Végül
Kádárban maradtak…
MEMENTO 1956
Rendhagyó
tisztelgés halottak napján
„1956-ban még a halottak
napját is átjárta a győztesnek hitt forradalom levegője. A temetőlátogató ezen a
november másodikán nem csak szeretteinél gyújtott mécsest – a harcok
elesettjeiről sem feledkezett meg. Virágerdők lepték be a sírkertté lett parkok
hevenyészett hantjait.
Erős kovász volt az a nap.
Tudta is a boldogtalan nép, hogy pár száz kilométerre tőle, az adriai Brioni
szigeten, Tito elnök villájában akkorra már meghozták a döntést Magyarország
sorsáról… Róla, nélküle.
A jugoszláv diktátorhoz titokban kiutazó szovjet vezérek tárgyalása áthúzódott
másnapra. Amikor hajnali ötkor fölálltak az asztaltól, már csak az volt kérdés,
hány napig tart a „rendcsinálás”, és mekkora lesz majd a vérfürdő. Hruscsov, aki
előtte „egyeztetett” a Varsói Szerződés bábállamaival, legyintett: Egy-két nap
az egész… A szovjet haderő csak a parancsra vár. Azt is elárulta, hogy a románok
készségesen felajánlották, „hajlandók lennének” csapatokkal segíteni. Rákosit
mindkét fél teli szájjal szidta, mondván, mindennek ő az oka. A volt diktátor,
aki leváltása után még a nyáron Moszkvába menekült, közölte, ha kell, újra
vállalja régi tisztét, mire Hruscsov kijelentette: menjen, ha akar, otthon úgyis
felakasztják.
Hosszabb töprengés előzte meg, ki legyen majd az új bábkormány
feje. A szovjetek Münnich Ferencet akarták, a vendéglátó viszont Kádár János mellett érvelt.
Tito azt magyarázta, Münnich a gyűlölt Rákosi alatt moszkvai nagykövet volt,
mialatt Kádár Budapesten raboskodott – a magyarok fejével kell gondolkodni.
Végül Kádárban egyeztek meg. Újra idegenek döntöttek arról, ki legyen
Magyarország első embere.
1956. november másodikát írtuk, halottak napját. Szegény szüleink még a
temetőket járták. Még volt pár órányi a szabadságból...”
/Pilhál
György/
* * *
Aztán 1956-tól 1989–ig a
felszínen csend volt, és hó és halál...
1989 nyara és ősze elhozta
a változást…
Ezt, az immár 30
esztendővel ezelőtt kivívott szabadságunkat őrizzük meg kemény hittel, ha kell
erős kézzel, elszánt tekintettel, de főképp józan fővel mérlegre téve az azóta
megvalósított terveket, racionális tetteket és a felcsendülő szirénhangokat!
Ehhez adjon erőt nekünk,
mai magyaroknak 1956. októberének szép, de eltiport eszméje és az 1989 óta
megélt esztendők személyesen is megélt tapasztalata.
Emlékezzünk minden
esztendőre pengeélesen! Minden döntésünk előtt mormoljuk el magunkban Sütő
András gondolatait: ”A múltjából kiforgatott ember hályogos szemmel néz a
jövő felé.”
A hályog már három évtizede
immár le kellett hogy hulljon a szemünkről.
A döntés felelőssége ma már
az egyéné, a következménye a közösségé, mindannyiunké...
/Szerk./