MÚLTIDÉZŐ

Trianon 100. évfordulója elé...

90 éve halt meg Trianon rosszemlékű „atyja”,

GEORGES CLEMENCEAU

(1841-1929)

Az első világháborút lezáró békeszerződést 1920. június 4-én írták alá Magyarország képviselői a versailles-i Nagy-Trianon kastélyban. Az esemény megítélése – ha egyáltalán engedték megítélni – koronként és politikai rendszerenként hektikusan változott itthon.  Az óriási terület- és népességvesztéssel járó Trianon egyben a szuverén, független Magyarország megjelenését is jelenti  ma is, a 21. század elején, a  mindmáig rosszemlékű békediktátum 100. évfordulójához közeledve a hazai és a nemzetközi politika színterén.

Próbáljunk a „politikai kulisszák” mögé nézni, amikor Clemenceau alakját megidézzük Elter Tamás szakértően körültekintő írását elolvassuk! A kívülálló - nem történész - számára is fölsejlik, hogy a  „békediktátum atyja” ma a balliberális eszmék megszállott híve lenne, ahogy az volt már a 19/20. század fordulóján. Mindenképp elgondolkodtató, és esetében - a mi tragédiánkban - is igaz a Székely János-i bölcselet:

 „Egy bizonyos van: a világ

Nem előre halad.

Hanem hátulról épül!”

 /Székely János: A folyó/

***

Kilencven éve, 1929. november 24-én halt meg Georges Clemenceau egykori francia miniszterelnök, az első világháborút lezáró Párizs környéki békék - és így a trianoni békediktátum - egyik kimunkálója. Amíg Magyarországon Clemenceau neve egyet jelent az országot rendkívül súlyosan megcsonkító trianoni békediktátummal, addig Franciaországban nemzeti hősként, a 20. századi francia történelem egyik legnagyobb alakjaként tisztelik személyét.

„Önök visszautasíthatják a történelem szavait, mint elvet egy jogi konstrukció megépítésénél, de a történelem tanulságát, amelyet az ezer éven át hangoztatott, figyelembe kell venniök." (Részlet Apponyi Albert gróf, a magyar békedelegáció vezetőjének Trianonban elhangzott beszédéből)

Amerikai feleséggel az oldalán vetette magát a nagypolitikába a vidéki orvos, Georges Benjamin Clemenceau.

1841. szeptember 28-án született a franciaországi Vendée megyében, Mouilleron-en-Pareds városkában. Apja, az 1848-as forradalom lelkes támogatója, rendíthetetlen republikánus volt, aki köztársaságpárti politikai nézeteit továbbadta fiának.

Clemenceau hamar összeütközésbe került III. Napóleon rendszerével: párizsi orvostanhallgató korában Le Travail címmel lapot adott ki, amelyet a rendőrség egy 1848-as megemlékezésre felhívó cikke miatt betiltott, őt magát pedig a tervezett megmozdulást népszerűsítő plakátok terjesztése miatt 73 napra fogdába dugták. Ekkor egy újabb lapot indított, de ezt is elkobozták, ezért orvosi diplomája megszerzése után négy évre az Egyesült Államokba távozott.

Az ifjú Clemenceau-t valósággal elbűvölte az amerikai szabadságeszmény. Az Egyesült Államokban eltöltött évei alatt Connecticutban franciatanárként kereste kenyerét egy lányiskolában, ahol  egyik tanítványával, Mary Plummerrel szerelmi viszonyba került, akit végül felségül is vett.

1869-ben tért vissza Franciaországba, ahol szülőmegyéjében kezdett el praktizálni, orvosi pályafutása  azonban csak rövid ideig tartott. A második császárság bukását okozó, és Franciaország számára megalázó vereséggel végződött 1870-1871-es porosz-francia háború után vetette bele magát a nagypolitikába.

1870-ben Párizs Montmartre kerületének polgármestere, és a Bordeaux-ban ülésező Nemzetgyűlés radikális képviselője lett.hazafiúi hevülete egészen a kérészéletű Párizsi Kommünig hajtotta,de mivel nem tudott közvetíteni a Kommün vezetői és a Nemzetgyűlés között, ezért inkább lemondott tisztségéről.

1876-ban radikális-republikánus színekben lett ismét képviselő, valamint a szélsőbal vezéralakja. Agresszív vitastílusa nyomán érdemelte ki a "Tigris" ragadványnevet. Vehemens természetének köszönhetően, mintegy tucatnyi párbajt vívott politikai ellenfeleivel, és még idős korában is gyakorolta a kardvívást.

1893-ban, miután belekeveredett a Panama-csatorna körüli vesztegetési botrányba, elvesztette képviselői mandátumát. Clemenceau-t azzal vádolták meg ellenfelei, hogy a britek szolgálatában áll. Ekkor átmenetileg - kilenc éven át - ismét a politikai újságírásnak szentelte magát.

