ELNŐIESEDETT VILÁG

Igazán meggyőző magyarázatot még nem hallottam arra, hogyan is került a nyugati civilizációnk a sajnálat és önfeladás kultuszának fogságába, de az egyik elmélet szerint a nők emancipációja és a közéletben való tömeges megjelenése döntő tényezőként hatott erre a folyamatra. Vizsgáljuk csak meg, van-e ennek a feltevésnek valóságalapja.

Úgy gondolom, teljesen normális családból származik az, aki emlékei közt őrzi családja valamelyik nő tagjának azt a kijelentését, hogy minden konfliktusnak és erőszaknak a férfi az oka. Nálunk például ez a vélemény már a „ha nők uralnák a világot, sosem lennének háborúk” formában is megjelent. A „nők az okai a Nyugat civilizációs hanyatlásának” feltevés viszont új keletű, mivel a nőket ilyesmivel megvádolni abszurd lett volna, amikor még csak szavazati joguk sem volt, és a gazdasági folyamatokban is csak a háttérben vehettek részt.

Van itt viszont valami, ami nem engedi meg, hogy ezt a témát csak úgy elengedjük, mint valami rosszindulatú összeesküvés-elméletet. Ott lebeg az ember szeme előtt Angela Merkel 2015-ös fatális, érzelmi alapon meghozott és a konfrontációt akár saját nemzete léte árán is elkerülni akaró reakciója, ami valahogy az anyai befogadás ösztönének nemzetpolitikai szintre való emelésének képzettársítását eredményezi. Rá alkalmazható Freud azon meglátása, miszerint a jó anya szükségszerűen megbukik, rámutatva Michelangelo Piétájára mint az abszolút anyai önfeláldozás példájára, ahol a nő a megváltás reményében engedi, hogy a világ keresztre feszítse gyermekét.

Jordan Peterson kanadai pszichoanalitikus is erről beszél, amikor azt mondja, hogy azért van ekkora hangsúly a mai nyugati politikában a biztonságon, mert ebben a nők szerepe egyre meghatározóbb. Úgy véli, a nők számára az együttérzés a lehető legkönnyebb erkölcsi választás a felsorakozó opciók közül. Szerinte ennek hatásait érezzük azóta, hogy a nők tömegesen kezdtek megjelenni a közéleti és politikai arénában.

Peterson szerint a probléma abból ered, hogy amíg a férfiaknál az antiszociális viselkedés általában erőszakban nyilvánul meg, addig a nőknél ugyanez a hírnévtönkretétel formájában jelenik meg. A női antiszociális viselkedés formája a rosszindulatú pletyka és hírnévgyilkosság. A kanadai akadémikus szerint ezzel az a probléma, hogy míg a maszkulin agresszió képtelen a szociális média világát dominálni, addig a női antiszociális attitűdök ebben a térben képesek meghatványozódni.

Magam részéről nehezen tudnám eldönteni, hogy a trójai háborút ki okozta, a három civakodó istennő vagy a kiszolgáltatott helyzetben lévő Páris herceg. Ha a freudinál kevésbé elvont és a homéroszinál földhözragadtabb bizonyítékot akarnék keresni, akkor rámutathatnék arra a statisztikai tényre, hogy például az amerikai választásokon a nők 2016-ban ötvennégy százalékban szavaztak Clintonra, 2020-ban pedig ötvenöt százalékban Bidenre, tehát a baloldalra. De ez félrevezető lenne, mert számtalan ellenpéldát lehetne felhozni, ahol a fordítottja az igaz, és a statisztikákból az is kitűnik, hogy az etnikai hovatartozás sokkal meghatározóbb tényező a politikai szimpátiák terén, mint a nem.

De ha tőlem kérdezik, a nyugati világ krízisének az oka inkább az elnőiesedett férfiakban, a női szerepben hitüket vesztett nőkben, az apa szerepét kigúnyoló családmodellben, az anya gyermeket nevelő szent szolgálatának lekicsinylésében rejlik. Világunk tehát nem azért hanyatlik ilyen mértékben, mert véleményformálóként és vezetőként megjelentek benne a nők, hanem épp ellenkezőleg, velünk, férfiakkal egyetemben ők is kezdenek eltűnni.

/Bogár László/