássatok.
Föl
hát, magyar nép, e gaz csorda ellen,
Mely birtokodra s életedre tör.
Föl
egy hatalmas, egy szent háborúra,
Föl
az utósó ítéletre, föl!
A
századok hiába birkozának
Velünk, és mostan egy év ölne meg?
Oroszlánokkal vívtunk hajdanában,
És
most e tetvek egyenek-e meg?
Föl, nemzetem, föl! jussanak eszedbe
Világhódító híres őseid.
Egy
ezredév néz ránk itélő szemmel
Atillától egész Rákócziig.
Hah, milyen múlt! hacsak félakkorák is
Leszünk, mint voltak e nagy ősapák,
El
fogja lepni árnyékunk a sárba
És
vérbe fúlt ellenség táborát!
Erdőd, 1848. szeptember 30.