IRODALMI KITEKINTŐ
DÖBRENTEI KORNÉL,
babérkoszorús kortárs költőnk
Az 1970-es évektől
ír-verset, esszét, prózát-, munkásságát 1991-ben ismerték el először a József
Attila-díjjal.
Korunk, korának szinte
minden fontos problémáját jól látta/látja, így munkássága igaz szavú, sokszor
kegyetlen látlelet a vajúdó rendszerváltoztatásunkról. Mérge az ősi költő méreg,
amellyel felrázni, továbblendíteni akar. Ezekben a hetekben különösen érdemes
értő füllel olvasni a Pomázon élő művész sorait!
Döbrentei
Kornél 1946. november 3-án született Kispesten Döbrentei Kornél és Turcsányi
Pálma gyermekeként.1970-ben fejezte be a Gépjárműközlekedési Technikumot, majd a
MÚOSZ Újságíró Iskolában folytatta tanulmányait 1974–1976 között.
1965–66-ban kocsikísérő,
segédmunkás és raktáros volt, majd öt évig tengerész.
1967 óta jelennek meg művei.
1972–1989 között üzemi lapoknál volt újságíró. 1989–90-ben az Ötlet munkatársa
volt.
1991-től a Hitel c.
folyóirat rovatvezetője és irodalmi szerkesztője. A Magyar Alkotóművészek
Országos Egyesületének választmányi alelnöke, valamint a Magyar Művészeti
Akadémia tagja.
Ars poeticáját 1995-ben így fogalmazta meg.
„Számomra két időszámítás
létezik: a vers előtti és a vers utáni. A köztes mintha nem is az én időm lenne,
nincs hatalmam felette. Lehet, amikor írok, valaki hatalmas, fölérhetetlen
szellemiség súg nekem. Valószínű. De eszmélkedésem kezdetétől én csak annyit
tudok, hogy el akarok mondani valamit. S azóta is rázom a rácsot." Önéletrajzi
írásának is ezt a címet adta - Rázom a rácsot.
Az eddigi munkásságát az
alábbi művek jelzik:
VERSESKÖTETEK
Skorpió jegyében (1972)
Szökőév (1979)
Naplövő (1984)
Honvágy egy álom után (1992)
Vitézeknek való dévaj
balladák (1993)
Rebellis türelem (1996)
A nyájak őrzője és más
versek (Pessoa-fordítások 2002)
Kardélen (2003. két kiadás)
Mókuskerék a
hallhatatlansághoz (2005)
Vitézeknek való dévaj
balladák (2005. második kiadás)
Tartsd meg a sziklát
[Egybegyűjtött versek, 1967-2007] (2008)
ESSZÉK
Sötét delelés (1996)
A hadrafoghatóság ábrándja
(2000)
Vajúdó feltámadás (2002)
Helybengalopp (2005)
BESZÉLGETÉS
Magyarországgal Istennek
terve van
IFJÚSÁGI REGÉNYEK, MESÉK
Hangyaúton (1983)
Tiszóka (1986)
Hiszékenyke csokit ültet
(1987)
Az első repülés (1988)
Madárpalota (2000)
Nyaficai cicókák (2002)
KITÜNTETÉSEI
1991 - József Attila-díj
1994 - Magyar Köztársasági
Érdemrend tisztikeresztje
2019 - Magyarország
Babérkoszorúja
1993 - Honvédelemért
Kitüntető Cím, Első Osztálya Polgári Tagozata díja
1994 - Kölcsey-díj (a
Lakitelek Alapítvány díja)
1998 - Balassi
Bálint-emlékkard
2001 - Rendületlenül-diploma
(Magyar Szellemi Védegylet elismerése)
2001 - Báró Eötvös
József-sajtódíj
2002 - Benedek István
emlékgyűrű
2002 - Vitézi Rend
érdemkeresztje
2003 - Vitézi Rend
Nemzetvédelmi Keresztjének ezüst fokozata
2004 - Alternatív
Kossuth-díj
2011 - Árpád pajzs
2015 - Szervátiusz Jenő-díj
* * *
Életéről, gondolatairól,
örökérvényű hitvallásáról 1998-ban arra a kérdésre: Ki vagy Te, Döbrentei
Kornél?*-így nyilatkozott:
"Vállalva Ady sorait:
'Vagyok
mint minden ember: fenség, / Északfok, titok, idegenség, / Lidérces messze fény,
/ Lidérces messze fény.' S mint ilyen, valahol a tűzvészmagvú napkorong és
az örökmécs között."
