MÚLTIDÉZŐ

800 éves a jogállamiságunk alapja

Az ARANYBULLA

 A hagyomány szerint a magyar történelem legismertebb – és nyugodtan mondhatjuk, hogy az európai történelem egyik legfontosabb – dokumentumát, az Aranybullát 1222. április 24. napján adta ki a fehérvári gyűlésen az 1205 és 1235 között uralkodó Jeruzsálemi II. András királyunk. Ugyan sokan úgy értelmezték, magyarázták korábban, hogy a bulla az uralkodó ellen irányult, az újabb kutatások szerint éppen ellenkezőleg, legalább annyira szolgálták az uralkodó érdekét és védelmét, mint a nemzetét.

A magyar közjogi-politikai gondolkodás mindig is a közhatalom megosztását vallotta.

Ennek lenyomatai úgy a vérszerződésben, mind Szent István királyunknak fiához, Imre herceghez írott Intelmeiben is világosan visszaköszönnek. A közhatalom forrásának ugyanis a magyar hagyomány nem az uralkodót jelölte meg, hanem a Szent Koronában látta azt megtestesítve, a hatalomba az uralkodót a koronázással vonta be a nemzet.

***

Talán nincs is olyan magyar érzelmű ember a világban, aki az 1222-es évszámot és a hozzá kapcsolódó fogalmat, az Aranybullát ne ismerné

Pontosan 800 éve annak, hogy II. András király (1205–1235) kiadta az Aranybullát, azt a színtiszta aranypecsétekkel ellátott oklevelet, amely máig hatóan a magyar jogállamiság szimbólumának számít.

 A Nyugat által sokat vitatott, 2011-ben elfogadott Alaptörvényünk történelmi előzményként tekint az Aranybullára, amely a Szent Koronával egyetemben a Magyar Állam alkotmányos folytonosságát és a nemzet egységét testesíti meg. Lehet nevetgélni az ilyen avíttságon azoknak, akik számára a múlt saját érdek- és ismeretszférájukra szűkül le, azoknak, akik a történelmüket nem ismerik, ezért a nemzeti múltjukra állandóan hivatkozó magyarokat nevetségesnek találják.

 Csakhogy a Szent Korona nem pusztán egy koronázási jelvény, amelyet a király fejére helyeztek, hanem a magyar jogfelfogás szerint a magyar államiság jelképe, amely a király személyétől függetlenül az ország területi egységét és lakosait testesíti meg. Ma sem múzeumi tárgy az első királytól, Szent Istvántól (1000–1038) eredeztetett Szent Korona, ezért őrzik az Országház épületében, a törvényhozás helyszínén. A Szent Koronához hasonló szerepet tölt be történeti alkotmányunk, az Aranybulla, a magyar alkotmányos fejlődés legnagyobb vívmánya. Európában időben egyedül a 1215-ös Magna Charta Libertatum, a rendi jogokat biztosító angol szabadságlevél előzi meg, de összefüggés vagy hatás a két oklevél tartalmában nemigen mutatható ki.

 Az Aranybullát nem lázadás kényszerítette ki a királyból, mert a király hatalma, gazdagsága és tekintélye vitathatatlan volt. Az ország legnagyobb birtokosa, jövedelme nemzetközi összehasonlításban is kimagasló, diplomáciai, dinasztikus kapcsolatai jók voltak. Apja, III. Béla (1173–1196) egykor a bizánci császári trón várományosa volt, anyai ágon jelentős keleti rokonsággal rendelkezett. Ő maga Gertrúd meráni hercegnőt vette feleségül, veje a türingiai őrgróf volt. András lánya az az Árpád-házi Szent Erzsébet, akit a németek mint legkedvesebb saját szentjüket Elisabeth von Thüringen névvel emlegetnek. (Csak úgy, zárójelben, a magyar királylány hozományától a németek szája tátva maradt, mert akkora gazdagságot életükben még nem láttak.)

