TIMSEL

 (Megvan a lehetőséged...)

 

"... ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz;
 ha pedig nem jól cselekszel,
 a bűn az ajtó előtt leselkedik,
 és reád van vágyódása;
 de te uralkodhatsz rajta."
(Mózes I. könyve 4. rész 7. vsz.)
  
Az emberiség, az ember évezredes gyötrő kérdése a szabad akarat érvényesülése, annak megléte vagy éppen tagadása. A különböző korokban másképp vélekedtek, másképp szóltak erről kérdésről az egyes filozófiai irányzatok, és másképp hirdetik évszázadok óta az egyes vallások is.  A filozófia és a teológia mellett számos művészi alkotás is témájául választotta ezt az igazán érdekes és izgalmas bibliai gyökerű alapkérdést.
John Ernst Steinbeck, a német-ír származású Nobel-díjas amerikai író az Édentől keletre (1952) című regényének is ez az ószövetségi citátum és a vele járó pontos okfejtés adja a filozófiai hátterét.
 A regény a jó és a rossz szembeállítása két család történetének keretében, több generáción keresztül. Steinbeck a könyvet fiainak szánta, emlékeztetőül a családi hagyományokra. Az író ezt a regényét tartotta élete fő művének. Mint ő maga elmondta, ebben a művében szakított azzal a felfogással, hogy a gonoszság forrása a társadalmi igazságtalanság, sokkal inkább az emberi psziché a felelős, ami viszont alakítható, jobbá tehető.
A regény megjelenése után tíz esztendővel a Nobel-díj átvételekor fogalmazta meg ars poeticáját: "… Az író arra van hivatva, hogy előremozdítsa az emberi szív és szellem nagyszerűségét, hogy képes legyen nagylelkűséget találni a vereségben, hogy megtalálja a bátorságot, az együttérzést és a szeretetet. A gyengeség és a kétségbeesés véget nem érő harcában ezek a tulajdonságok a reménynek és a nehézségek leküzdésének fényes zászlajai. Az az író, aki nem hisz abban, hogy az ember tökéletesíthető, nem szentelheti magát az írói hivatásnak, nem igényelhet magának helyet az irodalomban."
 Az idézendő világhírű regény címe Káin és Ábel történetére utal, mely szerint az Úr a testvérgyilkos Káint megjelöli, és kiűzi őt az Édentől keletre.
A szerző kedves helyén, Salinasban kezdődik a történet a 19. század végén. Két generáció testvérküzdelmével ismerkedhetünk meg. Először Adam és Charles Trask féltestvérek egymásnak feszülő tragikus indulatait meséli el, majd Adam fiainak, Calnak és Aronnak tragikus sorsába avat be bennünket az író. Aron szelíd, mélázó fiú, Cal nyugtalan, bűnre hajló.
A család jóbarátja, az „ezermester” Samuel Hamilton (maga az író is hasonló módon kereste a kenyerét) és az öreg kínai „szolga”, a házi mindenes, Lee a regény filozófiai kulcsszereplői.
Az ő párbeszédük, ill. Lee bölcselkedése adja a lehetőséget Steinbeck számára, hogy ő maga is kifejtse véleményét a „timsel”-ről, az akarat szabadságáról, a különböző Biblia-fordítások különböző értelmezéséről. Lee/Steinbeck szerint rajtad áll, megvan a lehetőséged a választásra, hogy követsz-e el bűnt vagy sem.
Azaz a héber nyelvű Ószövetség csak így fordítható hitelesen!
Érdekességként – nem kis büszkeséggel - megjegyzendő, hogy az 1590-ben Vizsolyban kinyomtatott Károli Gáspárunk által lefordított Bibliánk fakszimile kiadásában így olvasható:
„… hogy ha pedig nem jól cselekedendél,
az te bűnöd az ajtó előtt nyugoszik.
És annak az ő indulattya az te hatalmadban vagyon,
és te néked hatalmad vagyon ő rajta.”
 
