Más gondoljon az őseire, legeltesse szemét a családi képtár komor és büszke alakjain, én arra gondolok, hogy a világteremtés végső, legizzóbb pillanatában agyagból embert formált a Teremtő keze, és a saját lelkét lehelte abba. Ez a lélek az én rangom, kiváltságom, nemesi levelem, címerem. Isteni nemzetség vagyok: az Ő képére teremtett ember. Ez a lélek egy darab magából Istenből, ennélfogva értéke egyedül Istennel mérhető.
Mi az, amit ezzel a lélekkel értékben egybevethetek? Mi az, amiért erről a méltóságról lemondhatok? Ha ideadnák a világ minden aranyát, és én odaadnám érte ezt a lelket, rettentő veszteség érne. Ha valaki nekem ígérné e világ minden örömét, s én cserébe adnám érte e lélek tisztaságát és nemességét, olyan vásárt kötnék, mint vadember, ki színes papírosért gyémántokat ad.
Ha nekem adnák a világ minden hatalmát és dicsőségét, de bennem meghomályosulna e léleknek a szeme, elveszteném a hallásomat az égi hangok iránt, s kiapadna lelkem fényérzéke Isten dicsőségének sugarai iránt: milyen nyomorult, szánalmas, kárhozott teremtés volnék!
Viszont, amíg ez a lélek bennem erős, öntudatos és boldog: szabad és gazdag vagyok. Elvehetik minden javamat: nem lettem szegényebb semmivel. Foglyul ejthetnek és börtönbe zárhatnak: szabadabb vagyok, mint sanyargatóim.
Mit fáj nekem, ha ellenem támad és gáncsol a világ, ha egyszer Isten mondta az én lelkemnek: "Jól vagyon jó és hív szolgám..." És mi kárt tehet bennem a halál, hiszen csak azt ronthatja meg, ami nekem akadályom és bilincsem, ami utamban áll hazafelé szálltomban: a lélek börtönét, a testet. Nem fél a madár, amikor aranyos kalitkáját széttörik, ha épek a szárnyai; nem fél a hajós, hogy csónakja elreped, ha rögtön kiléphet a boldog szigetre.
Az élet nem egyéb, mint ádáz alku, küzdelmes vásár a legfőbb jóért. A világ fejedelme lelkemet akarja megszerezni ígérettel vagy fenyegetéssel. Vagy ad: kincset, rangot, örömet, hogy megvegye vele halhatatlan lelkemet, vagy vesz: megfoszt mindattól, ami kedves, drága volt, amit e világ becsesnek, szépnek tart, csakhogy a kár, ínség, gyötrelem megfejtse a lelkem. Jaj nekem, ha e rettentő vásárban nem fogózom bele halhatatlan lelkemmel az én élő Istenembe, s nem kiáltom a Sátán felé, mikor javait nyújtja felém: mindezt szemétnek állítom az én Uram szerelméért! Jaj nekem, ha nem kiáltom oda a Sátánnak, amikor elragadja tőlem vagyonomat, örömeimet, kedveseimet, és életemre tör: a testet megölhetitek, de a lelket nem!
"Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik az Istent szeretik, minden javokra van." /Róm. 8:28./