 A középkori Magyar Királyság a mérleg nyelvének számított a Bizánci Birodalom és a Német–római Császárság hatalmi versengésében. Megkerülni nem lehetett, ráadásul a pápának sem volt kiszolgáltatva, hiszen az egyházi méltóságok kinevezése a királyt illette, amire a pápa csak rábólinthatott. Az ország külső és belső biztonságban volt, II. András nagy elődjei, az Árpád-házi magyar királyok kiépítették azokat a, mai szóhasználattal élve pufferzónákat, amelyek az ország védelmét biztosították. A délre fekvő területek mind magyar érdekszférába tartoztak, a magyar király – ízlelgessük! – Isten kegyelméből egyúttal Dalmáciának, Horvátországnak, Rámának (Bosznia), Szerbiának, Galíciának és Lodomériának (Volodimir) királya örök emlékezetre, legalábbis a címek viselésében egészen 1918-ig.

 II. András világlátott ember volt, 1217-ben ötezer főnél is nagyobb nemzetközi keresztes sereget vezetett a Szentföldre, ami a magyar királyság reputációját mutatja. A hadjáratot a korabeli média sikertelennek minősítette, pedig igazán eredményes volt: páratlanul jól vezetett, rendcsináló, béketeremtő misszió volt, András nagy szolgálatot tett vele Európának. Diplomáciai érzékével a maga számára is előnyöket kovácsolt, dinasztikus kapcsolatokat kötött a keleti keresztény uralkodókkal. A mai Szíria területén lévő Margat vára „örökös fenntartását” magára vállalta. (A vár jelenlegi feltárásán talán ezért dolgoznak magyar régészek.)

 A hadjáratból tapasztalatokkal visszatérve II. András új alapokra akarta helyezni a királyi hatalmat. Látta, hogy az ország gazdasági struktúrája elmaradott, új berendezkedésre, az ispánságok jogainak szűkítésére van szükség. Sok területre kiterjedő igazgatási reformjai – mint minden újítás – egyeseknek előnyöket (királyi szerviensek), másoknak (várispánok) sérelmeket jelentettek. Akik a régi rendszer haszonélvezői voltak, azok természetesen ellenálltak, akiknek előnyöket hozott, azok viszont a király új rendszerének társadalmi bázisát jelenthették. A marxi tétel az antagonisztikus osztálytársadalmakról a korabeli magyar viszonyokra nem volt jellemző, a társadalom szabadokból és szolgákból állt, rétegződve. A király a „nemzeti együttműködés rendszerét” kínálta fel az egyháznak, főnemeseknek és minden szabad embernek, így a földbirtokkal rendelkező királyi szolgálónépeknek és a várjobbágyoknak is.

 A harmincegy cikkelyből álló Aranybulla a király reformpolitikájának megerősítése, garanciavállalása, valamint a jogok és kötelességek összegzése. Az egyes cikkelyek a jogalkotás máig ható alapkövei, olyan sarkalatos, modernnek tekinthető jogokat fogalmaznak meg, mint az egyén szabadságjoga, személyes és anyagi biztonsága, a magántulajdon tisztelete, honvédelmi kötelezettség, adózás és törvényhozás, az igazságszolgáltatás szabályozása, sőt a (királyi) hatalommal szembeni ellenállás joga.

 Az ellenállás joga Magyarországon ezeréves jog, az államalapítás óta a magyar jogrend része, és bár Nyugat-Európában ez már idejétmúltnak számít, a hatályos magyar Alaptörvényben benne foglaltatik a hatalom erőszakos birtoklására irányuló törekvésekkel szembeni ellenállás joga. Nem árt, ha tudják Brüsszelben is, hogy a vármegyéken alapuló magyar közigazgatási rendszer már 1009-ben létezett, és a saját bíráskodás jogával rendelkező megyei önkormányzatiság is nyolcszáz éves hagyományokkal bírna, ha a kommunisták 1950-ben egy tollvonással meg nem szüntetik.