 Ezekkel a gondolatokkal ajánljuk további elmélkedésre a világhírű szerző regényéből az alábbi részletet:
/PPL/

 

 

John Ernst Steinbeck

ÉDENTŐL KELETRE

(részlet)
 
- Halljuk a történetet, Lee!
A kínai oldalt a tarkójához kapott, és mosolygott.
- Kíváncsi vagyok, meg tudom-e szokni valaha is, hogy hiányzik a copfom - mondta. - Úgy látszik, jobban megszoktam, mint ahogy képzeltem. Igaz, a történetet! Említettem már önnek, Mr. Hamilton, hogy egyre inkább kínainak érzem magam. Így van ön is az ír mivoltával?
- Az ilyesmi jön és megy - mondta Samuel.
- Emlékszik még arra, hogy felolvasott nekünk tizenhat verset a Teremtés Könyve negyedik fejezetéből, és aztán megvitattuk?
- Emlékszem bizony. Pedig jó régen volt.
- Majdnem tíz esztendeje - bólintott Lee. - Nos, a história az elevenembe vágott, és tanulmányozni kezdtem szóról szóra. Minél többet gondolkodtam rajta, annál mélyebb értelműnek éreztem. Azután összehasonlítottam a rendelkezésünkre álló fordításokat, alig térnek el egymástól. Csak egy hely van, amely megakasztott. Jakab király Bibliája szerint, ott, ahol Jehova megkérdezi Káint, mért haragszik, Jehova azt mondja: „Hiszen, ha jól cselekszel, nem részesülsz-e elfogadtatásban? Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt hever. És rád van az ő vágyódása, de te uralkodni fogsz rajta.” Ez az „uralkodni fogsz” az, ami szöget ütött a fejembe, mert az az ígéret foglaltatik benne, hogy Káin le fogja győzni a bűnt.
Samuel bólintott, és megjegyezte:
- Pedig a gyermekei ezt nem mondhatják el magukról egészen.
Lee kávéját szürcsölte.
- Azután kezembe került az amerikai Standard Biblia egy példánya. Akkor még egészen új volt. És ezen a helyen a fordítás eltérő. Azt mondja: „de te uralkodjál rajta”. Márpedig ez egészen más. Ez nem ígéret, hanem parancs. Most kezdtem csak igazán töprengeni rajta. Kíváncsi voltam, mi lehetett az eredeti szó, amit a szöveg eredeti írója használt, ha módot adott arra, hogy ennyire ellenkező értelemben fordítsák.
Samuel az asztalra tenyerelt, előrehajolt, és szemében kigyulladt a régi fiatalos fény.
- Lee! - kiáltott fel. - Csak nem akarja elhitetni velem, hogy maga héberül is tanult!
- Pedig úgy van - mondta Lee -, és ennek elég hosszú története van. Nem kóstolna egy csöpp ng-ka-pyt?
- Arra a rothadtalma-ízű italra gondol?
- Arra. Mellette jobban tudok beszélni.
- Én meg talán jobban tudok figyelni - mondta Samuel.
Amíg Lee kiment a konyhába, Samuel megkérdezte:
- Ön már hallott erről, Adam?
- Nem. Nekem nem mesélte. Vagy talán nem figyeltem oda.
Lee visszajött kőpalackjával és három kis porcelán csészével - olyan vékonyak és finomak voltak, hogy a fény keresztülcsillant rajtuk.
- Kínai itóka - mondta, és töltött a majdnem fekete italból.
- Jó sok üröm van benne. Elég erős - tette hozzá. – Körülbelül olyan hatása van, mint az abszintnak, ha az ember eleget iszik belőle.
Samuel belekortyolt.
- Szeretném tudni, mért érdekelte magát ez a szócska annyira - kérdezte.
- Hát... úgy gondoltam, az az ember, akiben ez a hatalmas történet megfogant, bizonyára pontosan tudta, mit akart mondani, és szavaiban nem lehetett semmi zavarosság.
- Ön azt mondja: az az ember! Vagyis nem hiszi, hogy isteni könyvről van szó, amelyet Isten írt tintás ujjal?
- Azt hiszem, az elme, amely ezt a történetet ki tudta gondolni, különösen isteni elme volt. Nálunk, Kínában is volt néhány ilyen elme.
- Csak ezt akartam tudni - mondta Samuel. - Szóval maga végeredményben mégsem tartozik a presbiteri egyházhoz.
