
PRÓFÉTÁK* EGYKOR ÉS MA
Az ember nagy kérdései
közül a legjelentősebbek és legnagyobb következményekkel járó a "minek?", "mi
végre?", és a "mi célból?" kérdéssorozat, mivel az emberi létezés lényegét
sűríti magába, és egybeforr jelenlétének kérdésességével. Ezekben a kérdésekben
összegződik az ember szellemi kutatótevékenysége; s a felelet, amelyet ezekre a
kérdésekre talál, cselekedeteinek alapjához vezet, s biztosítja a jövőt.
Az élet értelmének
keresése, kimondva vagy kimondatlanul, talán a legemberibb rész kifejeződése az
emberben, hiszen egyedül az embernek, mint olyannak jutott a feladat, hogy
egzisztenciáját kérdésesnek élje meg, hogy az egész lét kérdésességét
megtapasztalja.
Mi célból élünk? Ez az a
kérdés, melyre örök idők óta keresi a választ az emberiség. Keresi a választ,
mert tudni és érezni akarja, hogy miért van a világon; cselekedni akar - nem
fásultan, vak passzivitásban leélni az életét, és örülni, hogy élni hagyják -,
életét a környező világhoz akarja alakítani, ott akar lenni, ahol az élet értéke
érzékelhető, és részesedni akar a világ érdekességében, szépségében és
jelentőségteljességében.
Ám ahhoz, hogy az élet ne
folyjék szét értelmetlenül, valamilyen értelmes rendbe kell illeszkednie, az
élet mindennapi ügyeiben valamely átfogó elvnek kell
segítenie az embert, mely értelmet, kielégülést, nagyszerű pillanatokat biztosít
számára, s biztosítja annak tudatát, hogy van értelme annak, amit csinál, annak,
hogy él. Ilyen értelmes rendet, ilyen átfogó elvet
azonban csak filozofikus gondolkodással tud teremteni magának az ember, s csak
az ebből következő bölcselő életvitel adhat megnyugtató választ a „mi célból?”
kérdésre adott helyes válasz után arra, hogy akkor hogyan is kell úgy élni, hogy
ez a megtalált cél a legméltóbban megvalósítható legyen. Az ilyen bölcselő
elmélkedés megtanít a gondolat hatalmára, és ezzel a hatalommal győzedelmeskedni
tud az ember az elmúlás értelmetlensége fölött is. Ezzel a hatalommal ugyanis
elsajátítható a halál, és ennek ismeretében világosan adódik a helyes élet
feltétele; mivel élni tanulni és halni tudni egy és ugyanazon dolog.
Ám a filozofikus
gondolkodás képessége és a gondolat hatalma nem adatik meg mindenkinek, csak a
kiválasztottaknak: a prófétáknak, a filozófusoknak, a költőknek, a művészeknek,
a lángelméknek. Kiválasztottságuk, másságuk titka: a világharmóniába való
több-kevesebb beavatottság. Ezáltal ők a tömegek érzékelő szervei. Népek,
korszakok, emberek rajtuk keresztül kémlelik, hogy milyen a világ és mire van
szüksége. Ők azok, akik a gondolat hatalmának erejével keresik az értelmes
rendet, az átfogó elvet a „mi célból élünk a világon?” kérdésre a választ, hogy
aztán rátalálva az általuk üdvözítőnek vélt és vallott útra, pontos
szabályrendszert dolgozzanak ki, hogy hogyan is kell végigmenni ezen az úton.
Így volt ez a történelem
során mindig.
Az elv ma is igaz és
használható lenne, de amíg régen a prófétai lét érdemi élet nyomán adatott,
addig ma futószalagon gyártja a "prófétákat" a televízió, az
internet, a Facebook és
a sajtó különböző változatainak sokasága. És ezek a kreált "próféták" benyomulva
immár a életünk intim szféráiba is, igen erőszakosan próbálnak bennünket
meggyőzni a saját világlátásuk egyedüli helyességéről. S teszik ezt igen
erőszakosan, miközben gyalázzák mindazokat, akik nem hajlandók elfogadni az ő
egyedül helyesnek vélt világfelfogásukat. És az átlagember nem megnyugtató
életelveket kap tőlük, hanem teljes zavarodottságot, esetleg kiábrándultságot,
félelmet.
Magyar és külföldi
pártkatonák százai, holmi felkapott celebek,
influenzerek hirdetik – követelik! -, hogy ha nem
csatlakozunk hozzájuk, ellehetetlenítik az életünket.
Mert ezek az újkori „prófáták” – és az őket kreáló
hatalmi csoportok - már nem az értelmes életcélt keresik és hirdetik, hanem a
lelkek oly módon való (de)formálását, ami felforgatja
a korábbi – vallási alapon álló – életértékeket. Élet, identitás, vallás, haza,
nemzet, nyelv, kultúra nem számít nekik, csak az emberi lelkek homogenizálása,
hogy önálló gondolkodású, értékek mentén élő emberek helyett olyan tömegek
jöjjenek létre, akik tetszés szerint manipulálhatók, miközben úgy hiszik, hogy
éppen megvalósítják magukat, és meggyőződésük, hogy értelmes életet élnek,
holott életük csak pillanatnyi érdeket szolgál.
Életünket döntéseink
határozzák meg. Ahogyan döntünk a mindennapi élethelyzetekben, egyéniségünk
aszerint formálódik. Attól vagyunk emberek - olyanok, amilyenek -, hogy döntünk.
Ahogy döntünk, és annak nyomán cselekszünk, attól leszünk egyéniségek. Régen
ezekben a döntési helyzetekben segítettek a próféták. (A mai
átlagember nem kényszerül dönteni: döntenek helyette a kreált "próféták". Ma az
egyik, holnap már egy másik. A "perc-próféták".)
Ha emberi
döntéseink határozzák meg emberi mivoltunkat, akkor ezek az emberek, akik
helyett mások döntenek - hisz' viselkedésben, ruházatban, világnézetben ma már
tömegek követik a celebeket -, igazából nem is nevezhetők embereknek. Mitől is
lennének azok, ha nem saját egyéni döntéseik határozzák meg cselekedeteiket,
mindennapi életüket... Nem kell dönteni, nem kell felelősséget vállalni. Könnyű
élet az ilyen, de méltatlan a gondolkodó emberhez.
A mai világban a
gondolkodó ember számára nem könnyű feladat megtalálni azt a zsinórmértéket,
amit követve igazán hasznos és értékes, emberhez méltó életet élhetne. Nem
könnyű, de nem lehetetlen.
Közeledik a húsvét,
amikor arra emlékezünk, hogy volt a történelemben egy PRÓFÉTA, aki arra
szólította fel embertársait, hogy kövessék őt. Keveset beszélt, inkább a
cselekedeteivel mutatott utat az őket követők számára. Mindennapi életében
példaértékű döntéseivel és cselekedeteivel tanított - mondhatni prófétált. Az
akkori celebek - mert mindig voltak, és ezután is lesznek - hatalmi segítséggel
keresztre verték ezt a prófétát, de mintaélete a mai napig példa lehet minden ma
élő, gondolkodó ember számára - ha akarja. Mert a krisztusi tanítás követése
önkéntesen vállalt feladat. S az így megélt élet - a vállalt élet - tesz emberré
bennünket.
Ennek tudatában
készüljünk a húsvéti ünnepekre!
/PPL/
* A
próféta szó a görög
pro és phémi
szavakból tevődik össze, mely jelentése: valakinek a nevében beszélni vagy
valaki szószólója.