IRODALMI KITEKINTŐ

"Ő annak a bizonyos 'ötágú sípnak' a hiteles megszólaltatója,

amely meghatározta irodalmi életünket a második világháború után."

GYŐRY DEZSŐ

(1900 - 1974)

Felvidékről származó majd Kárpátalján is élt író, költő, publicista

Győry Dezső sokgyermekes értelmiségi család első gyermekeként 1900. március 18-án Rimaszombatban született.

Édesapja, dr. Wallentinyi Dezső a rimaszombati gimnázium görög-latin-magyar szakos tanára, édesanyja, Győry Ida, akitől írói nevét örökölte, Arany János Toldi szerelmében szereplő Győry Jakab János hajdúkapitány leszármazottja volt. Szíve vágya szerint festő szeretett volna lenni, ám ezt meghiusította az első világháború. Rövid tűzértiszti kiképzés után Dél-Tirolba küldik, de még az őszirózsás forradalom előtt hazaszökik és beáll a nemzetőrségbe. A Tanácsköztársaság bukása után a hallei egyetem kereskedelmi főiskoláján folytatja tanulmányait, egyidejűleg verseket, irodalmi leveleket  ír a Mátyusföldi Lapokba és a Kassai Újságba. Verseit Hangulatok és gondolatok címen Galántán adja ki. Mind intenzívebben kapcsolódik be az irodalmi életbe, versei egyre sűrűbben jelennek meg a Kassai Napló vasárnapi irodalmi mellékleteiben. Később a Prágai Magyar Hírlap munkatársa lett, megindította a lap folyóiratpótló mellékletét, a Magyar Vasárnapot.

 A világháború kitörése után menyasszonyával együtt Pozsonyba mennek, de itt sem volt sokáig maradása. 1940 őszén Beregszászba költözik. Itt írt versei - Munkácsi március, Tiltott képeslevelezőlap, Bombák a Tiszaháton, Óvóhely a kertben, stb. - politikai tartalmuknál fogva nemigen láthattak akkor nyomdafestéket. 1945-től Győry Dezső bekapcsolódott a beregszászi kerületi lap, majd a Kárpáti Igaz Szó munkájába lett.

 Veszedelmes ember címen feldolgozta barátja, a  sokáig ugyancsak Beregszászban élt Czabán Samu író és pedagógus életét, itt látott hozzá nagyapja 1848-1849-es naplója alapján nagyszabású regénytrilógiájának (Viharvirág, Sorsvirág, Tűzvirág) megírásához. A magyar férfiak elhurcolása a "háromnapos malenykij robotra", a sztálini kultusz és terror évei megrendítették baloldali eszmékbe vetett hitét, nem találta helyét Kárpátalján.

 1949-ben Magyarországra települt át. Győry Dezső a mai Beregszászi Művészeti Iskola épületében lakott, amit a homlokzatán felavatott emléktábla örökít meg.

  „Munkássága a 40-es években kötődik vidékünkhöz - vallják Kárpátalján -, amikor Pozsonyból 1940 őszén áttelepül Beregszászra. Egy ideig hallgatásba burkolódzott, és csak elvétve szerepel verseivel Móricz Zsigmond felkérésére a Kelet Népében. Beregszászon fogant költeményeiben egyértelműen tiltakozik a fasiszta barbarizmus ellen, de ezek akkor nem láthattak napvilágot. A nagy világégés után Győry Dezső a vidék lakóinak nevében így fogalmazza meg a jövő programját: „Nem gyászra hív a sors: dologra".

   FÉRFIÉNEK EURÓPA ROMJAIN

  A Nap fölkél, a Nap lenyugszik,

az ember folyvást szül s temet,

 s bűn zordon törvényeket gyárt,

 s a törvény büntetéseket.

 Az élet szül, temet, rohan…

 s úgy dalol mindezek fölött,

 mint réz-antenna a viharban,

 mint költő vert csaták mögött,

 mint özvegy boldog-szótlanul

 második násza fekhelyén,

 mint friss motor, ha jól begyúl,

 mint én egy új kor reggelén.

Nem gyászra hív a sors: dologra.

 Csak újabb sorsintés a gyász.

 A világ: élő könyvek-könyve

 és lelketrázón magyaráz:

 Az élet szül, temet, dalol…

 s úgy nő ki újult fokokon,

 mint korhadt fán a gomba húsa,

 mint zöld fű kormos romokon,

 mint tört tojáshéjból csibék

 a táncos napfény dallamán,

 mint ércből vas, ha jól kiég,

 mint én most új kor hajnalán.

 Ekkor írt költeményeit a felújított ungvári Újság, majd a Kárpáti Igaz Szó, valamint a beregszászi Beregi Hírlap közölték. A költő részt vállalt az említett lapok elindításában, Kárpátalja művelődési életének megszervezésében, írásaiban. A költő nevéhez főződik az is, hogy a második világháború után, Kárpátalján született első verse (Kroó) László 1970-ben írt cikkében így emlékezik: „...Dolgozva tanított bennünket... Ahol ő megjelent, ott mindjárt megvolt az irodalmi légkör, s ez nagy szó volt már akkoriban."

1949-től haláláig (1974) Budapesten élt és publikált. Vidékünkhöz kötődő, itt írt verseit a Zengő Dunatáj, illetve az Emberi hang című versgyűjtemény tartalmazza. Három ízben (1956., 1958., 1970.) tüntették ki József Attila-díjjal.