„A LÉLEK ÉLTET”

Beszélgetés Jelenits István piarista szerzetessel a pünkösdről és a Szentlélek erejéről

 – A pünkösd fénye mintha valamelyest elhomályosodott volna napjainkban. Sokan talán nem is sejtik, hogy ez a két nap nem pusztán majálisok, juniálisok alkalma és a természet megújulásának ünnepe. Lehet, hogy a hitüket gyakorló keresztények között is megfogyatkozott ennek az ünnepnek a becsülete?

 – A húsvét és a pünkösd eredete szerint is a tavaszhoz kapcsolódik. Nemhiába mondja Balassi Bálint: „Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje, mindent egészséggel látogató ege…” Laicizálódott, a természethez nosztalgikusan visszavágyódó társadalmunk akkor is őriz valamit az ünnep tartalmából, ha csak ezekre a mozzanatokra figyel. Az egyház talán nem ünnepli olyan förgeteges örömmel a pünkösdöt, mint a karácsonyt és a húsvétot, de a Szentlélekről mégsem akar elfeledkezni. Magyar vonatkozásban elég a csíksomlyói búcsúra utalnunk: ott az egész Kárpát-medence magyarsága találkozik, s az ünnep öröme a televízió közvetítésében milliókhoz eljut.

– Krisztus korában mit jelentett a pünkösd? Olvassuk a Szentírásban, hogy ezen a napon összegyűltek az apostolok.

 – A zsidóság legnagyobb ünnepe a húsvét. Az egyiptomi rabságból való szabadulás emlékét idézi. Jézus korában ilyenkor óriási zarándoktömegek gyűltek össze Jeruzsálemben, s ez a sokszor messzi földről összegyűlt sokaság hét héten át Jeruzsálemben maradt. A húsvétot követő ötvenedik nap, a pünkösd a hazaindulás napja volt. Ekkor emlékeztek meg a Sínai-hegyi szövetségkötésről. A törvényről, amellyel Isten a választott nép egész életét mederbe fogta. Számunkra, keresztények számára a Szentlélek kiáradása tette ezt a napot igazán emlékezetessé.

– Hogyan értsük a Szentlélek nevet?

 – A héber nyelvben a ruah szó egyszerre jelent szelet, vihart és leheletet, lélegzetet. A mi lélek szavunknak ehhez a második jelentéskörhöz van köze. János evangéliumában olvashatjuk, hogy amikor Jézus húsvétvasárnap este megjelent a tanítványok között, „rájuk lehelt, és azt mondta: »Vegyétek a Szentlelket«" (20,22). Itt a rájuk lehelt szóval fordított görög ige utal vissza a teremtéstörténetre. Ott az első ember megteremtésekor Isten Ádám arcába (orrába) lehelte az élet leheletét. Mintha saját életét „osztaná meg" az emberrel. De János máshol a héber szó másik jelentésére is utal, amikor a Szentlélekről ír: „A Lélek ott fú, ahol akar. Hallod zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy" (3,8).

– A Szentlélek szó helyett némelyek szívesebben használnának olyan magyar szót, amely a szél szóból ered. Van, aki Isten Szellemének fordítaná a görög pneumát. De ez a szellem szó a nyelvújító Kazinczy alkotása, nincs olyan gazdag akusztikája, mint a léleknek. Egy kicsit még ma is mesterségesnek érezzük. Gondoljuk csak meg, mennyivel többet ér a lelkes szó a szellemesnél, mennyivel súlyosabb a lelketlen a szellemtelennél!

 – Ami a keresztény szóhasználatot illeti, érdemes jobban odafigyelnünk arra, hogy szóösszetételekben, képzővel ellátott formában mikor utal a lélek szó az emberi lélekre, mikor az Isten Lelkére, a Szentlélekre. A papokat nem azért nevezzük lelkiatyáknak, mert a lelkünket gondozzák, hanem mert a Szentlélek küldöttei. A lelkigyakorlat nem onnan kapta a nevét, hogy ott a lelkünket gyakorlatoztatnánk, hanem onnan, hogy ott a Szentlélek „gyakorlatoztat" minket. Ha ezeket tudatosítjuk magunkban, többször rágondolhatnánk a Szentlélek sokféle működésére, amellyel egész életünket átszövi.

– Ki hát a Szentlélek a mi személyes életünkben, és mi a szerepe az egyházban?

