ÉLETSORSOK

MARÓTH MIKLÓS

Széchenyi-díjas magyar klasszika-filológus, orientalista

 Budapesten, 1943. február 5-én született a mai magyar tudományos élet egyik meghatározó egyénisége, aki valószínű ma legtöbbet tud  az oly sokat emlegetett iszlámról, hisz ez a  kutatási területe már fél évszázada.

Magyar Corvin-lánccal kitüntetett egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2008-tól 2014-ig alelnöke. 1992 és 1999 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar dékánja.

Ki is ő, a ma is aktívan szereplő kutató, filozófus, ha kell külpolitikai tanácsadó?

1961-ben érettségizett a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban.

1962-ben felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar arab–latin–görög szakára, ahol 1967-ben szerzett tanári diplomát.

Közben 1964 és 1965 között a Bagdadi Állami Egyetem hallgatója volt. 1969 és 1972 között az ELTE asszirológia kiegészítő szakát végezte, illetve 1973 és 1974 között a Bécsi Egyetemen tanult. Egyetemi doktori disszertációját 1970-ben védte meg. Első diplomájának megszerzése után az MTA Könyvtára munkatársa volt. 1970-ben az MTA–ELTE Ókortudományi Tanszéki Kutatócsoportjának munkatársa, majd később tudományos tanácsadója lett. 1988-ban a csoport vezetőjévé nevezték ki. Itt többek között szótárszerkesztéssel foglalkozott.

1975-ben védte meg a nyelvtudományok kandidátusi, 1988-ban akadémiai doktori értekezését. Az MTA Ókortudományi és az Orientalisztikai Bizottságainak lett tagja.

1979-ben a Szovjet Tudományos Akadémia Keletkutató Intézetének Leningrádi Részlegének külső munkatársa, valamint 1987-ben a Harvard Egyetem vendégkutatója volt.

1991-ben kezdte megszervezni a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karát, melynek alapító dékánja, illetve a latin tanszék vezetője lett 1992-ben. Dékáni tisztségét 1999-ig töltötte be.

1995-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2004-ben rendes tagjává. Az MTA Klasszika-Filológiai Bizottság elnöki tisztével is megbízták. 1999 és 2008 között a Nyelv- és Irodalomtudományi Osztály elnökhelyettese volt, majd 2008-ban az Akadémia társadalomtudományi alelnökévé választották. Ezt a tisztséget 2014-ig töltötte be. Ezenkívül a londoni Európai Akadémia tagja, majd elnökségi tagja is lett.

 2007-ben az Union Académique Internationale elnökévé választották. Az Acta Antiqua című tudományos szakfolyóirat főszerkesztőjeként is dolgozik.

Kutatási területe az ókori görög és keleti művelődés határterületi kérdései, ezen belül a filozófia. Nevéhez fűződik a berlini Trufan-gyűjtemény több szír kéziratának kiadása, illetve Közép-Ázsia történeti földrajzának számos vitás kérdésének tisztázása.

Tudományos munkássága mellett ma is aktívan részt vesz az ismeretterjesztésben, az események aktualitásának magyarázatában.

A vele készült beszélgetés is ezt bizonyítja.

/Szerk./

* * *

„Olyan nem lehetséges, hogy a sariát bevezetjük, az egyházi törvényeket pedig nem.”

MI, EURÓPAIAK, TÚLZOTTAN TOLERÁNSAK VAGYUNK

"A kereszténységre a keresztények jelentenek veszélyt, azzal, hogy nincs öntudatunk, holott mindennapjainkat a keresztény hagyományaink határozzák meg" – mondta a Magyar Időknek adott interjúban Maróth Miklós professzor. A Széchenyi-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alapító dékánja arról is beszélt, hogy az iszlám bizonyos értelemben a mi magunk gyengesége miatt fenyeget bennünket.

