CZINE MIHÁLY

CZINE MIHÁLY-KÖNYVTÁR HODÁSZON*

Bölcsen cselekedett Hodász nagyközség önkormányzata és egész lakossága, amikor elhatározta, hogy a könyvtárat Czine Mihályról nevezi el. Egy-egy táj és település ugyanis annyit ér a nemzet számára, amennyi érték kapcsolódik hozzá. Megbecsülendő érték az minden település számára, ha olyan emberek indulnak belôle, olyan emberek nônek föl benne, akik értékteremtô cselekedeteik alapján a tágabb haza, sôt a nagyvilág elôtt is ismertté válnak.

Czine Mihály ilyen ember volt. Valóban nagy dolgot cselekedett. Elindult Hodászról egy szegény juhászember tizedik gyermekekeként, és kizárólag tehetsége és szorgalma révén ismert és megbecsült személyiséggé vált az egész magyarság számára. Családjától két olyan útravalót kapott, amelyekhez egész életében hû maradt: a közösségi szellemet, a szegényekért érzett felelôsséget és a kálvinista hitet, zsoltáros lelkületet. Kivételes tehetségét már elemi iskolai tanítója felismerte. Ô segítette ahhoz, hogy továbbtanulhasson. Csodával határos módon sikerült eljutnia a nyíregyházi tanítóképzôbe, majd onnan – ismét egy kiváló tanár segítségével – Budapestre, a legkiválóbb képességû fiatalok Eötvös Kollégiumába is.

Az az idôszak volt ez a magyar történelemben, amikor az alsó néposztályokból jött értelmiségi fiatalok csodákat éltek át. Úgy érezhették, hogy a nép sokszázados álmai válhatnak bennük valóra. Nagy László, Juhász Ferenc, Simon István, Sánta Ferenc, Csoóri Sándor, Sütô András, Kányádi Sándor, Fehér Ferenc, Dobos László, Duba Gyula és sok más népi tehetség írói indulásának évei ezek. Édes testvérként tartozott közéjük Czine Mihály is.

Az emberi felemelkedés igénye szemléletének mindvégig meghatározó jegye maradt. Ezért idézte sokszor példaként – írásaiban és elôadásaiban egyaránt – az alulról felemelkedô, a sorsuk nyomorúságából magukat saját erejükbôl kiszabadító embereket.

Hatalmas küldetéstudat élt benne. A magyarságot az emberiség nagy értékének tekintette, s egész életében azon munkálkodott, hogy fölemelje, igazi nemzeti közösséggé formálja, összetartozás-tudatát erôsítse, értékeit gazdagítsa. Adyval vallotta, sok-sok elôadásába beleszôtte: „A magyarság szükség és érték az emberiség, s az emberiség csillagokhoz vezetô útja számára”. Rengeteget dolgozott azért, hogy ezt a hitet minél több embernek átadja, minél több ember számára tegye értékké a nemzethez tartozást. Közösségragasztó nagy személyiség volt. Különleges elôadói képességekkel rendelkezett. Elôadásait olyanok is szívesen hallgatták, akik irodalomtörténeti vagy történeti szakmunkákat soha nem olvastak. Élmény volt elôadása a szaktudomány jeles személyiségei számára is, mert természetesen kapcsolta össze az életet és a mûvészetet. Messzehangzó ékes beszéde és különleges mosolya erôt sugárzott, az összetartozás tudatát erôsítette bennünk a legnehezebb idôszakokban is. Széles mozdulattal ölelte magához barátait. Ahol megjelent, rögtön közösség képzôdött körülötte.

A mély gondolati elemzéseket, mérlegeléseket is az elôbeszéd természetességével végezte. Részesévé avatott mindannak, amit ô tudott, ismert. Egyszerre mutatott példát a szûkebb és a tágabb hazához való hûségre. Élete végéig hazajárt a testvéreihez. Terike néni sok magyar írót vendégül láthatott Hodászon, mert Czine Mihály nemcsak egyedül jött haza, hanem hozta a barátait is. Ha író–olvasó találkozóra kísérte íróbarátait erre a vidékre, soha nem mulasztotta el, hogy - ha kellett - száz kilométeres kitérôt is tegyenek azért, hogy õk is lássák a hodászi világot.

