ÉLETSORSOK

„A kultúra hangja a csönd.

 A csönd az elmélyedés, a megrendülés, a fölébredés, a bekapcsolódás, a megértés, a tisztaság, a bölcsesség hangja.

 A giccs hangja a zaj.

 A kultúra megrendít, a giccs megőrjít.

 A kultúra katartikus, tisztít, a giccs szennyez.

A kultúra tétje az üdv, a giccsé a bevétel.

 A kultúra a közösségben terem, a giccs a tömegben.”

CZAKÓ GÁBOR

 Egyik legműveltebb kortársunk, egy „felelősen magyarul gondolkodó” igaz magyar.

 A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar író, publicista, képzőművész, a magyar katolikus újságíróképzés megszervezője.

 Dolgozott Antall József miniszterelnök tanácsadó testületében.

 A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának tagja

Czakó Gábor a szép szőtteseiről is ismert dunántúli  Decsen született 1942. szeptember 14-én Czakó Sándor és Scherer Erzsébet házasságából. Édesapja 1943-ban a doni ütközet során eltűnt. 1960-ban érettségizett a szekszárdi Garay János Gimnáziumban, majd 1961–1965 között a Janus Pannonius Tudományegyetem Jogtudományi Karának hallgatója volt. 1965–1972 között jogászként dolgozott, majd szépirodalmi műveket írt.

Folyóiratokat szerkesztett, köztük Új Tükör (1978–1979) Mozgó Világ (1978–1983), Négy Évszak (1985–1986) Igen (1989–1990), Magyar Szemle (1992–1998).

Regényeket és színdarabokat írt (Várkonyi Krónika, Luca néni föltámadása, Pigs avagy Disznójáték, Eufémia, Fehér ló (dráma), 77 magyar rémmese, 4 kötet, Adorján és Seborján, Megváltó, Angyalok, Aranykapu, Törökkő regények, Emberkert, novellák, Van itthon elég krumpli? (drámák). 2007 februárjától a ferrarai olasz–magyar Osservatorio Letterari operiodika levelezője, ahol azóta már több prózája, esszéje, tanulmánya megjelent.

 Írásai jellemző vonása a stílusok tudatos válogatása, ami abból az eltökéltségből ered, hogy mondanivalóit a nekik megfelelő formában jelenítse meg (vagyis saját stílus helyett a művekét építi). A szerkesztésbeli, nyelvi, ábrázolási különbözőségek ellenére minden munkáját átlengi a humor; hol szelídebben, ironikusabban (Várkonyi Krónika, Luca néni föltámadása), hol arisztophanészi vaskossággal (Disznójáték), máskor éles szatírába csapva (Eufémia, Fehér ló (dráma), 77 magyar rémmese, 4 kötet).

Szintén jellemző vonása a katolicizmus kultúrkörében mozgó szellemiség. Valamennyi művében kimutatható Krisztus-utalás és Nap-pont, amely megadja a belső szerkezetet azáltal, hogy a hősök benne élnek, esetleg feléje szeretnének közeledni, vagy éppen még arra nézni is félnek (Adorján és Seborján, Megváltó, Angyalok, Aranykapu, Törökkő regények, Emberkert, novellák, Van itthon elég krumpli? drámák).

A nagyközönség a Beavatás című televíziós esszésorozatából (Duna Televízió) ismerhette meg személyesen, melynek első 160 adása 2004-ig négy kötetben jelent meg. A sorozat már túlhaladt a 250-dik adáson is. Ezek az író által előadott „előadások” tradicionális, evangéliumi és magyar műsorok, amelyekben a szerző velünk együtt érzékenyen figyeli/figyelteti történelmünk és életünk eseményeit, megpróbál felszínük mögé pillantani, és e „széttört világ” cserepei közt az összefüggéseket megkeresni.

 Képzőművészeti művek: könyv- és laptervek, szatirikus „kerti emlékművek”, vegyes technika, kő, talált tárgyak mind megtalálták. Önálló kiállítása is volt 1997-ben Óbudán a Banán Klubban.