1902-ben  tért vissza szenátorként az országos politikába. Ironikus, hogy korábban pont ő követelte a legnagyobb hangon a felsőház eltörlését. Négy évvel később már belügyminiszter, 1907-től pedig miniszterelnök lett. Kormányfőként könyörtelenül eltaposta a sztrájkokat, tüntetéseket, ami miatt ellenséges viszonyba került a szakszervezetekkel és a szocialistákkal, a korábbi "ősellenséggel", Nagy-Britanniával viszont kiváló kapcsolatokat ápolt.  Georges Clemenceau első kormánya a kabinet számos közfelháborodást kiváltó intézkedése miatt 1909-ben megbukott.

 Clemenceau a németek elleni revánsot tekintette politikai pályafutása elsődleges életcéljának. Ezután mint az ellenzék egyik legismertebb vezéralakja  támadta II. Vilmos Német Császárságát, határozottan követelve a németekkel való - és szerinte szükségszerűen bekövetkező - nagy leszámolásra, a revánsra való a felkészülést.

Az első világháború 1914-es kitörése után szenvedélyesen agitált a háború mellett, igyekezett ébren tartani a nemzeti morált, sőt, magasra korbácsolni a németellenes indulatokat. Keményen ostorozta a háborúellenes pacifistákat, illetve mindazokat, akiket annak vélt. Így került többek között az agresszív és nagyhangú Clemenceau célkeresztjébe  a komoly tekintélynek örvendő Joffre marsall, a hadsereg vezérkari főnöke, valamint a béketárgyalások szükségességének kérdését felvető Louis Malvy belügyminiszter is. Clemenceau-nak tulajdonítják azt a szállóigévé lett mondást, hogy "a háború túl fontos ahhoz, hogy a tábornokokra bízzuk".

1917-ben, hetvenhat évesen kapta meg második kormányfői megbízatását.

Georges Clemenceau új koalíciós kormányának egyetlen célja volt, a háború mindenáron való megnyerése. Mindent ennek rendelt alá, és nem kegyelmezett a békét megpendítőknek, akiket hazaárulónak tekintett. Sikerült kiharcolnia  szövetségeseinél az általa kezdeményezett egységes főparancsnoki tisztség létrehozását, sőt azt is elérte, hogy erre a posztra a francia Ferdinand Foch marsallt nevezzék ki. (Ferdinand Foch marsall szerint „a versailles-i rendszer nem béke, hanem csak húszéves fegyverszünet volt.”)

Clemenceaunak élete nagy álma 1918. november 11-én teljesedett be, amikor a hazáját 1871-ben megalázó, és az antant erői által az első világháborúban legyőzött Németország képviselői a compiegne-i erdőben, Foch marsall vasúti kocsijában aláírták a tűzszünetet. (A történelem gunyoros fintora, hogy 1940-ben, a második világháború idején Adolf Hitler ugyanebben a vagonban íratta alá a legyőzött franciákkal a fegyverszüneti egyezményt.) A sajátos felfogású történelmi igazságszolgáltatáshoz vonzódó francia miniszterelnök tett arra is javaslatot, hogy a németekre kényszerített békefeltételeket 1919. június 28-án a versailles-i palota Tükörtermében írják alá, ott, ahol 1871-ben I. Vilmost német császárrá kiáltották ki.

Clemenceau számára azonban hamarosan  nyilvánvaló lett, hogy a békét jóval nehezebb lesz megnyernie, mint a háborút. A bosszúvágytól vezetve, és a lehetséges hosszú távú következmények teljes figyelmen kívül hagyásával, Németország minél teljesebb megalázására és meggyengítésére törekedett a béketárgyalásokon. Maximális célja a Saar-vidék annektálása, a Rajna bal partjának független állammá szervezése, és az 1772-es határok közti Lengyelország visszaállítása volt.

Elképzeléseit azonban nem támogatta sem az általa "naiv idealistának" tartott Thomas Woodrow Wilson amerikai elnök, sem pedig a Clemenceau által csendesen utált Lloyd George, Nagy Britannia miniszterelnöke. És bár bosszúszomjas elképzelései legnagyobb részét sikerült áterőszakolnia, mégis kénytelen volt bizonyos kompromisszumok megkötésére.

Lloyd George brit miniszterelnök sok mindenben nem értett egyet Clemenceau-val. Lloyd George a francia miniszterelnök Németország megalázását célzó követeléseiről azt nyilatkozta, hogy azok a bolsevizmus karjaiba fogják kergetni a németeket. Clemenceau erre azzal vágott vissza, hogy Lloyd George viszont a bolsevizmust vinné Franciaországba.

A Clemenceau által kierőszakolt békemegállapodások azonban senkit nem elégítettek ki, csak egy újabb háború rémképét vetítették előre. Ezt utóbb ő maga is felismerve, - Foch marsallhoz hasonlóan - újabb fegyveres konfliktust jósolt a németekkel.

Bár az 1871-ben elvesztett Elzászt visszaszerezte Franciaországnak, de ennek ellenére a magát mellőzöttnek érző francia Nemzetgyűlés Clemenceau ellen fordult, akit az 1919-es választások után egyre több kemény bírálat ért.

