ATYAI OLTALOM

Minden évben elvitték szülei Martint a nagymamájához a nyári szünetben.

Egy nap a fiú azt mondja a szüleinek:

- Most már elég nagy vagyok. Mi lenne, ha idén egyedül utaznék a nagymamához?

Rövid beszélgetés után a szülők egyetértenek. Kikísérték a vonathoz, álltak a peronnál, integettek, majd osztogattak néhány utolsó tippet, miközben Martin azt gondolta: tudom, hogy ezt már százszor mondtad nekem...!

Mielőtt elindult a vonat az apa azt súgja:

- Fiam, ha hirtelen rosszul érzed magad, vagy félsz, akkor itt van neked! És valamit Martin zsebébe tesz.

A fiú most először ül egyedül a vonaton szülei nélkül... Látja az ablakon a tovatűnő tájat, körülötte idegenek rohannak, zajt csapnak, jönnek mennek, sétálnak ki a kabinból. Jön a kalauz, megszólítja, hogy egyedül van... Egy ember még szomorúan is néz rá... Egyre jobban rosszul érzi magát... És most már fél is... Lehajtja a fejét, az ülés egyik sarkába kuporodik, könnyek jönnek a szemébe.

Emlékszik rá, hogy az apja tett valamit a zsebébe. Remegő kézzel keresi, egy papírdarabot talál, kinyitja, elolvassa:

„Fiam, az utolsó kocsiban vagyok.”

/?/