Európában nem csak az államot és az egyházat választották el, hanem sajnálatos módon az államot és a vallást is. És bizony vannak olyan szellemi irányzatok, amelyek azon fáradoznak, hogy a vallásos életet háttérbe szorítsák, hogy a keresztény hagyomány teljesen eltűnjön, kivétel ez alól talán csak az iszlám, amelynek láthatóan nem ezt a sorsot szánják. A vallás visszaszorulása a nyugati kultúrkörben egyébként sem egyenes vonalú trend, a fogyasztói társadalommal szemben a hiteles létkeresésben a vallás újra egyre fontosabb szerepet kap. Ma is igaz, hogy nem a civilizációk adják a vallásokat, hanem fordítva, a vallások adják a civilizációk alapját.

– Említette az iszlámot. Ön szerint valóban veszélyt jelent ez a vallás Európára?

– Az iszlám bizonyos értelemben a mi magunk gyengesége miatt fenyeget bennünket. A muzulmánok nem kérték tőlünk, hogy szüntessük be a karácsonyt, de mégis sokan vannak olyanok, akik belülről, Európából kérik, sőt követelik, hogy ne ünnepeljük meg, mégpedig a muzulmánok érzékenységére hivatkozva. Én többször voltam az arab világban, és sosem merült fel bennük, hogy be kellene szüntetni a karácsonyt. Azt látom, hogy akiknek a vallás elleni harc a céljuk, most találtak egy jó ürügyet, hogy a keresztény hagyományok ellen harcolhassanak – a muzulmánok jelenlétére alapozva. Mert itt vannak például a migrációs hullámmal érkező muzulmánok. Az ő életük középpontjában a törvény áll, viszont ennek a folyamatnak köszönhetően muszáj volt elkezdeniük kidolgozni a kisebbségben élő muzulmánokra vonatkozó törvényeket, hiszen korábban nem kellett együtt élniük más vallású népekkel. Az első komoly hullám a második világháború után indult el a kontinensre, amikor muszlim vallású vendégmunkások áramoltak Európába, akik aztán a társadalmon belül vallási kisebbséget képeztek. Az ő szabályaik szerint muzulmán csak muzulmán országban élhet, és ha mégsem ott tartózkodik, akkor is csak meghatározott céllal és ideig teheti ezt meg. Ilyen például a tanulási szándék vagy éppen a gyógyítás, gyógyulás. Ha mégis marad, és úgy dönt, hogy nem megy haza, akkor két feltétellel maradhat: ha a saríát be tudja tartani a nem muszlim társadalomban, a másik pedig az, hogy térít.

– A Mekkából Medinába menekülő Mohamed a vallási közösségét törzsi alapon szervezte meg; az ilyen törzsi alapú törvény az iszlámban az egymás iránti végtelen szolidaritás vagy az idegenekkel való szövetkezés tilalma a törzs tagjaival szemben. Felmerül bennem kérdésként: ez azt jelenti, hogy az ilyen közösségben a más vallásúak idegen testnek bizonyulnak és biztonsági kockázatot jelentenek?

– Mivel a muzulmánoknak kötelességük Mohamed utánzása, az iszlám ezért egész történelme alatt hasonlóan viselkedett a más vallásúakkal, mint Mohamed. A meghódított keresztény területeken a muszlimok rátelepedtek a keresztényekre, akiknek adózniuk is kellett, amiért nem követték az igaz hitet, az iszlámot. Valahányszor pedig fölfordulás támadt a világban, a muszlimok mindig hazamentek, és jókora vérengzést rendeztek valamelyik vallási kisebbség soraiban. Mivel azonban a keresztényeket be tudták építeni saját társadalmukba, magukról azt az önképet alakították ki, hogy toleránsak. Ez a kettősség – toleráns énkép és keresztényüldözés – mindvégig benne van az iszlám történetében, és szép lassan a keresztény közösségek felszámolásához vezet.

– Ez lenne a dzsihád?

