PÉLDAKÉPEK

A főreálgimnáziumi igazgató és a hegyek világa

RÓTH SAMU

(1851. december 18. - 1889. november 17.)

Dolgos élet áll a fiatalon elhunyt RÓth Samu mögött: nemcsak számos tankönyv és tudományos cikk szerzője, hanem mintegy harminc, korábban ismeretlen barlang feltárása és leírása is nevéhez fűződik.

 A tudós és tanár nevét hegycsúcs és barlang is őrzi. Lőcse elhanyagoltan is szép evangélikus temetőjét járva bukkanhatunk a jeles geológus és tanár, Dr. Róth Samu egyszerű obeliszkjére. A meglehetősen fiatalon, 48 évesen elhunyt Róth ama nagy Tátra-kutatók és hegymászók közé tartozik, akikről már olvashattak a Magyar Hírlap hasábjain.

 Róth Samu a temető négyes szektorában, a sírkert falának közelében alussza örök álmát. Igazi dolgos élet van mögötte, és egy ragyogó pályafutás, amelyben a falusi mészáros és gazdálkodó tehetséges fia a lőcsei királyi főreálgimnázium igazgatói székéig, a Magyarországi Kárpát-egyesület alelnöki tisztségéig emelkedik. Róth Samu cipszer családban, 1851-ben született a Késmárktól néhány kilométerre, délre fekvő Ménhárdon.

Atyja a település módosabb gazdái közé tartozott, így a család megengedhette magának azt is, hogy Samu a kitűnő alapiskolai bizonyítvány után ama híres késmárki líceumban (lásd a Magyar Hírlap Podmaniczky iskolája című, 2021. május 13-án megjelent cikkét) végezhesse középfokú tanulmányait, ahol aztán 1871-ben jeles eredménnyel érettségi vizsgát is tett, majd felvételt nyert a Pesti Tudományegyetemre. Itt az első időkben mennyiségtant és természettant hallgatott, majd egyik tanárja terelgette át a kőzet- és földtan órákra, ahol eredményei miatt az akkor igen magas összegnek számító háromszáz forintos ösztöndíjban is részesült.

 Diplomáját 1874 júliusában kapta meg, s ez év őszén már a lőcsei királyi főreálgimnázium természettan és fizika tanáraként indult oktatói pályafutása, amely tárgyak mellett még német nyelvet is tanított.

 Két esztendő múlva pedig Pesten megvédte doktori értekezését is, így a böcsésztudományok doktoraként taníthatott és publikálhatott tovább. Mert ez utóbbi tevékenységet már az egyetemen nagy kedvvel művelte, mindösszesen tizennyolc tankönyv (némelyik jelenleg is megvásárolható különféle antikváriumokban), és harmincnégy pedagógiával kapcsolatos tanulmány fűződik a nevéhez. Mindezek mellett ötvenhat, leginkább geológiai kutatásokat, a hajdan volt tátrai gleccserek nyomait ismertető írása, szakcikke is megjelent, s mindemellett rendszeresen publikált polgári lapokban és folyóiratokban is.

 Mindezek után elkönyvelhetnénk őt úgy is, mint tisztességes, a feladatát lelkiismeretesen elvégző tanárembert, de Róth Samu több volt ennél. Róth Samut ugyanis más, jeles tanártársaihoz hasonlóan megfogta a Késmárkhoz és Lőcséhez is meglehetősen közel fekvő Magas-Tátra varázsa. Így aztán 1875-ben be is lépett a Magyarországi Kárpát-egyesületbe, amelyben két esztendő után ki is érdemelte a választmányi tagságot.

 Rábízták a nagy becsben tartott egyesületi évkönyvek szerkesztését is. Természetesen részt vett a híres Tátra-körút kiépítésében, de nagyon fontos szerepet játszott a poprádi Tátra Múzeum megalapításában és tárgyi anyagának összegyűjtésében is. Később, 1884 nyarán, Döller Antal (lásd a Magyar Hírlap: Aki hegymászásért nemességet kapott című, szeptember 2-án megjelent cikkét) visszavonulása után ő lett a Magyarországi Kárpát-egyesület ügyvezető alelnöke. (Érdemei elismeréseként majd a Hátsó-Gerlachfalvi csúcsot nevezik el róla.)

 A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából 1882-ben elkészíti az Eperjes-Tokaji-hegylánc részletes geológiai leírását, egy év múlva pedig Svájcban és az olasz Alpokban kutathat. Ezt követően 1885-től rá bízzák a lőcsei ipariskola vezetését, 1887-től pedig ő lesz a lőcsei evangélikus elemi iskolák tanfelügyelője is. Majd aztán halálának esztendejében kinevezik a főreálgimnázium igazgatójának.

 Mindezzel azonban még nem lenne teljes a pályakép, hiszen Róth Samu híres barlangász is volt, vagy harminc addig feltáratlan barlang kutatása és leírása fűződik a nevéhez. A Magas-Tátra hasadékai, üregei mellett kutatott a Szepes-Gömöri-érchegységben és a Branyiszkó-hegységben is. S nem csak a járatokat derítette, térképezte fel, hanem ásatásokat is végzett. Így járt el 1879-1880-ban a Kassától tizenöt kilométerre, északra található óruzsini Nagy-barlangban is, ahol megégett barlangi medvecsontokat és elszenesedett fadarabokat talált a felső rétegek alatt.

 S ezzel bizonyítottnak látta azt, hogy ott ősemberek tanyáztak, de felfedezését mások mellett a tudományos akadémia sem ismerte el. Hiába próbálta bizonyítani cikkekben is az igazát, a magas tudomány a szláv időkre vezette vissza a leletét.

Mindezektől függetlenül, halála után huszonhét esztendővel róla nevezik el majd a Hátsó-Gerlachfalvi csúcs mellett ezt a barlangot is.

A ma is a Magas Tátra turista útjait járó magyar embereknek nem lenne szabad elfelejtenie a nevét...

/Pálffy Lajos/