Nagyfokú szociális érzékenység volt benne. Azt szerette volna, ha a magyarság minden rétege boldogulni tudott volna. Egész életében küzdött, politikusokkal is hadakozott a szegénység tehetséges gyermekeiért. Irodalomtörténészi témáválasztásait is sokszor ez a szociális felelôsségérzés irányította. Azért kötôdött legmélyebben a népi írókhoz, mert az ô törekvéseikben együtt találta a szociális és a nemzeti érzékenységet, felelôsséget.

A teljes emberségre áhítozó alulsó Magyarország követének tudta magát a szellem régióiban. Nagy volt a hûsége tágabb hazájához, a magyarsághoz is. Az irodalomtörténészek közül ô volt az elsô, aki szembeszállt azzal a kommunista politikával, amelyik a Trianonban elcsatolt egyharmadnyi magyarságról lemondott. Czine Mihály a magyar szellemiség egységét vallotta, az elszakított magyarságot a magyar nemzet elidegeníthetetlen részének tekintette. Egységben szemlélete a magyar irodalmat olyan idôben, amikor ezért a nacionalizmus bélyegét kapta. Egyedül állt ki a népi írók mellett akkor, amikor 1958-ben a kádári politika súlyosan elmarasztalta ôket az 1956-os forradalomban játszott szerepük miatt.

Czine Mihály pályája fényesen indult. Már egyetemista korában kitű̂ntető szakmai feladatokat oldott meg magas szinten. Néhány év alatt az új irodalom egyik vezetô kritikusává, irodalomtörténészévé vált. Az Új Hang címû folyóirat egyik szerkesztôjeként a legújabb irodalom friss értékeivel, korszakváltó mûveivel és alkotóival is bensôséges kapcsolatba került.

Harminc éves korára megírta az akkori újabb magyar irodalomtörténet – máig használható – fô mûvét, a Móricz Zsigmond útja a forradalmakig címû hatalmas monográfiáját. Ezt a munkáját egyedülálló szakmai teljesítménynek minôsítette a szakkritika. A harminc esztendôs Czine Mihály az akadémiai irodalomtörténet fontos fejezeteinek megírására kapott megbízást. Hamarosan elkészítette kismonográfiáját is Móricz Zsigmondról. Majd Szabó Pálról is. Könyveit úgy lehet olvasni, mint egy szép mesét, pedig komoly szaktudományi mûvek ezek, bensôséges szakmai ismeretekrôl és mély életismeretrôl adnak számot.

Czine Mihály pályakezdésének évtizedében hatalmas lendülettel dolgozott, tele volt tervvel és reménységgel. Úgy érezte, cselekvô bölcsességgel megváltható a magyar sors. Megtéveszthetetlen tisztaságú erkölcsi és történelmi érzéke a teljes magyar nemzeti kultúra értékeinek védelmére, tudatosítására szólította ôt olyan idôkben, amikor a hivatalos irodalompolitika – idegen hódítók szolgálatában – semmibe vette a nemzeti értékeket és szempontokat.

Lenyûgözô szuverenitással és biztonsággal alakította ki irodalomszemléletének alapvonásait. Ezekhez minden idôben eltökélten ragaszkodott. Nem tûrte a szellem, a gondolat szabadságának a korlátozását. Nem fogadta el a szellemi nemzetszûkítést. Erkölcsi és nemzeti felelôsségérzet irányította abban, hogy munkásságának fô irányait a hivatalos hatalom – nemzeti értékeket semmibevevô, nemzeti önismeretet és öntudatot roncsoló – törekvéseivel szemben alakítsa ki.

Nem csak Móricz Zsigmondot és Ady Endrét, nem csak a népi írókat, Illyés Gyulát, Németh Lászlót, Veres Pétert, Tamási Áront, Szabó Pált és Sinka Istvánt értékelte kitüntetô figyelemmel, a kisebbségi magyar irodalmak történetét is ô írta meg elôször. Kós Károlyt, Fábry Zoltánt, Herceg Jánost, Sütô Andrást, Dobos Lászlót méltatta értékóvó szenvedéllyel, de odaállt a legfiatalabbak mellé is. Az Elérhetetlen föld fiataljait, Utassy Józsefet és Kiss Benedeket éppúgy segítette értelmezô megbecsülésével, mint az erdélyi Farkas Árpádot.