 Tagja és szóvivője a Sánta Kutya díjat odaítélő kuratóriumnak, amelyet „…a közvélemény félretájékoztatásában elért kimagaslóan eredményes munkáért...” minden 13-ára eső pénteken odaítélnek. Több szakmai egyesületben működik, köztük a Magyar Írószövetség, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata.

Eddig elért elismerései, díjai:

Helikon szobrászati díj (Keszthely, 1960)

József Attila-díj (1975)

Kortárs-díj (1994)

Sajtótisztesség-díj (1995)

Arany János-díj (2000)

Babits Mihály-díj (2000)

Pro Literatura díj (2008)

Stephanus-díj (2009)

Prima díj (2010)

Kossuth-díj (2011)

A Magyar Érdemrend középkeresztje (2017)

A Nemzet Művésze (2019)

A Kossuth-díjas és sok egyéb kitüntetéssel megtisztelt író a magyar irodalmat gyarapító szépírói életműve elismeréseként, nyelvrégészeti tevékenységéért és a humanista gondolkodás tanításának megbecsüléseként nyerte el a Nemzet Művésze díjat 2019 novemberében. Czakó Gábor az elismerés átvétele után mély meghatottságát fejezte ki, köszönetet mondva feleségének is, aki elmondása szerint társként segítette az életben és az alkotásban is. (Hat felnőtt gyermekükben, 14 unokájukban gyönyörködhetnek. A szűk családi ünnepeken közel harmincan jönnek össze.)

Jóval túl a hetven esztendején is dolgozik, felemeli a szavát az igazi értékek, a magyarságunk, az anyanyelvünk  védelmének érdekében. Keresztény emberként vallja, az ember Isten képmása, ezért emberi voltunk alapvető követelménye a krisztusi élet (sokszor nem könnyű) vállalása.

„Isten léte nem hit kérdése. A hit Isten megtapasztalása, megérzése, megismerése, amennyire emberileg lehetséges, de az ő léte nem attól függ, hogy hiszünk-e benne vagy sem, Ő akkor is lesz, ha úgy adódna, hogy senki sem hinne benne. S mindannyian, hívők és hitetlenek, kétkedők és vívódók, versenyzők és lemaradók oda fogunk befutni egyszer az ő széke elé.”- vallja egyik esszéjében.

 A karácsonyi csöndben olvassuk el néhány esszéjét,  a Beavatás  eszmefuttatásait!

***

Kis kece őrangyal

(Ha eddig nem tudtuk volna, hogy az ismert népdalban a „kis kece lányom” valójában kis kecses lányom…, nos itt a magyarázat Czakó Gábortól).

 Nyelvében él a nemzet, tudjuk Széchenyitől, s aztán annyi. Futunk mindenféle napi hír után: egyik fontos, a másik érdekes, a többség harmadnapra visszamerül a kósza ötletek iszapjába. Egy hónap múlva lehet írni róla újra – vagy nem…

*

Aki akarja, több, mint százötven éve tudja, hogy nyelvünk időtállóságának egyik alapköve hangjaink jelentéshajlama. Aki nem akarja tudni, nem tudja. Vajon mondhatnánk-e másként, hogy dobban, robban, döbben, csobban? Némi hangváltással: lobban, loppad, lebben, libben, majd csöppen és így tovább? A csere ára egyúttal haszon: az elcsúszott jelentés. Rém, rimánkodik: remegés járja át testünket-lelkünket. Ez a benső nyelvszemlélet a beszélőt és a hallgatót tekinti a társalgás lényegének, vagyis értelmének és céljának, s nem foglalkozik külső, elvont, nyelvelméleti izékkel.

Bárki el tudná mesélni egy kívülállónak, hogy mi történt, s miért?

