Lévay József
MIKES
Egyedül hallgatom tenger
mormolását
Tenger habja felett futó
szél zúgását,
Egyedül, egyedül a bujdosók
közül
Nagy Törökországban;
Hacsak itt nem lebeg
sírjában nyugovó
Rákóczi nagy lelke, az eget
csapkodó
Tenger haragjában!
Peregnek a fákról az őszi
levelek,
Kit erre, kit arra
kergetnek a szelek.
S más vidékre száll a
csevegő madárka
Nagy Törökországból;
Hát én merre menjek, hát én
merre szálljak,
Melyik szögletébe a széles
világnak
Idegen hazámból?
Zágon felé mutat egy
halovány csillag,
Hol a bércek fején hó
korona csillog
S a bércek aljában tavaszi
pompában
Virágok feselnek…
Erdély felé mutat, hol
minden virágon
Tarka pillangóként első
ifjúságom
Emléki repkednek!
Ah! Mért nem szállhatok
hozzád, szülőföldem,
Mikor minden bokrod régi
ismerősem!
Mért vagy szolgaságban,
gyászos rabigában,
Oly hosszú időkig?!
Ha feléd indulok, lelkem
visszatartja
Az édes szabadság
bűvös-bájos karja.
Vissza mind a sírig.
Itt eszem kenyerét a török
császárnak.
Ablakomra titkos poroszlók
nem járnak
Éjjeli setétben, hallgatni
beszédem
Beárulás végett…
Magános fa vagyok, melyre
villám szakad,
Melyet vihar tördel, de
legalább szabad
Levegővel élhet.
S egyedül hallgatom tenger
mormolását,
Tenger habja felett futó
szél zúgását,
Egyedül, egyedül a bujdosók
közül,
Nagy Törökországban.
Körülöttem lebeg sírjában
nyugovó
Rákóczi nagy lelke, az eget
csapkodó
Tenger haragjában.