FARKAS ÁRPÁD
Székely Jánosnak köszönet
Az alábbi Székely
János - vers tudtommal először a Megyei TÜKÖR 1968-as induló évfolyamában jelent
meg, s újraolvasása elegyes érzelmeket kavarint bennem, fölidézve a
hetilapindítás Kovászna megye születésével egyidős, reményekkel terhes mámora
mellett az általam is nagyrabecsült költő főúri gesztusát, mellyel megtisztelte
ifjú, még csak induláshoz dobrokoló csapatunkat.
Igaz, híre kelt akkorra már,
hogy a Király Károly vezette új megyében a Dali Sándor főszerkesztette új,
huszonnégy esztendős átlagéletkorú szerkesztőség nem ismer cenzort, másunnan
ideológiai okokból visszautasított versek, karcolatok érkeztek oly rangos
szerzőktől, mint Bálint Tibor, a börtönből nemrég szabadult Páskándi Géza, Páll
Lajos vagy a jó barát Király László, Vári Attila, elküldte Kányádi Sándor is A
kökösi hídon-t, s akkortájt mutathattam be két érettebb versével s dús fekete
hajával, bajszával az érettségi előtt álló kézdivásárhelyi diákot, Markó Bélát.
Székely János küldeménye
azért is volt különleges számomra, mert jó ideje nem láttam versét megjelenni
még saját lapjában sem, mindenképp íróasztalfiók illatot árasztva is friss,
nekünk szóló üzenetnek tetszett. No meg: az idáig egyoldalú kapcsolatunkban csak
én küldözgettem az Igaz Szó versszerkesztőjének verselményeimet, melyeket ő
aztán okos és megszívlelendő szakmai tanácsok kíséretében közlésre javasolt, s
ha a főszerkesztői éberségen fenn nem akadtak, rendszerint meg is jelentek. S
mert a nyilvánosságtól megfosztott jó kéziratok mindkét magyar irodalmi
lapunknál tudtommal szaporodóban voltak, s ama ’68-as nyár Bukarestben magyar
szempontból is heves (C. elvtárs és a magyar értelmiség viharos találkozója),
augusztusban egy kizárólag magyar írók számára feszültséglevezetőnek szánt
írószövetségi összeröffenésen nekibátorodva, a dogmatikus irodalom elleni harc
hevében mindkét irodalmi lapunk főszerkesztőjének lemondását követeltem.
Székely János megtudva,
hogy ennek reakciójaként főnöke kiváló lócsiszárként a zabos csitkó idősebb
lovak közé való, jászol elé, zabos tarisznyához kötésével megzabolázását
határozta el, alkalmi találkára hívott, s szinte könyörögve, hogy el ne
vállaljam a főszerkesztő-helyettesi széket, megvallotta élete egyik legnagyobb
traumáját.
Röviden. Apját
rendszerellenes kijelentéseiért ’56 után 7 év börtönre ítélték. Főszerkesztője
– kinek már akkor is voltak ilyen jellegű összeköttetései – ígérte, szabadlábra
helyezteti, ha cserébe ír egy kötetnyi hazafias verset. Ekkor született a
Mindenütt otthon című – a korszellemhez képest meglehetősen tisztességes –
verses riportkönyv, melyet halála napjáig sem volt hajlandó vállalni. Apja
kiszabadult, s ő 1962-vel felmondta főnökével e becstelen szövetséget, s mindezt
azért közölte velem, mert fiatal vagyok, nem tudhatom, hogy gonosz ez az ember,
rögtön csicskásává tesz, amit, miként verseim alapján ismer, nem tudnék
elviselni. Megnyugtattam, már családi döntés született: mindenütt kétszínű a
világ. Sepsiszentgyörgyről karrierügyben nem mászkálunk el sehová. Így lettem
később, a Tükör napilappá válásával és a kínai mintájú kulturális forradalom
belendülésével az irodalmi folyóirat, az Igaz Szó sepsiszentgyörgyi lakhelyű,
székelyföldi státusú szerkesztője, annak minden beláthatatlan későbbi
következményével.
Egyet viszont elfelejtettem: e kiváló költő, esszé- és
drámaíró, nagyszerű ember bizalmát ott helyben - immár munkatársaként -
megköszönni.
Ahogy a halhatatlanság természetét ismerem, lehet, még most
sem késő.
/2017/
Székely János
BAJOR ERDŐ
Mert kivesztek a farkasok,
S mert nem vadássza senki
őket,
Itt girhesek és borzasok
És szinte törpék már az
őzek.
A jót velünk sem az teszi,
Ki ölbe vesz s álomba
ringat,
Hanem ki vesztünk éhezi.
Becsüljük meg hóhérainkat.
(A vers Semmi-soha című
posztumusz kötete Erdei idill ciklusában Szelekció
címmel jelent meg.)