PRÓFÉTÁK* EGYKOR ÉS MA

 

Az ember nagy kérdései közül a legjelentősebbek és legnagyobb következményekkel járó a "minek?", "mi végre?", és a "mi célból?" kérdéssorozat, mivel az emberi létezés lényegét sűríti magába, és egybeforr jelenlétének kérdésességével. Ezekben a kérdésekben összegződik az ember szellemi kutatótevékenysége; s a felelet, amelyet ezekre a kérdésekre talál, cselekedeteinek alapjához vezet, s biztosítja a jövőt.
Az élet értelmének keresése, kimondva vagy kimondatlanul, talán a legemberibb rész kifejeződése az emberben, hiszen egyedül az embernek, mint olyannak jutott a feladat, hogy egzisztenciáját kérdésesnek élje meg, hogy az egész lét kérdésességét megtapasztalja.
Mi célból élünk? Ez az a kérdés, melyre örök idők óta keresi a választ az emberiség. Keresi a választ, mert tudni és érezni akarja, hogy miért van a világon; cselekedni akar - nem fásultan, vak passzivitásban leélni az életét, és örülni, hogy élni hagyják -, életét a környező világhoz akarja alakítani, ott akar lenni, ahol az élet értéke érzékelhető, és részesedni akar a világ érdekességében, szépségében és jelentőségteljességében.
Ám ahhoz, hogy az élet ne folyjék szét értelmetlenül, valamilyen értelmes rendbe kell illeszkednie, az élet mindennapi ügyeiben valamely átfogó elvnek kell segítenie az embert, mely értelmet, kielégülést, nagyszerű pillanatokat biztosít számára, s biztosítja annak tudatát, hogy van értelme annak, amit csinál, annak, hogy él. Ilyen értelmes rendet, ilyen átfogó elvet azonban csak filozofikus gondolkodással tud teremteni magának az ember, s csak az ebből következő bölcselő életvitel adhat megnyugtató választ a „mi célból?” kérdésre adott helyes válasz után arra, hogy akkor hogyan is kell úgy élni, hogy ez a megtalált cél a legméltóbban megvalósítható legyen. Az ilyen bölcselő elmélkedés megtanít a gondolat hatalmára, és ezzel a hatalommal győzedelmeskedni tud az ember az elmúlás értelmetlensége fölött is. Ezzel a hatalommal ugyanis elsajátítható a halál, és ennek ismeretében világosan adódik a helyes élet feltétele; mivel élni tanulni és halni tudni egy és ugyanazon dolog.
Ám a filozofikus gondolkodás képessége és a gondolat hatalma nem adatik meg mindenkinek, csak a kiválasztottaknak: a prófétáknak, a filozófusoknak, a költőknek, a művészeknek, a lángelméknek. Kiválasztottságuk, másságuk titka: a világharmóniába való több-kevesebb beavatottság. Ezáltal ők a tömegek érzékelő szervei. Népek, korszakok, emberek rajtuk keresztül kémlelik, hogy milyen a világ és mire van szüksége. Ők azok, akik a gondolat hatalmának erejével keresik az értelmes rendet, az átfogó elvet a „mi célból élünk a világon?” kérdésre a választ, hogy aztán rátalálva az általuk üdvözítőnek vélt és vallott útra, pontos szabályrendszert dolgozzanak ki, hogy hogyan is kell végigmenni ezen az úton.
Így volt ez a történelem során mindig.
Az elv ma is igaz és használható lenne, de amíg régen a prófétai lét érdemi élet nyomán adatott, addig ma futószalagon gyártja a "prófétákat" a televízió, az internet, a Facebook és a sajtó különböző változatainak sokasága. És ezek a kreált "próféták" benyomulva immár a életünk intim szféráiba is, igen erőszakosan próbálnak bennünket meggyőzni a saját világlátásuk egyedüli helyességéről. S teszik ezt igen erőszakosan, miközben gyalázzák mindazokat, akik nem hajlandók elfogadni az ő egyedül helyesnek vélt világfelfogásukat. És az átlagember nem megnyugtató életelveket kap tőlük, hanem teljes zavarodottságot, esetleg kiábrándultságot, félelmet.
Magyar és külföldi pártkatonák százai, holmi felkapott celebek, influenzerek hirdetik – követelik! -, hogy ha nem csatlakozunk hozzájuk, ellehetetlenítik az életünket. Mert ezek az újkori „prófáták” – és az őket kreáló hatalmi csoportok - már nem az értelmes életcélt keresik és hirdetik, hanem a lelkek oly módon való (de)formálását, ami felforgatja a korábbi – vallási alapon álló – életértékeket. Élet, identitás, vallás, haza, nemzet, nyelv, kultúra nem számít nekik, csak az emberi lelkek homogenizálása, hogy önálló gondolkodású, értékek mentén élő emberek helyett olyan tömegek jöjjenek létre, akik tetszés szerint manipulálhatók, miközben úgy hiszik, hogy éppen megvalósítják magukat, és meggyőződésük, hogy értelmes életet élnek, holott életük csak pillanatnyi érdeket szolgál.
Életünket döntéseink határozzák meg. Ahogyan döntünk a mindennapi élethelyzetekben, egyéniségünk aszerint formálódik. Attól vagyunk emberek - olyanok, amilyenek -, hogy döntünk. Ahogy döntünk, és annak nyomán cselekszünk, attól leszünk egyéniségek. Régen ezekben a döntési helyzetekben segítettek a próféták. (A mai átlagember nem kényszerül dönteni: döntenek helyette a kreált "próféták". Ma az egyik, holnap már egy másik. A "perc-próféták".)
Ha emberi döntéseink határozzák meg emberi mivoltunkat, akkor ezek az emberek, akik helyett mások döntenek - hisz' viselkedésben, ruházatban, világnézetben ma már tömegek követik a celebeket -, igazából nem is nevezhetők embereknek. Mitől is lennének azok, ha nem saját egyéni döntéseik határozzák meg cselekedeteiket, mindennapi életüket... Nem kell dönteni, nem kell felelősséget vállalni. Könnyű élet az ilyen, de méltatlan a gondolkodó emberhez.
A mai világban a gondolkodó ember számára nem könnyű feladat megtalálni azt a zsinórmértéket, amit követve igazán hasznos és értékes, emberhez méltó életet élhetne. Nem könnyű, de nem lehetetlen.
Közeledik a húsvét, amikor arra emlékezünk, hogy volt a történelemben egy PRÓFÉTA, aki arra szólította fel embertársait, hogy kövessék őt. Keveset beszélt, inkább a cselekedeteivel mutatott utat az őket követők számára. Mindennapi életében példaértékű döntéseivel és cselekedeteivel tanított - mondhatni prófétált. Az akkori celebek - mert mindig voltak, és ezután is lesznek - hatalmi segítséggel keresztre verték ezt a prófétát, de mintaélete a mai napig példa lehet minden ma élő, gondolkodó ember számára - ha akarja. Mert a krisztusi tanítás követése önkéntesen vállalt feladat. S az így megélt élet - a vállalt élet - tesz emberré bennünket.
Ennek tudatában készüljünk a húsvéti ünnepekre!
/PPL/
* A próféta szó a görög pro és phémi szavakból tevődik össze, mely jelentése: valakinek a nevében beszélni vagy valaki szószólója.