 Azt sem ártana ismerniük a Magyarországot támadóknak, hogy az Aranybulla az idegeneknek is – bárhonnan jöttek – éppúgy biztosította a Szent Istvántól eredeztetett szabadságot, mint a magyaroknak. Hogy csak akkor lehetett valakit elítélni, ha a törvény szerint bűnösnek találták, és volt fellebbezési jog, hogy a király biztosította a nemesek adómentességét, amiért cserébe ők – kizárólag az ország védelmében – „vérükkel”, azaz katonai szolgálattal fizettek. A király „senkit nem hagyott az út szélén”, még a szolgák, özvegyek, árvák anyagi és személyes biztonságát is garantálta.

 Az Aranybullát II. András örök időkre szánta. Számtalanszor megújították, a benne foglaltakat 1351-től minden koronázáskor megerősítették, a királyoknak erre kellett hűségesküt tenniük, 1848-ig, a polgári alkotmány megalkotásáig elsődleges jogforrásnak számított. Az Aranybulla a jogkövető magyar identitástudat kiindulási alapja. A rebellisnek tartott magyarok királyaikkal szemben soha nem lázadtak, az ellenállás jogával soha nem éltek az évszázadok során, sőt egy időben az ország érdekében le is mondtak róla. De ragaszkodtak hozzá, a joghoz, ami a jogtalansággal szemben megvéd.

 /Rab Irén történész/

***

Az 1990-ben életre hívott magyar Alkotmánybíróság tagjainak nyakában az Aranybulla királyi pecsétjének pontos mása függ, és az alkotmánybírák rendszeres tanácskozása üléstermének falát is az Aranybulla hasonmása díszíti.

***

 Az Aranybulla rendelkezései 

I. pont :

„Hogy minden évben, a szent király ünnepét Fehérvárott üli meg, ha csak nagyon fontos dolog, vagy betegség meg nem akadályozza. Ha nem lehetne jelen, a nádorispán okvetlenül ott lesz, hogy az ő képében minden ember dolgát meghallgassa, s a nemesek is, amelyik akarja, szabadon odagyűlhessenek.”

 II. pont :

„ Továbbá azt is akarjuk, hogy sem mi, sem az utánunk való királyok, valami hatalmasabb kedvéért, valamikor a nemes embert meg ne fogják, vagy meg ne nyomorgassák, ha csak előbb meg nem idézik és a törvény szerint el nem marasztalják.”

III. pont :

„Azonképpen semmi szedés-vevést-pénzszedést /collecta/ - a szabadok adóját – dénárját  -  meg nem vétetjük a nemesek jószágain, sem házukra, falvaikra, az okáért, hogy rajtok élnénk nem szállunk, hanem ha hivatalosak leszünk: azonképpen az egyház jószágán sem veszünk semmi szedés-vevést.”

IV. pont :

 „ Ha nemes embernek holta történik és fimagzatja nem marad, jószágának egy negyed része leányára szálljon, a többivel azt művelje, ami neki tetszik. Ha pedig testamentom nélkül történik halála, amely közelebb  való atyafiai vannak, jószága azokra; és ha semmi nemzetsége nincsen, mindene a királyra szálljon.”

V. pont :

 „A vármegyei ispán ne ítéljen a nemesek jószágán, csak oly perben, mely a pénz dolgát illeti: a megyei udvari ispánok /alispánok/ csak váruk népei felett ítéljenek; a tolvajok és latrok bírái a billogok legyenek, de csak ispánjok lábainál. 

 VI. pont :

 „A nép közös vádja, tolvajnak, mint eddig szokás volt, senkit se bizonyíthasson.”

 VII. pont:

„Ha a király sereget akar vinni az országon kívül, a nemesek ne tartozzanak vele elmenni fizetés nélkül; ha pedig a király a hadból megjön, a nemeseken hadakozó bírságot ne vehessen. Ellenben pedig, ha sereg jönne az országra, mindnyájan tartozzanak hadba menni. Azonképpen, ha az országon kívül hadakozunk, valakinek ispánsága vagyon és valaki pénzünket felvette, tartozik velünk eljönni.”

