„Ha az ünnep
elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen! (…)
Tisztálkodjál
belülről és kívülről!”
(Márai Sándor)
Az ünnepről karácsony előtt
Egy közösségben tettük fel
ezt a kérdést a jelenlévőknek: „Hány ünnepük van egy évben?” Tíz és húsz
közötti számokat mondtak. Majd egy idős hölgy így kezdte: „Először is van
ötvenkét vasárnap, vannak az állami és nemzeti ünnepek, vannak egyházi
ünnepeink, vannak a családom ünnepei, nekem is személyesen születésnapom,
névnapom és még sok más, van tehát vagy nyolcvan-száz ünnepem egy évben” –
mondta végtelen derűvel, boldogan.
A hagyományos társadalmakban
nagyon sok ünnep volt. Az előbb felsoroltakon kívül az évszakokhoz, a nagy
közösségi munkák lezárásához is kapcsolódtak ünnepek. A közösségi ünnepeken túl
a személyes kivetült a közösségbe, illetve a közösségi ünnep is hatott a
személyre, elég, ha a lakodalmakra, vagy a temetésekre gondolunk. Az elődeink,
még inkább az őseink „birtokolták” az ünnepeket, tartalommal töltötték meg őket.
A karácsonyi ünnepkörben is számos ünnepi alkalom volt: az adventi rorátéktól a
betlehemezésig.
Mi okozza azt, hogy ma az
ünnepekben apály van? Sok minden: a szocializmusban az ünnepek hiteltelenítése,
ami sajnos tovább él, az ünnepek elszemélytelenedése, valójában miattunk
üresedtek ki az ünnepeink. A jelenlétvesztésünket kellene észrevennünk –
Pilinszky szerint ez korunk igazi népbetegsége – nem vagyunk erősen jelen, ott,
ahol vagyunk, az elvágyódás, az alibizés általános. Ennek mélyén az húzódik meg,
hogy irtózunk az ünnepek jelentette valódi kockázattól, erről szól az unalomba
fulladt életek tömegessége, ebből nő ki a konzumtársadalom, most karácsony előtt
különösen.
Újra tisztáznunk kell, hogy
mi is az ünnep lényege. Először soroljunk fel szavakat, amelyek szerintünk az
ünnepet jelentik: közösség, vidámság, békesség önmagammal, a többiekkel,
öröm, találkozás, emelkedettség, Isten, áldozat, igazság, kiengesztelődés, szép
ruha, jó étel, zene, tánc, lélek-szellem, együttlét, család, odaállás, jó sírás,
meghatottság, különleges élmények, ritka alkalom.
Az ünnep szó az
etimológusok szerint az „üdv-nap”-pal, az „üdvösség napjá”-val
tart szoros kapcsolatot. Az üdvösség egy átfogó alapélményre utal: amikor minden
rendben van, minden jól van. Ez az élet beteljesedésének állapota, amelyre
minden ember vágyik.
A földi életben azonban,
ahol az életet számtalan veszedelem, végül a halál fenyegeti, ilyen állapot
nagyon ritka. Üdvös az, ami előbbre viszi az embert az üdvössége felé, ami sok
mindent jelent: igazságosságot, megmenekülést, megszabadítást, megváltást,
áldást, életet, győzelmet, kegyelmet, jóindulatot és békét, minden egyes ember
és a nép háborítatlan életét, a javak bőségét.
Minden ünnep alapvetően
életigenlés. Összhangba hozza az embert önmagával, az életnek értelmet és örömet
ad. Az identitásunkat erősíti, a „ki vagyok én?”, a „hová tartozom?” kérdésre az
ünnepek adják a legtisztább választ. Minden ünnep (de különösen a karácsony)
annak az azonosság, létbizonyosság, tartós közösség és biztonság utáni vágynak a
kifejezője, amely ebben a világban csak töredékesen teljesülhet.