- Mondtam már, hogy egyre inkább kínai leszek. Hát, hogy folytassam, elmentem San Franciscóba, a családi egyesületünk központi székhelyére. Hallott már erről? Minden nagy kínai család fenntart ilyen központokat, ahol a család bármely tagja segítséget kaphat vagy nyújthat. A Lee család nagyon nagy. Gondoskodik övéiről.
- Hallottam róluk - mondta Samuel.
- Arra a kínai fejszés emberre gondol, aki végigküzdötte a Tong-háborút egy rabszolgalány kedvéért?
- Azt hiszem, igen.
- Hát ez kissé más - mondta Lee. - Én azért mentem oda, mert a családunkban van sok tiszteletre méltó aggastyán, aki nagy tudós. Hajszálpontos gondolkodók. Egy ember éveket tölthet azzal, hogy egyetlen mondat értelmén töpreng egy nagy tudós mondásaiból, akit önök Konfuciusnak neveznek. Gondoltam, találok szakértőt, aki eligazít az én kérdéses mondatom értelmén.
- Nagyszerű öregemberek - folytatta Lee. - Elszívnak két pipa ópiumot délután. Ez az adagjuk, amely kipihenteti és kiélesíti elméjüket. Azután egész éjjel fenn tudnak maradni, és elméjük csodálatosan működik. Azt hiszem, rajtuk kívül nincs ember, aki tudná, hogyan kell az ópiumot okosan felhasználni.
Lee megnedvesítette nyelvét a fekete kotyvalékkal.
- Tiszteletteljesen beterjesztettem problémámat a bölcsek egyikéhez, felolvastam neki a történetet, és elmondtam, mit értek belőle. Másnap este mind a négyen összejöttek, és engem is behívtak. Megvitattuk a történetet. a vita egész éjjel tartott. – Lee nevetett.
- Azt hiszem, kissé fura - mondta. - Annyi bizonyos, hogy nincs sok ember, akinek el merném mondani. Képzeljenek csak el négy öregurat, a legfiatalabb is betöltötte már kilencvenedik évét, amint nekilátnak a héber nyelv tanulmányozásának. Szerződtettek egy képzett rabbit. Úgy tanultak, mint a gyerekek. Nyelvtan, szótár, gyakorlókönyv, tőmondatok. Kár, hogy nem láthatják a héber szavakat, amint kínai tussal és ecsettel papírra festették! Hogy jobbról balra kell olvasni, nem zavarta őket annyira, mint ahogy önöket zavarná, hiszen megszokták a furcsa irányt, ők felülről lefelé írtak. Csupa olyan ember, aki mindent tökéletesen csinál, nem enged a száz százalékból! Gyökeréig hatoltak az ügynek.
- És ön? - kérdezte Samuel.
- Igyekeztem lépést tartani velük, és nem győztem csodálni tiszta elméjük büszke szépségét. Most kezdtem csak szeretni fajomat, életemben először kínai akartam lenni. Minden második héten találkoztam velük, itthon meg, a szobámban lapok százait írtam tele. Megvásároltam minden kapható héber szótárt. De az öregurak mindig előttem jártak. Nemsokára megelőzték a rabbinkat is, aki egyik kollégáját hívta segítségül. Ez tetszett volna önnek, Mr. Hamilton, végigülni ezeket a vitázó és tanácskozó éjszakákat. Azok a kérdések, a vizsgálódások, a gondolkodás szépsége, ó, az a szépséges gondolkodás!
- Két év után úgy éreztük, meg tudjuk közelíteni azt a maga tizenhat versét, a Teremtés Könyvének negyedik fejezetéből. Az én öreguraim is úgy érezték, hogy ez a két szó: „uralkodni fogsz” és „uralkodjál” - igen nagy jelentőségű. És az eredmény, az arany, amit a hosszú bányászat eredményezett, ez volt: „Lehetőséged van rá.” Vagyis: neked megvan a lehetőséged arra, hogy legyőzd a bűnt, hogy uralkodjál rajta. Az öregurak mosolyogtak és bólogattak, és úgy érezték, hogy több évi munkájuk nem volt kárba veszett fáradság. Azonkívül előcsalogatta őket kínai kagylóhéjukból, és most görögül tanulnak.
 
