
LÁBNYOMOK
Különös, furcsa álmom volt az éjjel,
- Pihentető nyugalmat nem hozott -
A gondolatim szálltak szerte-széjjel;
Agyam tudattalan csak dolgozott:
A Mesterrel a tengerparton jártam,
Homok őrizte lábnyomunk sorát;
Négy láb nyomát minket követni láttam...
Elmúlt napok, elmúlt létem nyomát.
S amint e furcsa út végére értem,
És készítettem végső számvetést,
S a megtett útra vissza-visszanéztem,
Úgy tűnt, a nyom helyenként oly kevés,
És éppen ott, hol éltem elhibáztam,
Hol zord s keserves volt az életem,
Bizony, csak egy pár láb nyomát találtam...
Beláttam: ott az Úr nem volt velem.
Rémült felismerés. Homokba sújtott.
Megtört szívemben gyúlt az indulat,
S kemény riadtan így szóltam az Úrhoz:
"Uram, lelked nem nyomja bűntudat?"
"Mikor rég társadul én elszegődtem,
- Megértve, Mesterem, szelíd szavad,
Hisz' gyenge voltam, gyáva és erőtlen,
S tudtam, nyomodban új élet fakad -
Szóval, mikor a követőddé lettem
Hozzád szegődve hittel Mesterem,
Nyomorult életem kezedbe tettem,
S elhittem, mindig ott leszel velem.
Nem hagysz el engem, Mester, azt ígérted!
És ott, nézd, ott csak egy pár láb nyoma
Dereng, ahol nehéz napok elértek,
S amott, ahol a sors volt mostoha!
Miért, Uram, hogy most így visszanézve
- A szenvedésben, ott, napokon át
Hiába hívtalak bár sírva, kérve -
Nem látom - mégsem - szent lábad nyomát?"
Az Úr csak állt a tengerparti csendben,
S reám tekintve bölcsen hallgatott.
S én vártam ott némán, reámeredten
A válaszát, amivel tartozott.
S az Úr ekkor a két szemembe nézett,
Szelíden, csendben szólt, s kézen fogott:
"Hogyan tudnálak én elhagyni téged?…
Bár meglehet, hited már elhagyott.
Figyelj hát jól, s szíved talán megérti...!
Nézd ott s amott és sok-sok napon át
- Lehetne róla hosszasan mesélni -
Azért látod csak egy pár láb nyomát,
Mert láttam ott, hogy megroggyan a lépted
Gondok súlya, nehéz próbák alatt,
S te ott imádban segítségem kérted...
Hát vállamon, téged, hordoztalak."
Megszégyenülve álltam ott a parton,
- Az Úr eközben fogta két kezem -
És mégis, mégis boldog volt a hangom,
Mert megköszöntem - úgy emlékezem.
Reggelre kelve hosszan elmerengtem:
A tengerparton évek óta már
Nem jártam én, és soha nem kerestem
Homokban senki málló lábnyomát.
Nem értem, mondd, mi végre volt ez álom;
Üzent talán Neked a Mesterem?
Ezen töröm fejem, kedves barátom.
Miért Neked, s miért épp' énvelem?
/Ismeretlen szerző nyomán
- PPL/