IN MEMORIAM

ILLYÉS GYULA

(1902. nov.2. - 1983. ápr.15.)

Az idei őszön emlékezünk arra a 120 évvel ezelőtt született költőnkre, aki politikusokat, államférfiakat megelőzve megélt élete során felvállalta szóban, írásban, tettel a Kárpát-medence magyarságának  sorsát, hirdette a 15 millió magyar összetartozását. Hirdette a Hazát - ha kellett a magasban -, akkor is, amikor ezért a nacionalizmus vádjával illették.

Elvállalta, sőt frappánsan megfogalmazta az igazságot: „Nacionalista, aki jogot véd, soviniszta, aki jogot sért.”

Viszonya a hatalommal nem volt felhőtlen. Műveit nem, vagy csak erős szelektálással, illetve nagy késéssel adták ki, mutatták be a színházakban; s rendszeresen figyelmeztették, hogy milyen írónak kellene lennie, s hogy mit várnak el tőle. Mindemellett nagy tekintélye miatt – külföldön is ismerik és elismerik – tartottak is tőle, s folyamatosan próbálkoztak megnyerésével – háromszor is kitüntették Kossuth-díjjal -, ám ő a maga útját járta: legfőbb ügyének a 15 milliós nemzet érdekeinek szolgálatát tartotta a diktatúra (a Rákosi-, majd a  Kádár-korszak) idején is.

Az avantgárd áramában kezdett írni, majd a Nyugat köréhez és a népi írók mozgalmához tartozott, végül nemzeti költővé vált, hiszen egy nemzetet akart műveivel kellő önismeretre nevelni, és öntudatossá tenni. Magyarság, európaiság, patriotizmus és internacionalizmus nála szétválaszthatatlan egységbe olvadt. Írói hivatástudatát a felelősségérzet mélyítette el: a demokrácia hiányosságai miatt a kisemmizett dolgozó tömegek érdekeit kívánta szolgálni.

Életműve szerteágazó, szinte minden műnemben jelentőset alkotott, és közéleti szerepvállalásának ismerete, példája  megkerülhetetlenül fontos 2022-ben is.

Illyés Gyula Felsőrácegrespusztán született 1902. november 2-án. Édesapja, Illés János katolikus dunántúli számadó juhászok leszármazottja; uradalmi gépész a grófi birtokon. Édesanyja, Kállay Ida az Alföldről a Dunántúlra származott református papi család sarja. A család két ága nagy vallási vitában állt egymással, s végül ez vezetett ahhoz, hogy a szülők 1906-ban elváltak.

Irodalmi ismereteit a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-francia szakán, majd  Párizsban a Sorbonne előadásain szerezte.1926-ben hazatért, tisztviselőként dolgozott.

1927 végétől a Nyugat rendszeresen közli verseit, 1928-ban verseskönyvét is kiadják (Nehéz föld). Megismerkedik a Nyugat első nemzedékének jelentős alkotóival; egy időben József Attilával is baráti a viszonya. Nemzedékének mindinkább elismerten vezéregyénisége, aki 1931-től összesen négyszer kapott Baumgarten-díjat. 1934-ben meghívták a moszkvai írókongresszusra; tapasztalatairól Oroszország című útirajzában számolt be. 1934-től a Válasznak, a népi írók folyóiratának vezető munkatársa, 1937-től a Nyugat társszerkesztője, 1941-1944 között a Nyugatot folytató Magyar Csillag szerkesztője.

1939-ben feleségül vette Kozmutza Flórát. Egy leánygyermekük született.

A harmincas években sorra jelentek meg művei: a Három öreg című elbeszélő költeménye(1931), a Puszták népe (1936), a Petőfi (1936), a Rend a romokban című verseskötet (1937), a Magyarok című naplójegyzetek (1938) és 1940-ben napvilágot látnak Összegyűjtött versei is.

1945 elejétől részt vett a Nemzeti Parasztpárt munkájában; országgyűlési képviselő lett, de hamarosan visszavonult a politikai szerepléstől, mert nem látta konfliktusmentesnek a munkás-paraszt szövetséget, s mert az irodalom pártossága helyett az értékközpontúságot hirdette. Ennek szellemében állt ki Szabó Lőrinc és Németh László mellett. 1945-1949 között a Magyar Tudományos Akadémia tagja is volt, amikor is politikai alapon sokakkal egyetemben őt is megfosztották tagságától.

1950-ben írta az Egy mondat a zsarnokságról című versét, mely kora társadalmának egyértelmű és kemény kritikája. (1956. november 2-án jelentette meg az Irodalmi Újságban. Legközelebb csak 1986-ban kerülhetett kiadásra – addig betiltott versnek számított, de minden jóérzésű magyar mormolta - különösen az október végi napokban.)

1947 és 1960 között tiltakozásul nem adott ki kötetet, és soha nem adott interjút vagy írást az Magyar Szocialista Munkáspárt központi lapjának, a Népszabadságnak; megjelent munkáiban, főként drámáiban a nemzeti függetlenség ügyét és a valódi demokráciát állította a középpontba.

 1956 után ő a nemzet lelkiismerete, akinek véleményére a hatalom is kénytelen volt odafigyelni. Nagy szerepe volt az első független irodalmi és közéleti hetilap, a Hitel életre hívásában.

1983. április 15-én hunyt el; a Farkasréti temetőben nyugszik. Temetése ellenzéki tüntetésszámba ment.