Az 1920. januári elnökválasztáson elszenvedett súlyos veresége után önként lemondott kormányfői posztjáról, és véglegesen visszavonult a közélettől.

Ezután utazgatni kezdett a nagyvilágban; több mint nyolcvan évesen még tigrisre vadászott Indiában, három hét alatt pedig harminc beszédet mondott Amerikában, és felkereste a „nagy háború" csatáinak egykori helyszíneit is. Vendée-i otthonában görög és latin auktorokat olvasgatott, valamint könyveket írt.

Georges Clemenceau magas életkort elérve  88 éves korában, 1929. november 24-én halt meg.

***

Clemenceau neve a magyar fül számára mind a mai napig igen rosszul cseng, hiszen nevéhez fűződik a történelmi Magyarországot súlyosan megcsonkító trianoni békediktátum.

A legenda úgy tartja, hogy Georges Clemenceau személyes okokból (a fia egy magyar nővel kötött házasságot, amely idővel megromlott) viseltetett ellenszenvvel a magyarok iránt. A valóságban azonban Clemenceau-t ritkán befolyásolták személyes érzelmei a politikai döntésekben.

Magyarország igazságtalanul kemény megbüntetésében sokkal nagyobb szerepet játszott IV. Károly ausztriai császár, cseh és magyar király 1917 tavaszi sete-suta különbéke kísérlete, pontosabban Clemenceau erre adott szigorúan bizalmas pozitív üzenetének nyilvánosságra hozatala, ami rendkívül kényelmetlen helyzetbe hozta a hazai közvélemény előtt a francia miniszterelnököt. IV. Károly  a titkos fegyverszüneti tapogatózások nyilvánosságra kerülésével vívta ki Clemenceau haragját. A megszégyenült és dühös Clemenceau ekkor határozta el végleg, hogy eltiporja és ízekre szedi az Osztrák-Magyar Monarchiát.

Magyarország megcsonkításában ezen kívül az antant és a Román Királyság Erdélyt Romániának ígérő titkos külön megállapodása, valamint a bukaresti kormány, illetve Eduárd Benes cseh függetlenségpárti politikus aknamunkája játszott még igen komoly szerepet. De Clemenceau vitte a prímet Magyarország megcsonkításában.

Clemenceau a Monarchia későbbi utódállamainak tett ígérete alapján, a magyarok bármiféle megkérdezése nélkül készítette el az ország feldarabolásának drasztikus tervét. A magyar küldöttség 1920. január 7-én - Clemenceau jegyzékének eleget téve –és  erről még mit sem sejtve érkezett meg Párizsba, hogy részt vegyen az úgynevezett béketárgyalásokon. A magyar delegációt gróf Apponyi Albert vezette, akinek kísértéhez tartozott többek között gróf Bethlen István konzervatív politikus, valamint gróf Teleki Pál, az elismert földrajztudós is. (Teleki gróf alkotta meg a híres, úgynevezett vörös térképet, a Kárpát-medence részletes etnikai mappáját ahhoz, hogy a tárgyalódelegáció azt érvéként használhassa fel az új országhatárok megrajzolásánál.)

Apponyi grófot és a delegáció tagjait azonban Párizsba érkezve, azonnal házi őrizetbe helyezték. A "tárgyalásokon" egyáltalán nem vehettek részt, mindössze annyit engedtek meg nekik, hogy a béketervezet nélkülük történt véglegesítése után, mintegy búcsúzóul elmondhassák beszédeiket a békekonferencia plénuma előtt.

1920. január 16-án Gróf Apponyi Albert szívhez szólóan drámai, korrekt és határozott beszédet tartott francia nyelven arról, hogy miért nem érzi igazságosnak Magyarország súlyos megbüntetését:

„...azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bűnösség fokával arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyeztető feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen ő az, aki az összes nemzetek közül a legbűnösebb."

Az országcsonkító békediktátum a történelmi Magyarország területének mintegy kétharmadát csatolta el. Minden érv ellenére, a határokat a magyarság érdekeinek teljes figyelmen kívül hagyásával húzták meg. Hazánknak esélye sem volt érveket felhozni a csehszlovák, román és délszláv területi követelések, illetve a meghamisított etnikai adatok ellen, mert az antantnak csupán olyan megbízottakra volt szüksége, akik szó nélkül aláírják az orruk alá tolt szerződést.

***

Franciaországban, ahol velünk szemben nemzeti hősként tekintenek Georges Clemenceau-ra, számtalan intézmény, utca őrzi a nevét, külön múzeuma van, és róla nevezték el az 1967 és 1991 között szolgálatban álló egyik francia repülőgép-hordozó hajót is.

/Elter Tamás /

Nekünk, magyaroknak Clemenceau neve egyet jelent Trianonnal.

Ahogy ma is tartja a szólás:

”Magyar az, akinek fáj Trianon.”