Székely János

GALAMBOK

Valamikor, sivár kölyökkoromban

Azt álmodtam, hogy csupa szárnyametszett

Örvösgalambon járkálok tiporva;

Bármerre léptem, ott volt legalább egy;

Ütemre reccsent kicsiny koponyájuk,

És rémítően ropogott a csontjuk.

S most itt vergődünk, társaim, a porban,

Szárnyunk-szegetten, sírva és tűnődve,

S találgatjuk: vajon ki jár fölöttünk,

Hogy lépteire egyikünk aláhull,

Hogy verdesünk, mint szárnyszegett galambok,

És csontjaink is rémesen ropognak?!

(1956)