– A dzsihádnak több jelentése van, az egyik például az önmagunkkal való küzdelem. Az, hogy például én a mindennapjaimat élem egy nem muszlim közösségben, az is dzsihád. A felfogás szerint ugyanis így is terjeszti az iszlámot, mivel példát mutat. Nagyon érdekes, hogy mi az ő integrációjukról beszélünk, de be kellene látni, hogy ők akarnak bennünket integrálni. Ami nem azt jelenti, hogy meg akarják szüntetni az ünnepeinket, ezt csak az európaiak feltételezik. A művelt muszlimok legitim kisebbségként elismerik a kereszténységet, viszont van egy másik társaság, amelyiknek gyenge az iszlámismerete, és mint minden valláson, ezen is alapul egy kultúra, amelybe belefér az erőszakos térítés, de akár a gyilkosság is. Aztán a maguk vallásos babonáival elkezdenek harcolni a keresztények ellen, amit otthon nem tehetnének meg, mivel a vallási vezetőik féken tartanák őket. De itt nincs vezetőjük, ezért történnek olyan szörnyűségek, mint amit az elmúlt években tapasztalhattunk, például Kölnben. Ahonnét ők jöttek, ott bizony nem lennének olyan toleránsak velük, mint itt, Európában.

– Az erőszak a kultúrájuk része?

– Ez tévedés, hiszen azokért a tettekért, amiért itt, Európában nem kell felelősséget vállalniuk, otthon bizony börtönbe vágnák őket. Nemrégiben olvastam, hogy Franciaországban azzal az indokkal mentettek fel egy muzulmán férfit, aki megerőszakolt egy nőt, hogy azért nem követett el bűncselekményt, mert „ez a kultúrája része”, ők másként bánnak a nőkkel. Ez egészen egyszerűen nem igaz.

– De más a törvényük, ők a saríát tekintik önmagukra vonatkozó szabálynak.

– A saría muzulmán törvény középpontjában két dolog áll: mi az, ami Istent illeti, és mi az, amit a felebarátunknak meg tudunk tenni. Az Újszövetségben ugyanez van. Ez kánonjog, nem jog. Olyan nincs, hogy a saríát bevezetjük, az egyházi törvényeket meg nem. És akkor fura helyzet állna elő, ezt beláthatjuk. Akkor a jogállamnak vége lenne.

– Gondolja, hogy vége lehet az európai jogállamiságnak?

– Az beszédes, hogy a németeknél megengedett, hogy a muzulmán férfiak több feleséggel éljenek, a német állam katonásan fizet is a második, harmadik, negyedik feleség után is járadékot, csak nem feleségként vannak bejelentve, hanem barátnőként. Holott ez egyébként egy német férfi esetében bigámiának minősül. Egy muzulmánt egyetlen percig sem érdekel, hogy mi érzékenyek vagyunk-e az ő kultúrája iránt. Ez csak nekünk téma, miközben náluk alapvető elv a hittérítő szándék. Ha általánosabb szintre emeljük ezt a kérdést, látni kell: Európában a jogok és a kötelességek párban járnak. Viszont mi engedjük meg nekik azt, amiért a muzulmán országban megköveznék őket.

– Pakisztánban úgy tartják, ha valaki ismeri a próféta tanításait, de nem tiszteli, akkor kigúnyolja Mohamedet, ami halálbüntetést von maga után. A pénzért pedig feltételeket szabnak, például hogy a gyerekek muzulmán iskolába járjanak, a felnőttek muzulmán külsőségeket vegyenek fel, a férfiak hordjanak szakállt, a nők kendőt. Szaúd-Arábia és Törökország szinte versenyt fut a Balkánon, egyre-másra jönnek létre a keresztények számára no-go zónák. Ilyen körülmények között vajon mit kereshet abban a térségben Európa?

