PÉLDAKÉPEK...

Van-e még emberi arca a világnak?

CSETE GYÖRGY

építész

Mindenesetre nekünk, e földi világban élőknek cseppet sem mindegy, hogy megőrizzük-e emléküket, munkásságukat, bölcs mondásaikat. Jókai Mór, Franz Werfel, Nagy László és sokan mások, élők és már holtak számos bölcs gondolattal járultak hozzá ahhoz, hogy jobban tájékozódjunk a világban, és hogy megőrizzük emberi arcunkat. Ahogy Nagy László költő üzente hajdanán mindenkinek: „Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket.”

Jogos volt a költő kételye. A mából visszanézve félelmetes üzenet és jóslat egyaránt. Mert csak az nem látja, aki nem akarja, hogy az emberiség kezdi elveszíteni emberi arcát. József Attila, Radnóti és mások verseikben jelezték ugyanezt. A ma élő ember pedig naponta tapasztalhatja. Bizonyára nagyon sokan nem értenek egyet velem, de én már a hatalmas felhőkarcolókat nézve is arra gondolok, minek betonnal az ég felé törni? Falansztert építeni? Skatulyába dugni az embereket? Közelebb lesznek az igazi éghez? Csudát! Nem hiszem, hogy így kellene az ég felé törni.

Mindez azért jutott eszembe, mert mostanában sok-sok természeti katasztrófa képeit láthattuk, olyanokat, amelyeken kártyavárként omlottak össze házak, hidak, középületek. Dacoltak ugyan a természettel, de nem győztek. Azt hiszem, nem is fognak. Csete György építész mondta el egyik, vagy inkább több interjújában, hogy amikor egyetemre járt, azt kellett tapasztalnia, akik magyar módra szerették volna az építészetet megvalósítani, azokról hallani sem akart az akkori építészeti oktatás. Mintha nem is léteztek volna!

A Csete György által képviselt organikus építészet a természetből veszi a modelleket, valamint a gondolkodás és a cselekvés összhangját tartja szem előtt. Ő mindig azt hangoztatta, hogy a természetelvű építészet azért érdekli, mert olyan hajlékot biztosít az embernek, amely nem szennyezi a környezetet akkor sem, amikor már elpusztult. Egy interjúban elmesélte, amikor egy kollégája viccelődve irigykedett, s azt mondta neki, jó neked, mert te csak kedves, kicsi épületeket alkotsz, ő erre azt felelte: „Amit egy magyar szív megépíthet, én azt csinálom. Észre sem veszik. Igazán nem probléma, ha észrevétlenül is tudunk építeni. Nem kell hivalkodni, de nagyot akarni kell.”

Tanulságos gondolat. Aligha hinném persze, hogy ezeket az intelmeit megfogadná a világ vagy akár Magyarország. Már csak azért sem, mert a világgal nem a vasbetondivat és az égbe törekvő, az embert porszemnek néző, a harmóniát többnyire nélkülöző építészete miatt nem vagyunk kibékülve, hanem azért, mert rohamosan veszít emberi arcából.

A mindennapok ontják erre a példákat, a gusztustalan és provokatív, természet- és együttélés-ellenes esetektől az öldöklő háborúkon át a pénz mindenek feletti uralmáig és imádatáig. Csete György emberi léptékű házai, kápolnái, emlékművei és templomai mind-mind a természet iránti alázatot tükrözik, és az emberi léptéket helyezik előtérbe. Ahogy Keserü Katalin művészettörténész egyik méltatásában említette: „Csete György kápolnák sokaságát építette a helyüket kereső vándoroknak, a jövő mellett az emlékezetre is hagyatkozóknak.” Érdemes felkeresni mindegyiket.

Éppen negyven esztendeje annak, hogy 1982-ben megépítette a jelenlegi Magyarország legészakabbra eső várának aljában, a zempléni faluban, Füzéren a Temetőkápolnát. Ezzel kapcsolatban egy interjúban azt mondta: „Engem egy-egy épület vagy munka elkészítésére általában egy történelmi helyzet vagy valamilyen irodalmi élmény – például egy vers – indít. Velünk annyi minden történt, és a történelmünkben annyi esemény van, hogy mindig tudok valamelyik mozzanathoz kötni egy születendő épületet. Vagy például egy Nagy László-vers, esetleg annak egy sora számomra irányadó lehet.”

A füzéri Temetőkápolna egy Nagy László-verssorra készült: „S dúlt hiteknek kicsoda állít / káromkodásból katedrálist?” A teteje például egy épületrom sziluettjére emlékeztet.

Csete György hat éve nincs köztünk. Idén lenne 85 esztendős. 

/Domokos László/