Illyés Gyula halálával a magyar szellemi és irodalmi élet elvesztette azt a vezéregyéniségét, aki képes volt a magyarság tényleges problémáival szembenézni, azt képviselni, a bajokra megoldást keresni, és ezen megoldások érvényre jutását elősegíteni. Helye, szerepe mindmáig (halála után közel 40 évvel) betöltetlen.

Emlékezzünk rá, életművére emelt fővel, büszke magyar, egyenes tartással! Hordozzuk a szívünkben és az elménkben azt a Hazát, amit ő is látott!

(2022 őszén a Czine M. Ped. Műhely)

HAZA, A MAGASBAN

Jöhet idő, hogy emlékezni

bátrabb dolog lesz, mint tervezni –

bátrabb új hont a mult időkben

fürkészni, mint a jövendőben –?

Mi gondom! – áll az én hazám már,

védőbben minden magasságnál.

Csak nézelődöm, járok, élek,

fegyvert szereztem, bűv-igéket.

Már meg is osztom, ha elmondom,

milyen e biztos, titkos otthon.

Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit,

köréd varázskör teremtődik.

Ha új tatárhad, ha kufárhad

özönli el a tiszta tájat,

ha útaink megcsavarodnak,

mint giliszta, ha rátapodnak:

te mondd magadban, behunyt szemmel,

csak mondd a szókat, miktől egyszer

futó homokok, népek, házak

Magyarországgá összeálltak.

Dühöngő folyók kezesedtek,

konok bércek – ezt ne felejtsed,

ha megyünk büszke szájjal vissza,

mint várainkba, titkainkba.

Mert nem ijeszt, mi csak ijeszthet,

nem ölhet, mi csak ölne minket,

mormolj magadra varázsinget,

kiáltsd az éjbe Berzsenyinket.

Míg a szabad mezőkön jártál,

szedd össze, pajtás, amit láttál,

mit szívvel, ésszel zsákmányoltál,

vidám vitáknál, leányoknál.

Mint Noé a bárkába egykor,

hozz fajtát minden gondolatból,

ábrándok árvult szerepét is,

álmaid állatseregét is.

Lapuljanak bár ezredévig

némán, mint visszhang, ha nem kérdik,

szavaid annál meglepőbbet

dörögnek majd a kérdezőknek.

Figyelj hát és tanuld a példát,

a messzehangzóan is némát.

Karolva könyvem kebelemre,

nevetve nézek ellenemre.

Mert ha sehol is: otthon állok,

mert az a való, mit én látok,

akkor is, ha mint délibábot,

fordítva látom a világot.

Igy maradok meg hírvivőnek

őrzeni kincses temetőket.

Homlokon lőhetnek, ha tetszik,

mi ott fészkel, égbemenekszik.

ADALÉK

Adalék mindazoknak, akik hályogos szemmel nézik a múltat. Azoknak, akik nem éltek a „puha diktatúrában”, azoknak, akik nem tudják sem tanulmányaikból sem családi beszélgetésekből, hogy  egy emberöltővel ezelőtt hogyan működött az MSZMP által irányított állampárt.

Összefoglaló jelentés, 1983.04.26. (Illyés Gyula temetéséről)

(…)

Jóváhagyott terv alapján a BM III/III Csoportfőnökség végrehajtotta Illyés Gyula temetésének operatív biztosítását.

A mintegy 12000-15000 főnyi résztvevő kb. 50-60%-a fiatal volt, köztük jelentős számban voltak szervezett iskolai csoportok a fővárosból és vidékről is.

Jelen voltak az ellenséges „ellenzéki” csoportok prominens személyei, valamint a nyugati emigráció képviseletében pl. Szépvölgyi István, Molnár József. Voltak Erdélyből érkezett fiatalok, akik nemzetiszínű kokárdát viseltek fekete kereszttel. Több ezer ember – nagyrészt fiatalok – tűztek ki piros-fehér-zöld kokárdát, illetve hordtak nemzetiszínű és gyászszalagot. Több száz fiatal „Dialógus” jelvénnyel jelent meg.

A hivatalos szertartás után a tömeg mintegy háromnegyed része a sírnál maradt; elénekelték a Himnuszt és a Szózatot. Ezt követően a család és kb. 200 fő jelenlétében egy magát Marosszéki Miklós írónak nevező személy a „rab erdélyiek” nevében háromperces beszédet tartott. Erősen felindult állapotban, zokogva beszélt az „elnyomott Erdélyről”. (A család jelenléte miatt vele szemben nem intézkedtünk.)

A költő sírjára a következő nem legális szervezetek helyeztek el koszorút: „Kárpáti Magyarság”, „Hajdani Nemzeti Parasztpárt”, „Erdélyi Magyarok”, „Beszélő szerkesztősége, ÁB Független Kiadó”, „Köszönet Erdélyért, egy székely asszony”.

A temetés alatt előállították a XII. ker. Rendőrkapitányságra Ivanics Bertalan tanárt, ceglédi lakost, aki az eseményeket filmezte. A filmtekercset elkobozták, a személyt elbocsátották.

A temetés után kb. százan – volt NÉKOSZ tagok – a Lejtő utcai MÉM épületben gyülekeztek, ahonnan mintegy 2 óra múlva távoztak. A Rózsadomb Étteremben „Csókás” fn. személy kb. 30 fővel tartózkodott, s 20 óra körül távoztak.

 Az információ megbízható, ellenőrzött.

Intézkedés: tájékoztató jelentést készítenek.

 (III/III)