 VIII. pont:

„A nádorispán országunk minden embere felett válogatás nélkül ítéljen, de a nemesek oly perét, mely fej, jószág veszedelmével jár, a király híre nélkül el ne végezhesse. Helyettese pedig, csak egy legyen és az is curiájában.”

 IX. pont:

»Az ország ispánja — az országbíró — míg a király udvarában vagyon, mindenki felett ítélhessen és a mely pert az udvarban kezdett, azt mindenütt elvégezhesse, de a mikor az őjószágán lakik, akkor ne bocsáthasson ki poroszlót és a pörösöket maga elé ne idéztethesse. „

 X. pont:

„Ha valamely jobbágy úrnak tiszte vagyon és a hadban történik halála, annak fiát vagy testvérét a király méltó tisztelettel ajándékozza meg. Azonképpen ha valamely nemes embernek a hadban lesz halála, a király — a mint neki tetszik — fiát ajándékozza meg.”

 XI. pont:

 „Ha vendégek — jóravaló emberek — jönnek az országba, az ország tanácsa nélkül tisztet ne nyerhessenek."

XII. pont:

„A nemes asszonyok, ha uruk meghal, vagy törvény szerint megölik, vagy bajviadalban lesz halála, vagy akármiféle más módon, hitbérüktől meg ne fosztassanak.”

XIII. pont:

„A jobbágy urak úgy járjanak a király udvarában, s amikor mennek akárhol egyebütt is, hogy a szegénységet ne fosszák, ne nyomorgassák.”

XIV. pont:

„Ha valamely vármegye ispánja, az ő ispánságának módja szerint, magát tisztességesen nem viseli, az ő vármegyéjét nyomorgatja, ha ez rábizonyul, az ország színe előtt csúfságosan fosztassék meg tisztétől, és amit elvett, legyen köteles visszaadni.”

XV. pont:

„Lovászok, pecérek, madarászok, királyi emberek ne merjenek a nemesek falvaira szállani.”

XVI.  pont:

 „Örökbe nem adunk egész vármegyét, sem egyéb királyi tisztet.”

XVII. pont:

 „Ha valaki jószágot igaz szolgálatjával nyert, attól soha meg ne fosztassék.”

 XVIII. pont:

 „A nemes ember búcsút véve tőlünk, mehessen el fiunkhoz, vagyis a nagytól, a királytól a szentencia /= törvényi végzés, határozat/, azt mielénk nem viszik; s amely pört előtte kezdtek, míg ugyanott a pörnek vége nem szakad, elénkbe nem viszik; - viszont fiunk is ugyanígy cselekszik.”

XIX. pont:

 „A várjobbágyok az őszabadságuk szerint tartassanak, mint a szent király végezte, azonképp a vendégek is, bármiféle nemzet legyenek.”

XX. pont:

 „A dézsmát ne váltsák meg pénzen, hanem amint a föld ter­mése vagy bor, vagy gabona, azt fizessék. Ha ebben a püspökök ellentartók lesznek nem segítjük őket.”

 XXI. pont:

 »A püspökök a mi lovainknak dézsmát ne adjanak a nemesek jószágairól, s embereik ne tartozzanak dézsmát hordani a királyi jószágokra.”

XXII. pont:

„Disznainkat a nemesek erdeire, rétjeire nem eresztjük kedvük és akaratuk ellen."

XXIII. pont:

 „A mi új pénzünk esztendeig tartson, húsvéttól húsvétig, s a dénár olyan legyen, minő volt Béla király idejében „Mert igaz értékű pénzt veretett a legtisztább ezüstből, s mindaddig amíg élt, a pénz Magyarországon nem változott.”  

  XXIV. pont:

 „Kamaraispánok, pénzváltók, só-tisztek  és vámosok nemesek legyenek, zsidók és szerecsenek ne lehessenek”.

 XXV. pont:

 „A sót ne tartsák az ország közepén, hanem csak Szalacson, Szegeden és a végekben.”

 XXVI. pont: 

  „Jószágot külföldinek ne adjanak; ha adtak, vagy eladtak, azt az országbeli ember magához válthassa.”