 –  Pál apostol nagyon sokat ír arról, mi mindent köszönhetünk a Szentléleknek. Például a gyermekké fogadás Lelkének mondja, „általa kiáltjuk: »Abba! Atya!«" (Róm 8,15). Fölkapjuk a fejünket: hát nem Jézus tanított arra, hogy Istent Atyánknak szólítsuk? Való igaz. De üres szóvá, kegyes formulává kophatna, amit Jézus ránk hagyott, ha a Lélek nem segítene abban, hogy valóban gyermeki bizalommal mondjuk ki. Az egyház kezdetben nemigen imádkozott a Szentlélekhez, inkább az Atyának és a Fiúnak köszönte meg, hogy a Lélek ajándékait kiárasztotta ránk. Így van ez a pünkösdi ünnepi mise könyörgéseiben is. Aztán a szentlecke utáni ének, a szekvencia idézi a középkori Szentlélek-hívogató himnuszt: „Jöjj, Szentlélek Istenünk... Jöjj, szegények atyja, te, bőkezűség Istene."   De térjünk vissza Szent Pálhoz! A korinthusiakhoz írt második levélben leírta ezt a mondatot: „A betű öl, a Lélek pedig éltet" (3,6). Manapság nagyon átéljük kimondott és leírt szavak devalvációját. De Pál a Szentírás betűjéről mondja, hogy az is ölhet, ha nem a Lélek segítségével értelmezzük. A Lélek sugalmazta, az ő segítségével érthetjük helyesen, Isten szándékának megfelelően. A muszlimok nem ismerik a Szentlelket. A Korán arab szövegét tökéletesnek és örök érvényűnek tartják. Mi másképp tekintjük Isten szavának a Bibliát. Megrendülve gondoljuk meg, hogy Isten, amikor emberi nyelven „szóvá tette" titkait, egy-egy adott kor tökéletlen és mállékony nyelvén szólalt meg. Vállalta, hogy az általa sugalmazott könyv az idők során értelmezésre szorul majd. Ő maga is „sok rendben és sokféle módon" szólt Izrael népéhez, s amikor a Megtestesült Igében teljesen feltárta előttünk önmagát, akkor is olyan könyvekbe gyűjtötte a tanításait, amelyeknek értelmezése a Szentlélekről vezetett egyház dolga lesz, s amelyeket majd sok nyelvre lefordítanak. Ilyenformán Isten és az emberiség „párbeszéde" nem zárult le. Vadonatúj igazságokkal nem bővül, de a világ végéig folytatódik. Ennek a mestere a pünkösdi Lélek.

– Különböző felekezetekben, közösségekben (nem csak szektákban!) olykor a Szentléleknek tulajdonítanak olyan jelenségeket, megnyilatkozási formákat, amelyektől sokan ódzkodunk, megijedünk, vagy amelyeket egyszerűen értelmetlennek találunk. Mi a teendő ilyenkor?

 –Páltól tudjuk, hogy már a Krisztus utáni ötvenes években (húsz-egynéhány évvel Jézus halála és föltámadása után!) jelentkeztek efféle gondok - legalább a korinthusi keresztények között. Voltak alapjában tán jó szándékú, de nem eléggé komolyan gondolkodó emberek, akik a saját lelkendezésüket meg a Lélek valódi megnyilatkozásait nem tudták megkülönböztetni. Pál figyelmeztette őket arra, hogy „Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek az Istene" (2Kor 14,33). A Lélek ajándékait könnyű összetéveszteni azzal, amit saját föltűnési vágyaink diktálnak. A Lélek legértékesebb adománya a szeretet. S minden adománya arra való, hogy ki-ki a közösség javát mozdítsa elő vele. Pál azt is írja: „A Lelket ki ne oltsátok" (1 Thessz 5,19). Vagyis ha a rend, a békesség nevében egymást figyelmeztetjük, legyünk óvatosak. A „lelkek megkülönböztetése" nélkülözhetetlen adomány, de az intézménynek nyitva kell állnia a Lélek valódi megnyilatkozásainak felismerésére és befogadására.

– Jézus arról is beszélt, hogy aki a Szentlélek ellen vét, valami olyasmit tesz, amire nincs bocsánat. Hogyan értsük ezt?

 – Jézus akkor mondta ezt, amikor azt állították némelyek, hogy a csodái az ördögtől valók. Maga Jézus azt vallotta, hogy ezek a Szentlélek erejének megnyilatkozásai. Mármost: aki nem hajlandó fölismerni Isten műveiben Istent, hanem a gonosz léleknek tulajdonítja azt, ami tőle való, azon nem lehet segíteni. Nem azért „nem nyer bocsánatot", mert Isten haragszik rá, hanem mert ő maga utasítja el Istennek minden közeledését.  

– Azt is írja Pál, hogy testünk a Szentlélek temploma. Ez mit jelent?

 – Idézzük az egész szövegrészt: „Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? Nagy volt a váltságdíjatok? Dicsőítsétek meg Istent testetekben!" (1Kor 6,19- 20). A görögök hajlottak arra, hogy az embernek csak a lelkét tartsák értékesnek, a testet nem becsülték. Még a keresztények közt is elterjedt egy olyan fölfogás, hogy a kicsapongás, részegség, bujaság csak a testet mocskolja be, számunkra viszont csak a lélek „tisztasága" a fontos. Ez ellen emel szót Pál. Testestül fogunk föltámadni, s már most testünkben - vagyis fegyelmezett, a Lélektől irányított hétköznapi életünkben „dicsőül meg" az Isten, ott mutatkozik meg az ő kegyelmének életalakító hatalma.  

– Tanár úrnak mit jelent a Szentlélek, a pünkösd?

 –      Amikor a Szentírásról tanítok, az órák előtt mindig kérjük a Szentlélek segítségét. Az iskolában sokszor eszembe jut Schütz Antalnak egy kedves példázata. Az egyszeri katolikus iskola fölépülésekor a bejárata fölé egy rúdra vasláncon függő galambot akasztottak, a Szentlélek jelképét, a falra meg felírták: Ez a ti mesteretek, aki megtanít minden igazságra. Telt-múlt az idő, a vaslánc megrozsdásodott, s egy vihar egyszer eltépte a galambot. Nem figyeltek rá, ott maradt a bot ugyanazzal a felirattal: Ez a ti mesteretek...

Tanulság: Ügyeljünk arra, hogy a Lélek szerepét ne vegye át bot az iskolában, a családban, a gyülekezetben!

/Koncz Veronika/