- Mondd el ifjúságod egy boldog és egy
boldogtalan pillanatát!
- Némi megkönnyebbítő
feledékenységgel visszaemlékezve: az ifjúság egyetlen boldog pillanat volt, egy
olyan burokban, melynek védelmében önfeledten hihettem, örökké tart, s hogy a
halál csak e burkon kívül létezik, már ha van egyáltalán. A burok szétrepedt,
mégsem voltam annyira boldogtalan, mint amikor rájöttem, kiderült, hogy nem a
Jézuska hozza a karácsonyfát.
- Első versed?
- Kilencéves koromban
született. Borzongatóan édes, mágikus pillanat volt, jövővel, sorssal eljegyző,
életegésszé táguló pillanat; felvillanó, öntudatlan tudás, hogy mélységesen
közöm van, lesz, lehet valamihez, ami egy kicsit több, mint a puszta élet.
- Mi a kaland számodra?
- A megismerés.
- Voltál-e életveszélyben?
- Többször, több síkon
is. Egészségesen, erőm teljében, az életösztönt legyőzve, tudatában a
kockázatnak kerültem olyan helyzetbe, hogy odaveszhettem volna. És támadt meg
betegség, rögvest világra jöttem után, amikor édesapám egyik barátja, a
zseniális "Alaj doktor bácsi" mentett meg a biztos pusztulástól. S éppen két
évvel ezelőtt, 50. Születésnapom tájékán az Isten úgy éltetett, hogy húsevő
baktériumot szabadított rám, Szandányi István sebész főorvos barátomnak
köszönhetem, hogy túléltem. Az ő kedves humorral megírt születésnapi versikéje -
versszikéje - mementó marad nekem. És kivételes kegyelmi állapotban világított
már be gondolat olyan heves, fényességes, elveszejtő energiával, hogy úgy
éreztem, hiába dörömbölök, menthetetlenül bent égek magamban.
- Ki bátorított versre, és ki beszélt le róla?
- Attól a kilencéves
kori venisanctei pillanattól tudtam mindentől és mindenkitől függetlenül,
elrendeltetett: írnom kell. Azok a szellemi nagyságok, például Illyés, Weöres,
Nagy László, Pilinsziky, Kormos István, akik látva láttak és akarták, hogy így
legyen, erősítettek. Tudom, tartozom nekik. Ám azoknak, akik évtizedeken át
folytonosan gyöngíteni akartak, egészen a megszűnésemig, nos azoknak pedig hálás
vagyok, mert soha nem ernyedhettem el; mindig valami vagy valakik ellenére
kellet magam felmutatni.
- "Szíttál-e lassú mérgeket?" ? van káros szenvedélyed?
- Igen, az élet.
- Mivel múlatod a szabadidődet?
- Az idő múlat velem.
- Sújt-e depresszió, s mivel védekezel?
- Igen, egyre
gyakrabban, sajnos egyre jogosabban. Úgy védekezem, mint a tenger, amely nem hal
bele önnön hullámvölgyeibe.
- Mi bosszant, mi szomorít?
- Bosszant, hogy nem
tudok méltóképpen felnőni. Amilyenné mégis felnövünk, az meg elszomorít.
- Hol tudnál élni, ha nem élhetnél itt?
- Bárhol, ahol szabadon
fáradozhatnék annak útján, módján, hogyan élhetnék mégis itt.
- Mi hiányzik az életedből?
- Ó, minden megvan, már
csak egy platina nyakkendőtű hiányzik.
- Miben hiszel?
- Abban, amit nagyapám
által megtanított Hitvallás című vers utolsó strófája számomra elévülhetetlen
érvénnyel így fogalmaz meg:
"Hiszek egy
Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország föltámadásában!"
És abban is, egyszer tán
eljő az idő, amikor e föltámadáson munkálkodók "pályabére" nem mindig a
keresztre feszítés lesz.
/*Részlet a Farkas
László cikkekből szerkesztett Lyukasóra
mellékletekből, 1998-ban/