Babits Mihály

MIATYÁNK

Miatyánk ki vagy a mennyekben,

harcokban, bűnökben, szennyekben,

rád tekint árva világod:

a te neved megszenteltessék,

a te legszebb neved: Békesség!

Jöjjön el a te országod.

Véres a földünk, háború van,

kezed sujtását sejtjük, uram,

s mondjuk, de nyögve, szomorúan

- add, hogy mondhassuk könnyebben - :

Legyen meg a te akaratod!

- mint angyalok mondják mennyekben.

Előtted uram, a hon java,

s hulljon a lomb, csak éljen a fa:

de vajjon a legkisebb lombot

nem őrzi-e atyai gondod?

nem leng-e az utolsó fürtön is,

áldva miképpen mennyekben,

azonképpen itt a földön is?

Megráztál, nem lehet szörnyebben,

mármost ami fánkon megmaradt

őrizd meg őszig a bús gallyat:

mindennapi kenyerünket add

meg nekünk ma, és gyermekeinket

növeld békére: ha bűn, hogy lábunk

ma vérbe csuszik meg: értük az!

Bocsásd meg a mi bűneinket,

miképpen mi is megbocsátunk

ellenünk vétetteknek: a gaz

tied, büntetni: mienk csak az,

hogy védelmezzük a mieinket!

És ne vigy a kísértetbe minket,

hogy ártatlanságunk tudatát,

mint drága páncélos inget

őrizzük meg bár véresen,

hogy át ne hasadjon sohasem.

Jaj, aki ellenünk mozdul:

megvívunk, készen, bármi csatát,

de szabadíts meg a gonosztul,

mert tiéd az ország,

kezedbe tette le sorsát,

s te vagy a legnagyobb erősség:

ki neveden buzdul,

bármennyit küzd és vérez,

előbb vagy utóbb övé lesz

a hatalom és a dicsőség!