ÉLETSORSOK

A SZERETET MOSOLYA

 100 esztendeje született Karol Wojtyla,

II. János Pál

Isten eljött idáig, itt megállt, egyetlen lépésre a semmitől, egész közel a szemünkhöz. Lehet, hogy az élet egy nagy csoda, amely nagyobb a halálnál is

„Derűs vagyok, legyetek azok ti is” – hangzott az utolsó üzenet a Szentatyától. Halálos ágyán fekve, szinte már érintve Jézust, de legalább látva Őt fontosnak tartotta, hogy még egyszer – mint élete során oly annyiszor – kinyilatkoztatást tegyen az emberi méltóság, az emberi lét értelme mellett. Cselekedeteivel, mozdulataival, pillantásaival nem tett mást végső napjaiban, óráiban sem. Nem tántorodott. Kiállt e mellett – s ezt kiáltotta immáron hangtalanul.

 Aztán jött a bejelentés, a népességet leforrázó híradás 2005. április 2-án: II. János Pál pápa este 21 óra 37 perckor megtért az Úrhoz. A római Szent Péter téren egybegyűlt, ott virrasztó százezres tömeg elcsendesedett, s vele együtt a Föld, mert a világ plébánosa éppen Krisztussal találkozott. Majd néhány perc elteltével megszólaltak a harangok, felszakadt a bánat, kezdetét vette a gyász – az imádság a szeretet és a béke pápájának lelki üdvéért.

 A Szent Péter földi trónját 263. utódként elfoglaló pápa vérmérgezésben, illetve szív- és visszafordíthatatlan keringési elégtelenség következtében hunyt el. A halotti bizonyítványban szerepel a Parkinson-kór is, amelynek feltüntetésével először ismerte el hivatalosan a Vatikán, hogy az egyházfő ebben a betegségben szenvedett.

II. János Pál 1920-ban Wadowicében született, Karol Wojtyła néven. Pappá 1946-ban szentelték, majd 1958-ban krakkói segédpüspök lett. Az 1960-as évek elején aktív résztvevője volt a II. Vatikáni Zsinatnak, amelynek értelmezéséből és népszerűsítéséből is aktívan kivette a részét. Bíborosi kinevezését 1967-ben vette át. Pápává 1978. október 16-án választották. Ő lett 450 év után az első nem olasz Szentatya. Első útja Assisibe, Szent Ferenc sírjához vezetett. Azt követően, pályafutása során több mint száz országban járt, kétszer hazánkban is. Tárgyalt miniszterelnökökkel, államfőkkel, uralkodókkal, vallási vezetőkkel, fiatalokkal, elesettekkel, művészekkel, sportolókkal, rocksztárokkal, hajléktalanokkal és bűnözőkkel egyaránt. Mindenhová elment, kastélyoktól kezdve a börtönökig – és mindenkit fogadott.

 Szélesre tárta a Vatikán kapuit. Szerepet vállalt béketárgyalásokban és a nukleáris lefegyverzésben. Nincs olyan szeglete a világnak, amelyet ne keresett volna fel.

 Több millió hívővel és nem hívővel találkozott. Közvetlenebbé és barátságosabbá tette az egyházat. Megbocsátott támadójának, Mehmet Ali Ağcának is, aki a kommunista titkosszolgálatok megbízásából 1981. május 13-án súlyosan megsebesítette. A vasfüggöny mögül Jézus követeként érkezett és szolgált. Nem dőlt be a 20. század végi és 21. század eleji hullámoknak, globalizációs követeléseknek. Mindhalálig kiállt a házasság szentsége és a cölibátus mellett, s ellene szólt az azonos neműek házasságának, a fogamzásgátlásnak, az abortusznak és az eutanáziának.

 TOTUS TUUS – fogalmazta meg érseki jelmondatát még krakkóiként. S vitte ezt magával iránytűként Rómába – egy hivatáson, egy küldetésen át. EGÉSZEN A TIÉD – és most már valóban az, minden értelemben. Mindazokkal egyetemben, akik vele együtt, egy időben mentek az Úrhoz – illetőleg, akik igyekeznek felé.

 Vele vagy nélküle – de nincs más választás. Szeretettel és békével. Így nyugodjék II. János Pál pápa – s így éljünk mi!

Derűs vagyok, legyetek azok ti is – hangzott hát az utolsó üzenet II. János Pál pápától, aki másfél évtizede tért meg Teremtőjéhez és hagyott itt minket. És mégis, maradt holtában is a világ plébánosa, ahogy Jézus Krisztus is a mi Urunk – mindörökkön örökké!

 Az elkövetkezendő hetekben Isten kegyelméből bőven lesz alkalmunk az emlékezésre, a tanításai, gondolatai feletti elmélyedésre. Talán ez is segíthet majd átvezetni minket ezen a nehéz, világjárványos, karanténos időszakon, amikor ugyan a világtól és egy kicsit egymástól is igen, de önmagunktól nem vagyunk elzárva. Vajon, hogy éltünk és élünk? Segítségével megnyithatjuk a zárakat, a magunkra reteszelt kapukat.

„Ne féljetek!” – volt az első biztatása. „Totus tuus – Egészen a Tiéd” az érseki jelmondata. „Derűs vagyok, legyetek azok ti is!” – az utolsó felszólítása. Három egyszerű mondat. Tíz szó. Három kapaszkodó. Evangélium.

