Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen! (…)

Tisztálkodjál belülről és kívülről!”

(Márai Sándor)

 

 

 

Az ünnepről karácsony előtt

 

 Egy közösségben tettük fel ezt a kérdést a jelenlévőknek: „Hány ünnepük van egy évben?” Tíz és húsz közötti számokat mondtak. Majd egy idős hölgy így kezdte: „Először is van ötvenkét vasárnap, vannak az állami és nemzeti ünnepek, vannak egyházi ünnepeink, vannak a családom ünnepei, nekem is személyesen születésnapom, névnapom és még sok más, van tehát vagy nyolcvan-száz ünnepem egy évben” – mondta végtelen derűvel, boldogan.
 
A hagyományos társadalmakban nagyon sok ünnep volt. Az előbb felsoroltakon kívül az évszakokhoz, a nagy közösségi munkák lezárásához is kapcsolódtak ünnepek. A közösségi ünnepeken túl a személyes kivetült a közösségbe, illetve a közösségi ünnep is hatott a személyre, elég, ha a lakodalmakra, vagy a temetésekre gondolunk. Az elődeink, még inkább az őseink „birtokolták” az ünnepeket, tartalommal töltötték meg őket. A karácsonyi ünnepkörben is számos ünnepi alkalom volt: az adventi rorátéktól a betlehemezésig.
 
Mi okozza azt, hogy ma az ünnepekben apály van? Sok minden: a szocializmusban az ünnepek hiteltelenítése, ami sajnos tovább él, az ünnepek elszemélytelenedése, valójában miattunk üresedtek ki az ünnepeink. A jelenlétvesztésünket kellene észrevennünk – Pilinszky szerint ez korunk igazi népbetegsége – nem vagyunk erősen jelen, ott, ahol vagyunk, az elvágyódás, az alibizés általános. Ennek mélyén az húzódik meg, hogy irtózunk az ünnepek jelentette valódi kockázattól, erről szól az unalomba fulladt életek tömegessége, ebből nő ki a konzumtársadalom, most karácsony előtt különösen.
Újra tisztáznunk kell, hogy mi is az ünnep lényege. Először soroljunk fel szavakat, amelyek szerintünk az ünnepet jelentik: közösség, vidámság, békesség önmagammal, a többiekkel, öröm, találkozás, emelkedettség, Isten, áldozat, igazság, kiengesztelődés, szép ruha, jó étel, zene, tánc, lélek-szellem, együttlét, család, odaállás, jó sírás, meghatottság, különleges élmények, ritka alkalom.
 Az ünnep szó az etimológusok szerint az „üdv-nap”-pal, az „üdvösség napjá”-val tart szoros kapcsolatot. Az üdvösség egy átfogó alapélményre utal: amikor minden rendben van, minden jól van. Ez az élet beteljesedésének állapota, amelyre minden ember vágyik.
 A földi életben azonban, ahol az életet számtalan veszedelem, végül a halál fenyegeti, ilyen állapot nagyon ritka. Üdvös az, ami előbbre viszi az embert az üdvössége felé, ami sok mindent jelent: igazságosságot, megmenekülést, megszabadítást, megváltást, áldást, életet, győzelmet, kegyelmet, jóindulatot és békét, minden egyes ember és a nép háborítatlan életét, a javak bőségét.
 Minden ünnep alapvetően életigenlés. Összhangba hozza az embert önmagával, az életnek értelmet és örömet ad. Az identitásunkat erősíti, a „ki vagyok én?”, a „hová tartozom?” kérdésre az ünnepek adják a legtisztább választ. Minden ünnep (de különösen a karácsony) annak az azonosság, létbizonyosság, tartós közösség és biztonság utáni vágynak a kifejezője, amely ebben a világban csak töredékesen teljesülhet.
 
Minden egyes ünnep a kommunikáció formája és lehetősége. A némaságba fulladt családoknak és házasságoknak múlhatatlan szükségük volna az ünnepekre, amelyek támogatják a kapcsolatteremtést, elismerik és megerősítik a meglévő és tervezett emberi kapcsolatokat, a barátságokat és a közösségeket. Az ünnep a szociális értékrend bemutatását is szolgálja a családban, a közösségi szerveződésekben, az iskolában, a munkahelyeken, állami intézményekben, az egyházi közösségekben, és ezzel tájékozódást és értékeket közvetít. A vallásos ünnepeknek nagy jelentőségük van a hit továbbadása és a hit szerinti élet szempontjából. Különösen így van ez a karácsonnyal, amelynek a bibliai történéseiben annyi hitet találunk Mária és József hitétől, az egyszerű pásztorok feltétel nélküli imádásán át, a három királyok útra kerekedéséig. Karácsonykor családi körben olvassuk el Lukács evangéliumának karácsonyhoz fűződő részét, a személyes hitünk is erősödhet általa. Ünnep hit nélkül nem létezik, hinni egymásban (újra hinni, kiengesztelődve egymással), hinni egy közösségben, hinni Istenben, hinni az élet értelmében, jóságában.
 
Az ünnepnek transzcendens vonatkozása van: az idő könyörtelen múlásában az ünnep az első maradandóságélmény, az örök élet ígérete. Hihetetlen radikalizmus van az ünnepben – a megmenekülésünk záloga az ünnepelni tudás, melynek a hiánya lét alatti létet eredményez. A hétköznap-ünnep dichotómiában az ünnep hiánya a hétköznapokat is megrontja, a hétköznapok alá szorulunk. Az ünnepeket nem lehet kipipálni, nem lehet túlélni, megúszni.
 Pilinszky János mondja az ünnepről: „A statisztika azt mutatja, hogy az ünnep sokak számára a napi felelősségből az ünnepi felelőtlenségbe való menekülést jelenti… A keresztény ünnep a hálaadás, a megszentelés napja kell, hogy legyen. A kikapcsolódás erre kevés…, valójában bekapcsolódásnak kell lennie. Az ünnep az élet egészébe való visszatalálás lehetőségét kínálja.” Az ünnep tehát egy totalitásra vonatkozó igényt fogalmaz meg. Az ünnep nem a függeléke, egyfajta árvalányhaja az életnek, hanem a lényege.
 Márai Sándor a Füveskönyvben így beszél az ünnepről: „Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. (…) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. (…) legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.”
 
Ezt a szöveget érdemes lenne diákokkal, de a saját gyermekeinkkel, unokáinkkal is együtt elolvasni, elemezni: mit éreznek, mit szólnak hozzá, észreveszik-e a hihetetlen vagányságát, ugyanakkor azt, hogy ez mennyire időtlen megfogalmazás! Számtalan kérdés vethető fel még: mit jelent a tisztálkodjál kívülről és belülről? Mit jelent a föltétlenség és mit a vad ünnepi öröm? Elhiszik-e, hogy az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme? Hogyan tudnak figyelni az ünnepre ők személyesen?
Mindez különösen igaz a karácsonyra, amelyet a fogyasztói világ a felfokozott – sokszor értelmetlen és kevés örömet hozó – vásárlással és egymás megajándékozásával azonosít, elfedve a lényeget: a Jóisten ajándékozott meg minket, embereket az egyszülött Fiával, az ő születésnapját ünnepeljük a karácsonyi ünnepkörben, erre készüljünk, ezt éljük át testben, lélekben, szellemileg egyaránt.
/László Tamás/