Szeptemberi útravaló...

TISZTELD A GYERMEKET!

           A közelmúltban láttam egy képet egy kisfiúról. A Fülöp-szigeteken rendeztek egy iskolai futóversenyt, amire ő is benevezett. Ott ült a többi gyerek között. Akik felé néztek, azoknak a szemében megvetés és gúny ült, mert ennek a kisfiúnak nem volt cipője. A lábát körbetekerte szalagokkal, a lábujjait sebtapasszal, s így állt a rajthoz. Senkiben nem talált egy szikrányi tiszteletet sem. Ez a kisfiú aznap három aranyérmet nyert.

Elkezdődött egy újabb tanév, megannyi gyermek és ifjú kezdte meg, vagy folytatja tanulmányait. Ahányan vannak, annyi félék. Mindenkinek más a családi háttere, anyagi helyzete, másban tehetséges, más az érdeklődési köre. Van, aki igazán gyarapodni akar a tudásban, s van, akit kevés dolog köt le az iskolában igazán. Egy valami mégis közös bennük: valamennyien arra vágynak, hogy szeressék és tiszteljék őket otthon is, és az iskolában is.

          Sok szülő és sok pedagógus elvárja, hogy a gyermek tisztelettel legyen iránta. Ennek hiányáról sok szó esik manapság. Nincs már meg a gyermekekben az a tisztelet, mint régen- mondják sokan. Vajon bennünk, felnőttekben, akik lépten-nyomon, akarva- akaratlanul tanítjuk és neveljük őket, bennünk meg van- e ?

          Furcsa gondolatnak találhatja ezt valaki, hiszen a köztudatban felfelé jár a tisztelet . Annak, aki előkelőbb, aki rangosabb, aki idősebb, aki tanultabb… A Biblia szerint a másik embernek jár a tisztelet, függetlenül attól, hogy milyen nemű, hogy milyen korú, hogy milyen iskolázottságú, hogy hol jár a hit útján. Tiszteld a másik embert! Tiszteld a gyermeket is!

          Pál apostol az Efézusi levélben sorra veszi az emberi kapcsolatokat, hogy hogyan éljenek egymással a házastársak, aztán a szülők és gyermekek kapcsolatára nézve ad tanácsokat. Ezt írja:”Ti apák, pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.” (Efézus 6,4). Az a szó, amely itt a Szentírásban szerepel, s itt így van fordítva, hogy :”ne ingereljétek”, sokféle jelentéstartalommal bír. Azt is jelenti, hogy ne keserítsétek, ne bosszantsátok, ne haragítsátok őket. Sőt az is benne van, hogy nem szabad megalázni, megszégyeníteni a gyermeket, mások előtt különösen nem. Azt is jelenti ez a magatartás, hogy a szülő (nemcsak az apa és az anya, hanem minden felnőtt ember) ne éljen vissza az ő fizikai vagy lelki erejével, helyzetével. S legfőképp ne kövesse el azt a hibát, hogy amit a jövő nemzedéktől ő elvár, azt a gyermek az ő életében nem találja. Augustinus írta:” A szülő élete az a képeskönyv, amelyből a gyermek először olvas.”   

          Szülőnek és nevelőnek lenni nagy felelősség. Nem azért kaptuk a gyermekeinket, hogy a saját álmainkat valósítsuk meg bennünk, hanem azt kell felfedeznünk, hogy mire teremtette őket az Úr. Arra kaptuk a szülői hatalmat, hogy vezessük őket azon az úton, melyen majd boldogok lehetnek, és másokat is boldogítani tudnak.

          „Neveljétek az Úr tanítása szerint, fegyelemmel és biztatással.” -írja Pál. Vagyis meg kell tanítanunk őket arra, hogy a tetteiknek következménye van. De legalább ennyire fontos az is, hogy biztatást és bátorítást kapjanak tőlünk. Hányszor érik őket kudarcok, amikor kinevetik, amikor valami nem sikerül, amikor csalódik, amikor kiszolgáltatottnak érzi magát. Fegyelmezni és biztatni! Mindkettő szükséges ahhoz, hogy egy gyermek élete gyümölcsöt teremjen. Egy fa is akkor hoz sok termést, ha az jól van metszve és táplálva.

Az, hogy milyen nemzedék nő fel mellettünk, nagy részben rajtunk is múlik! Ennek elengedhetetlen feltétele az is, hogy tiszteljük gyermekeinket!

/Bundzik Attiláné lelkipásztor/