Minden egyes ünnep a
kommunikáció formája és lehetősége. A némaságba fulladt családoknak és
házasságoknak múlhatatlan szükségük volna az ünnepekre, amelyek támogatják a
kapcsolatteremtést, elismerik és megerősítik a meglévő és tervezett emberi
kapcsolatokat, a barátságokat és a közösségeket. Az ünnep a szociális értékrend
bemutatását is szolgálja a családban, a közösségi szerveződésekben, az
iskolában, a munkahelyeken, állami intézményekben, az egyházi közösségekben, és
ezzel tájékozódást és értékeket közvetít. A vallásos ünnepeknek nagy
jelentőségük van a hit továbbadása és a hit szerinti élet szempontjából.
Különösen így van ez a karácsonnyal, amelynek a bibliai történéseiben annyi
hitet találunk Mária és József hitétől, az egyszerű pásztorok feltétel nélküli
imádásán át, a három királyok útra kerekedéséig. Karácsonykor családi körben
olvassuk el Lukács evangéliumának karácsonyhoz fűződő részét, a személyes hitünk
is erősödhet általa. Ünnep hit nélkül nem létezik, hinni egymásban (újra hinni,
kiengesztelődve egymással), hinni egy közösségben, hinni Istenben, hinni az élet
értelmében, jóságában.
Az ünnepnek transzcendens
vonatkozása van: az idő könyörtelen múlásában az ünnep az első
maradandóságélmény, az örök élet ígérete. Hihetetlen radikalizmus van az
ünnepben – a megmenekülésünk záloga az ünnepelni tudás, melynek a hiánya lét
alatti létet eredményez. A hétköznap-ünnep dichotómiában az ünnep hiánya a
hétköznapokat is megrontja, a hétköznapok alá szorulunk. Az ünnepeket nem lehet
kipipálni, nem lehet túlélni, megúszni.
Pilinszky János mondja az
ünnepről: „A statisztika azt mutatja, hogy az ünnep sokak számára a napi
felelősségből az ünnepi felelőtlenségbe való menekülést jelenti… A keresztény
ünnep a hálaadás, a megszentelés napja kell, hogy legyen. A kikapcsolódás erre
kevés…, valójában bekapcsolódásnak kell lennie. Az ünnep az élet egészébe való
visszatalálás lehetőségét kínálja.” Az ünnep tehát egy totalitásra vonatkozó
igényt fogalmaz meg. Az ünnep nem a függeléke, egyfajta árvalányhaja az életnek,
hanem a lényege.
Márai Sándor a
Füveskönyvben így beszél az ünnepről: „Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor
ünnepelj egészen. (…) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent,
ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják
piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen
körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a
mély és varázsos rendhagyás. (…) legyen benne valami a régi rendtartásból, a
hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat
és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá,
testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz
másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az
ünnepre.”
Ezt a szöveget érdemes lenne
diákokkal, de a saját gyermekeinkkel, unokáinkkal is együtt elolvasni, elemezni:
mit éreznek, mit szólnak hozzá, észreveszik-e a hihetetlen vagányságát,
ugyanakkor azt, hogy ez mennyire időtlen megfogalmazás! Számtalan kérdés vethető
fel még: mit jelent a tisztálkodjál kívülről és belülről? Mit jelent a
föltétlenség és mit a vad ünnepi öröm? Elhiszik-e, hogy az ünnep az élet rangja,
felsőbb értelme? Hogyan tudnak figyelni az ünnepre ők személyesen?
Mindez különösen igaz a
karácsonyra, amelyet a fogyasztói világ a felfokozott – sokszor értelmetlen és
kevés örömet hozó – vásárlással és egymás megajándékozásával azonosít, elfedve a
lényeget: a Jóisten ajándékozott meg minket, embereket az egyszülött Fiával, az
ő születésnapját ünnepeljük a karácsonyi ünnepkörben, erre készüljünk, ezt éljük
át testben, lélekben, szellemileg egyaránt.
/László Tamás/