– A muzulmán felekezetek megosztottsága komoly konfliktusokkal jár, de mind a síiták, mind a szunniták egyetértenek abban, hogy a kereszténység egy veszélyes kisebbség. Ennek ellenére, ha a kereszténység megmarad a Közel-Keleten, az azért lehetséges, mert a muzulmánoknak egy csoportja valóban békés és toleráns, és próbálja az együttélést megalapozni. Vannak tehát olyanok, akik tiszteletben tartják mások értékeit, így a kereszténységet is, míg mások, akik be akarják törni a templomablakokat, ők a szigorúbb irányzat hívei. De nem ágálnak, hogy vegyük le a keresztet vagy hagyjuk el a vallásos ünnepeinket, de mivel megtesszük, sikerélményük van, és ezek után természetesnek veszik és elvárják.

– A migránsáradattal megérkezett az iszlám térhódítása is, külön közösségekkel, külön törvénykezéssel. Állam az államban?

– A tömeges betelepedés az igazán nagy probléma. Nekik ugyanis össze kell települniük, a nagyvárosi gettók is ezért alakultak ki, nem azért, mert oda szorították őket, hanem mert egymás társaságát keresik, hogy megteremtsék a muszlim élet rekvizitumait. Tévedés azt hinni, hogy ez szociológiai probléma. Ez vallási probléma, mert a muzulmánok még a hajvágást is szabályozzák. Európában így aztán már tényleg vannak olyan területek, amelyekről nem tudjuk, hogy ott milyen törvények uralkodnak. Például a családokban a becsületgyilkosságok ellen vajon mit tudunk tenni? Amikor fiatalkorú késeli meg a nővérét? Kijátsszák az európai törvényeket.

– Azt szokták mondani, hogy az iszlám békés vallás. Mégis a legtöbb terrorcselekményt muszlimok követik el. Mit gondol, miért és hogyan radikalizálódnak ezek a csoportok?

– A második-harmadik generációs betelepültek tapasztalatok szerint rosszabbak, mint azok, akik elsőként érkeznek. Ezek az emberek bekerültek egy megvetett státusba, és sajnos ilyen módon tör ki belőlük minden elfojtott frusztráció, hiszen azért van bennük egy jókora adag felsőbbrendűségi érzés. Most egy gyökeres változás korszakát éljük, visszavonhatatlanul. Európa elvesztette a kontrollját, nem tud uralkodni a helyzeten, ez az elmúlt évtizedek eredménye. Bejött a kontinensre egy tömeg, amelynek csak jogai vannak, kötelessége a befogadó országgal szemben nincsen.

– Nem hangzik túlságosan biztatónak. Milyennek látja Magyarország és a keresztény Európa jövőjét?

– Nem tudom megmondani, mi vár ránk. Magyarországon nagy gazdasági fejlődés van, de ha nincs elég munkáskéz, pótolni kell. Ugyanígy kezdték a törökök is. Egy imám mutatott rá arra, hogy ha Norvégiában megkérdezünk valakit, milyen nemzetiségű, azt mondja: marokkói. Közben ott lapul a zsebében a norvég útlevél, élvezi az ország juttatásait. Az előnyöket. Törökország még szekuláris állam volt, amikor a németekkel megállapodtak a vendégmunkásexportról, az érintettek akkor magukra nézve elfogadták a német törvényeket, később kilencven százalékuk már Erdogant tartotta vezetőjének. Ráadásul a Németországban élő törökök még az otthoniaknál is szélsőségesebbek. A kereszténységre a keresztények jelentenek veszélyt. Az, hogy nincs öntudatunk, holott mindennapjainkat a keresztény hagyományaink határozzák meg. Az, hogyan viszonyulunk a munkánkhoz, kötelességeinkhez. A kereszténység a Római Birodalom terméke, mi római mentalitás szerint élünk, római életideálunk van, akár hívők vagyunk, akár nem. Mi Róma örökösei vagyunk, és ezt veszítjük el, ha nem vigyázunk.

/Jurák Katalin/