Csiha Kálmán

NEM ÉRTEM

Az éjszakáid csillaghímesek,

A nappalodban zeng aranysugár.

Ha akarod, kint zúzmara zizeg,

S ha akarod, bő termést oszt a nyár.

Ha akarod, a porból ember támad,

S akarod, hát ismét porba hull.

Ha akarod, úgy zokog teutánad,

S ha akarod, hát némaságba hull.

A földi ember nem érti hatalmad,

Elég lenne, hogy mozduljon kezed,

Törölj az égről csillagbirodalmat,

S a mindenséget, semmivé tegyed.

Bocsásd meg Uram, hogy dicsérni merlek,

Árnyék dicsér, a hulló földi por!

Nem értem Uram, neked mire kellek?

Az én lelkem vakság, a bűn tipor.

És csillagfényes éjszakáid titkát,

Hatalmadat meg soha nem értem,

S ha érteném is, amit szemem itt lát,

Imára zárom reszkető kezem.

Hatalmadnál nagyobb szerelmedet,

Csodálnám csak, hogy egy porszem miatt,

Miattam is, bár meg sose értem,

Hogy áldozhattad egyszülött Fiad?