- Fantasztikus történet! - kiáltott fel Samuel. – Igyekeztem követni, bár meglehet, hogy valahol ellankadtam. Miért olyan fontos ez az egy szó?
Lee keze remegett, amint megtöltötte a finom csészéket. A magáét egyetlen hajtásra itta ki.
- Hát nem érti? - kiáltotta. - Az amerikai Standard Biblia megparancsolja az embereknek, hogy győzedelmeskedjenek a bűn fölött, és ezen az alapon a bűnt egyszerűen tudatlanságnak lehet nevezni. Jakab király Bibliája megígéri, hogy „uralkodni fogsz” a bűnön, ami annyit jelent, hogy az emberek bizonyára győzedelmeskednek majd a bűn fölött. De a héber szöveg a „timsel” szót használja, ami annyit jelent: „lehet”, vagyis választást enged az embernek. Talán ez a legfontosabb szó az egész világon. Arra utal, hogy nyitva áll az út. A felelősséget visszahárítja az emberre. Mert ha igaz, hogy lehetőséged van megtenni valamit, akkor arra is lehetőséged van, hogy ne tedd meg. Érti már?
- Igen, értem. Csakhogy ön nem hisz az isteni törvényben. Akkor mért érzi ezt olyan fontosnak?
- Ah! - sóhajtott fel Lee. - Ezt már régóta szerettem volna megmondani önnek. Sőt, előre vártam ezt a kérdését, és jól felkészültem rá. Minden írás, amelynek hatása volt az embermilliók életére és gondolkodására, fontos. Márpedig sok millió ember tartozik különféle egyházakhoz és szektákhoz, aki parancsnak érzi az „uralkodjál” igét, és minden igyekezete arra irányul, hogy engedelmeskedjék. Viszont vannak milliók, akik predesztinációnak érzik az „uralkodni fogsz” igét, és így mindegy, mit tesznek, mit sem változtat azon, aminek be kell következnie. Ám mit jelent az, hogy „megvan a lehetőséged”? Ez teszi az embert igazán naggyá, ez ruházza fel az istenek méreteivel, mert minden gyengeségében és mocskában, még a testvérgyilkosságban is rendelkezésére áll a nagy lehetőség, a választás lehetősége. Megválaszthatja útját, átküzdheti magát az akadályokon, és győzhet!
Lee hangja most szárnyalt, valóságos diadalének volt.
- Maga hiszi ezt, Lee? - kérdezte Adam.
- Igen, hiszem. Könnyű dolog lustaságból és gyengeségből minden felelősséget Isten nyakába varrni, mondván: „Nem tehetek róla, utamat előre megszabták.” De gondolja csak el, milyen dicsőséges a választás! Ez emeli az embert emberré. Egy macskának nincs választása, a méh nem csinálhat mást, csak mézet. Ebben nincs semmi isteni. És ha éppen tudni akarja, azok az öregurak, akik szelíden siklanak lefelé a halálba, új érdeklődéssel fordulnak az élet felé, nincs kedvük meghalni.
- Csak nem akarja azt mondani - kérdezte Adam -, hogy ezek az öreg kínaiak hisznek az Ótestamentumban?
- Ezek az öregemberek hisznek minden igaz történetben – felelte Lee -, és amikor egy történetet hallanak, felismerik, ha igaz. Szigorú kritikusai az igazságnak. Tudják, hogy ez a tizenhat vers az emberiség sűrített története minden kor, minden kultúra és minden faj számára. Nem tudják elhinni, hogy egy ember tizenöt és háromnegyed versben igazságot mondjon, azután egyetlen igével hazudjon. Konfucius megmondja az embereknek, hogyan éljenek, ha azt akarják, hogy életük jó és sikeres legyen. De ez itt, ez már lépcső, amelyen fel lehet kúszni a csillagokhoz. - Lee szeme ragyogott. - Ezt sohasem lehet elveszíteni. Kihúzza a talajt a gyengeség, a gyávaság, a tunyaság alól
Adam megjegyezte:
- Nem értem, hogy tudott főzni, rólam gondoskodni, a gyermekeket felnevelni, és még ezzel is foglalkozni!
- Magam sem értem - felelte Lee. - De délután elszívom a két pipámat, se többet, se kevesebbet, miként öregapáim. És érzem, hogy ember vagyok. Érzem, hogy egy ember nagyon fontos valami, talán még egy csillagnál is fontosabb. Ez nem teológia. Semmi hajlamom az istenkedéshez. De új szeretet lobog bennem egy csillogó, pompás szerszám iránt, amit emberi léleknek neveznek. Bűbájosan szép és egyedüli a maga nemében, nincs párja az egész világegyetemben. Mindig újra meg újra támadják, de sohasem tudják elpusztítani, mert „megvan a lehetőséged”.