Huszonhat év és öt hónap (1978–2005) az apostoli szentszékben. Nála hosszabb ideig csak Szent Péter apostol és IX. Piusz pápa volt Róma püspöke. Egy szenttel éltünk együtt, rajongtak érte a fiatalok, néztünk fel rá, vezetett minket – át egy zivataros századból egy másikba, az Anyaszentegyházzal egyetemben –, ragyogott ránk, cseperedtünk árnyékában és fényében.

 Az Úr küldte? – tehetnénk fel a kérdést. A válasz egyértelmű. Igen, Ő küldte.

 Önmagát, a legszentebb misztériummal szembeni alázatát is le kellett győznie, hogy küldött, hogy őrző legyen. Amikor I. János Pál hirtelen és váratlan halála után ismét összeült a konklávé, többszöri sikertelen szavazás után Franz König bécsi érsek felismerése volt az akkori krakkói érsek megválasztása. Ismerte a támogatottságot, tudta az alkalmasságot, mint ahogy azt is, Wojtyła elzárkózik, visszautasítja majd a jelölést. König a lengyel egyház fejét, Wyszyński bíborost hívta segítségül. Az ezredév prímása pedig, aki évtizedek óta megtörhetetlenül őrizte egyháza függetlenségét a kommunista hatalommal szemben (június 7-én iktatják majd a boldogok sorába), bekopogtatott Wojtyłához a szavazásközi szünetben.

 – Az Úr eljött és meghívott, meghívta! – szegezte neki Stefan Wyszyński. – Ha megválasztják, kérem, ne utasítsa vissza! Emlékszik, mit mondott Péter Krisztusnak a Quo Vadisban? Csak egy szót, elfogadom…

 Wojtyła kezébe temette arcát és könnyeit.

Aztán jött az újabb kör. Szavazatszámlálás. Wojtyła, Wojtyła, Wojtyła, Wojtyła… A Szentlélek tette a dolgát. Fehér füst. Majd a bejelentés: Habemus papam!

– A szeretet mindenre magyarázat volt nekem, a szeretet mindenre megoldás volt nekem, ezért imádom a szeretetet, bárhol találom. Ha a szeretet olyan nagy, amilyen egyszerű, ha a legegyszerűbb vágyódás is megtalálható a nosztalgiában, akkor megértem, hogy Isten miért az egyszerű emberek üdvözlését fogadja szívesen, azokét, akiknek tiszta a szívük, és nem tudják egyszerű szavakkal kifejezni a szeretetüket. Isten eljött idáig, itt megállt, egyetlen lépésre a semmitől, egész közel a szemünkhöz. Lehet, hogy az élet egy nagy csoda, amely nagyobb a halálnál is. Ne féljetek, soha! – morzsolta, imádkozott magában Wojtyła, miután megválasztották, és miközben magára öltötte a fehér reverendát.

 Egyszerűbb beiktatási ceremóniát akart, és nem viselte a tiarát (a pápák koronázási ékszereinek egyike). Maradt, ki volt – köztünk. Servus Servorum Dei – Isten szolgáinak szolgája.

Válaszokat adott – és állást mert foglalni mindenben, soha nem tétovázott. Mi többet kaphattunk volna? Serdülésünktől, eszmélésünktől kezdve családalapításunkig – és tovább…

„Felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van…” (Fil 3,13–14). A pap olyan ember, aki az évek előrehaladása ellenére is fiatalos lelkületet sugároz, szinte „megfertőzve” ezzel azokat, akikkel találkozik. A titka abban a „szenvedélyességben” van, amellyel Krisztusért él.  Pál apostol mondta: „Számomra az élet Krisztus” (Fil 1,21) – írta az áldozópapokhoz küldött nagycsütörtöki, a „végsőkig elmenő krisztusi szeretet”, az Eucharisztia napjára írt levelében a római Gemelli Klinika betegágyáról 2005. március 13-án, halála előtt rövid három héttel. Két nap múlva kiengedték a kórházból, aztán újabb fertőzést kapott, de már a Vatikánban maradt. Onnan akart távozni Teremtőjéhez. És küldte az üzenetet. Derűs vagyok…

Az ember elszakadt Istentől, de Isten nem szakadt el az embertől – tanított erre is. Sírja a római Szent Péter-bazilika egyik kordonnal védett része. Imaterület. Nem messze, néhány lépésnyire Michelangelo Pietájától, a keresztről levett Krisztust ölében tartó és fiát sirató Mária ábrázolásától. Alkalmas hely az imára, az elmélyülésre, a párbeszédre. Becsukott szemmel odagondolva is. Tíz szó… Csak egy szó…

De vajon halljuk-e a hangját? Meghalljuk-e az Úr szavát?

Karol Józef Wojtyła, Szent II. János Pál pápa világokat, rendszereket, lelkeket rengetett és mentett meg. Biztatott, gyógyított, táplált a szeretet erejével. Egy életen át. Mindent Jézus Krisztusban olvasott és látott – láttatott. Tessék figyelni, észrevenni, mert Isten ajándéka! Wojtyła arcáról az Úr arca, a szeretet mosolygott ránk. És mosolyog is. Ameddig csak akarjuk és befogadjuk.

Deo gratias! Istennek legyen hála!

/Petán Péter