*

Legfontosabb támaszunk és segítőnk, népzenénk, akár a kőszikla. Nyelvünk és zenénk ölelkező szilárdsága tán a történelem előtti időkbe nyúlik vissza. Ezt igazolja rendkívül gazdag népdalkincsünk is, melyet immár kb. kétszázezernél több felvétel, kotta őriz! Ezek a magyar nyelvterület különböző részein keletkeztek a történelem hosszú korszakaiban, mégis érthetőek valamennyiünk számára! A bácskai Temerinben született Roza nénémmel gyakran játszottuk, hogy én mondtam egy szót: pl. virág, ló, trágya, s ő pedig e szóra rögtön énekelt egy népdalt.

A népzenéhez szervesen hozzátartozik a vers és a tánc is, tehát e három művészet őre egymásnak: beszédnek, zenének, táncnak. Kapcsolatuk hasonlítható a sosem billegő háromlábú székhez. A rokon darabok egymástól távol eső vidékeken is fölbukkannak! Még a hantik és a manysik is megtartottak belőlük egy-két sorokat.

Az utóbbi években derült ki, hogy Juliánusz eredeti célpontjai, a mostanára anyanyelvüket feledett, törökül beszélő kaukázusi madjarok máig szakasztott olyan népdalokat énekelnek, mint mi, még a mifelénk újstílusúaknak nevezettekhez hasonlókat is! Lásd Agócs Gergely helyszíni, Juhász Zoltán számítógépes kutatásait! Zenetudósaink most vakarják a fejüket, mert az eddigi, és máig hatályos elmélet szerint ezek minálunk a XIX. század utolsó harmadában keletkeztek!

*

Ki gondolkodott már azon, hogy a dallamokkal szárnyaló szavak mennyi segítséget kapnak a megmaradáshoz? Miért és hogyan?

Kece szavunk magára hagyva rég elveszett volna, hisz kiment a divatból. Önállóan kecs, kecse, kecses testvéreit használjuk.

Elsősorban azért őrződött meg, mert a dalolt szöveg hamarabb és mélyebben bevésődik az emlékezetbe. Sok dal, sok bevésődés. Nemzedékem még énekelve magolta az egyszeregyet. A gondolati és hangzás-ritmus meg a rím a mű zenei eleme: az egyik hullámzásra, mintegy dallam-mozgásra, a másik összecsendülésre, válasz-zengésre készteti a hangokat. Az ének és a szöveg ritmusa természetesen összeüt, egységet alkot. Végső fokon a kece is vigyáz az őt megéneklő dalocskára.

*

A beszédnek is van sajátos ritmusa, a muzsikának is. Nálunk a beszéd alapritmusa a gyökrendből ered: általában a szó elejét hangsúlyozzuk, mert ott a lényeg, a gyök. Ennek nyomán a mondat élére is a legfontosabb szót helyezzük. Még a férfitánc is erőteljes dobbantással, mintegy fölütéssel kezdődik. A magán- és mássalhangzók arányos eloszlása folytán szavaink jól kapcsolhatók dallamokhoz, és viszont.

Mióta éneklünk? Mindétig ezt tettük! Ezért van ennyi népdalunk! A régi nótázásokról fölvétel nem maradt, de ezer évvel ezelőtt szent Gellért püspök elámult a kézimalmot hajtó cselédlány énekének szépségén; gazdagon meg is ajándékozta.

Ami tárgyunkat illeti, a prozódia, a szöveg és a zene illeszkedésének tana; a zene ritmusának és hangsúlyainak helyes alkalmazkodása a szöveg megfelelő részeihez és viszont. A szó képe és hangja, a ritmus meg a dallam összekapaszkodása mind óv a gyors változástól. Ugyanis, ha a szó módosulna, akkor kiesne a dalból, ha a zenei elemek alakulnának át, akkor sem férnének össze többé iménti helyükön. Nem túlzás kijelenteni, hogy a teljes szókincs négyszeres védelmet kap a romboló hatások ellen! Óvja a hang-értemény, a szócsalád alaki és jelentésbeli egysége, a gyökrend, a versritmusban is kifejeződő zeneiség.

*

Egyik-másik német tájszólás ma már alig érthető a többiek számára. A kb. 100 millió németajkú ember népdalkincsét nagyjából 6.000 lejegyzett darab őrzi.

***