Bôségesen tanúskodik errôl a sokágú munkásságról a Magyar irodalom a huszadik században címû könyve és kétkötetes tanulmánygyûjteménye, a Nép és irodalom. De külön kötetben jelentek meg a Németh László eklézsiájában végzett szolgálatának jeles szellemi eredményei éppúgy, mint A kálvinizmus vonzásában született tanulmányai vagy a Kisebbség és irodalom címmel a kisebbségi magyar irodalmakról kiadott írásai.

Czine Mihály ama ritka kivételek közé tartozott, akik egyedül is ki mernek állni fölismert igazságaik védelmében. Így vált személye és munkássága a kommunista diktatúra irodalom és tudománypolitikájának egyik fô céltáblájává. Minden lehetséges eszközzel gátolták munkásságának kibontakozását. Jóvátehetetlenek ezek a politikai indokú akadályozások, mert bár kitûnô könyvek sorát alkotta, számbavehetetlen a „leltárhiány”, a csírájukban elfojtott, megakadályozott mûveinek sora.

Lélekben mindig szálegyenes, cselekvésben mindig töretlen maradt. A magyar nemzeti kultúra iránti alázattal, hûséggel dolgozott. Személyiségének varázsával, utánozhatatlan szépségû, ékes és mégis mindig szakszerû elôadásainak ezreivel közvetítette, avatta nemzeti közkinccsé, nagyon sokak személyes élményévé irodalmunk személyiség és nemzetmegtartó értékeit.

Biztatás, szeretet, fény sugárzott egyéniségébôl hallgatóira. A fontossági sorrendet soha nem tévesztette el, minden értéket a maga helyén vett számba. Így vált a magyarság legszélesebb rétegeiben és minden régiójában, Magyarózdtól Montrealig, Pozsonytól Újvidékig, Nagykanizsától Debrecenig a magyar irodalom különleges státusú „igehirdetôjévé”. Egy személyben tudós professzor és rengeteg ember közvetlen, személyes társa, barátja. Hallgatói, olvasói példátlanul népes tábora mellett így érdemelte ki irodalmunk sok jeles személyiségének, köztük a legnagyobbjainak a szeretetét, barátságát is.

A legnagyobb íróink közül is sokan fölismerték tehetségének és munkájának teremtô értékét. Kós Károly hozzá írt leveleibôl kötetet lehetett kiadni. „Nemcsak kitûnô író, nagy hatású egyetemi oktató, de a magyar irodalom egy leváltásra, elfeledésre ítélt irányzatának a védôje is” – írta róla Németh László, aki pontosan látta meg tudósi magatartásának, jellemének értékét is: „azt védi, amit kell”. Illyés Gyula „az idôsebb testvér szeretetével” dedikálta neki könyvét. Dobos László pedig úgy, „akár kicsi testvér a nagyobbiknak”. Nagy László versben is bölcsnek nevezte, naplójában is szeretettel vallott róla. Sütô András szavai pedig azt tanúsítják, hogy Czine Mihály „Erdélyben is messzire látszó fehér tornya az írói-emberi felelôsségnek a nemzet-virrasztásban”. Ô valóban a „reménység jegenyéje” volt a magyarság számára, miként Nagy Gáspár verse tanúsítja róla.

Meggyôzôdése volt, hogy az irodalom a közösségi tudat formálásának, a személyiség nevelésének legfontosabb eszköze, a nemzet kötôanyaga, a nemzeti öntudat és önismeret forrása. Mûvekben és alkotókban egyaránt azokat a példaéleteket kereste és mutatta föl, amelyek mások számára is reményt, vígaszt, erôforrást jelentettek. Czine Mihály olyan nagy odadással és tehetséggel segítette nemzeti irodalmunk értékeinek megismerését, hogy az ô életmûve is nemzeti kincsünkké vált.

/†Görömbei András/

* A hodászi Községi Könyvtár 2005. április 8-án fölvette Czine Mihály nevét; a megemlékezés a helyi református templomban elhangzott ünnepi beszéd szerkesztett változata.

* A Czine Mihály Pedagódus Műhely Mihály napján ezzel köszönti az immár 14 esztendeje távozott névadóját, és szomorú szívvel tiszteleg a laudáció szerzőjének, GÖRÖMBEI ANDRÁSnak az emléke előtt, aki váratlanul és hirtelen ez év nyarán hagyott itt bennünket.