 XXVII. pont:

„A nyestbért fizessék, amint azt Kálmán király elvégezte.” –  Vagyis házanként tizenkét dénárral róják le!

XXVIII. pont:

„A kit a törvény rendje szerint elítéltek, azt semmiféle hatalmas  ember se oltalmazhassa meg.”

XXIX. pont:

  „A várispánok csak az ő ispánságuk járandóságával éljenek, a többi a király számára legyen, úgymint: csöbör adó/szőlőkadója/ , a vám; ökrök adója és a váraknak két harmadrésze.”

XXX. pont:

 „A négy jobbágy úron: a nádoron, bánon, a király és királyné udvarbíráján kívül senki két tisztet ne tarthasson.”

XXXI. pont:

 „Hogy ha pedig mi vagy utánunk valaki a jövendő királyok közül a mostani rendelésünk ellen valamikor vétene, mind a püspökök, mind a jobbágyurak, mind a nemesek, mindnyájan és egyenként, mind a mostaniak, mind a jövendők, minden hűtlenségnek szégyen vallása nélkül, mind nekünk és mind az utánunk való királyoknak ellentálhassanak, /Jobbágyúron az országos méltóságot és ispánságot viselőket értsük!/ és ellenük mondhassanak, örökkön örökké a mostani rendelésünk erejével és hatalmával.”

„Kelt Kelet keze által, ki egri prépost és udvarunk kancellárja, a megtestesült ige után az ezerkétszázhuszonkettedik esz­tendőben, midőn főtisztelendő János esztergomi, tisztelendő Ugrón kalocsai érsekek, Dezső csanádi, Róbert veszprémi, Tamás egri, István zágrábi, Sándor váradi, Bertalan pécsi, Kozma győri, Bereck váci püspökök voltak. Királyságunk tizenhetedik esztendejében.”

***

Bár az Aranybulla pontjait nem sikerült maradéktalanul betartatni a magyar uralkodókkal, kiadása ennek ellenére az alkotmányos jogfejlődés egyik legfontosabb állomásának tekinthető, mivel az évszázadokon átívelő, többszöri megújításával maradandó hatást gyakorolt a későbbi törvényhozás és parlamentarizmus alapjainak lefektetésére. Az Aranybullát hét példányban állították ki, ám az utókor számára egy eredeti sem maradt fenn. Szövegét hiteles másolatokból, formáját pedig a II. András korabeli oklevelekből ismerjük. II. András 1231-ben némi változtatással újra kiadta a dokumentumot, a későbbiekben, 1267-ben IV. Béla, majd 1351-ben I. (Nagy) Lajos király újította meg azt.

Az Aranybulla fontosságát az is jelzi, hogy fő tételei évszázadokkal később, a Werbőczy István nádor által összeállított, az 1514-es országgyűlés által elfogadott és a király által aláírt, de annak törvénnyé emelését a bárók által elszabotált Tripartitumban is kulcsszerepet kaptak. Többszöri megerősítésének két fő oka volt. Az egyik a koronázás alkalmával minden uralkodó számára kötelező koronázási eskü, amelyben a király ígéretet tett arra, hogy országa jogait és koronája tisztségét megőrzi. A másik pedig az volt, hogy az új uralkodóknak mindig meg kellett erősíteniük elődeik rendelkezéseit ahhoz, hogy azok érvényben maradhassanak. A különböző korokban készült hiteles másolatoknak köszönhetően. Így ma több mint harminc oklevél őrzi az Aranybulla szellemiségét.

Az Aranybulla jelentőségéről árulkodik, hogy szerkezete, tartalma és rendelkezései párhuzamba állíthatók az Angliában alig hét évvel korábban, 1215. június 15-én kiadott híres Magna Charta Libertatummal, az angol alkotmányfejlődés egyik legfontosabb dokumentumával.

 Erre méltán lehetünk büszkék 2022-ben mi, magyarok a „Nagyvilágban” és itt a Kárpát-medencében!