VITÉZ SOMOGYVÁRY GYULA

/1895. április 21. - 1953. február 12./

1895. április 21-én született vitéz Somogyváry Gyula, írói nevén Gyula diák író, újságíró, katonatiszt, országgyűlési képviselő. A Sopron vármegyei Füles községben született Freissberger Gyula néven, német származású római katolikus családba. Édesapja ekkor a Széchenyi-uradalom nagycenki gazdatisztje volt, és később is a család szolgálatában maradt, így költöztek később Somogyvárra, ahol a családfő gróf Széchényi Imre uradalmában vállalt munkát, így az író is gyerekkora nagy részét a somogyi településen töltötte. Ide járt iskolába is, majd miután édesapja halála után a család Budapestre költözött, a fővárosban tett érettségi vizsgát.

Irodalmi vénájára hamar fény derült, először tizenhárom éves korában jelent meg írása egy vidéki lapban, tanulmányai befejezése után pedig színházi és irodalmi hírlapíróként kezdett el tevékenykedni 1914-ben.

Nem tölthetett el azonban sok időt a szerkesztőségben, hiszen még ebben az évben, a világháború kitörése után önként jelentkezett a hadseregbe, és még 1914 decemberében besorozták a 29. honvéd gyalogezredbe, ahol a kiképzés, majd a tartalékos tiszti iskola elvégzése után 1915 május elsejével tartalékos zászlósként kezdte meg szolgálatát mint szakaszparancsnok az ezred pótzászlóaljának 2. századánál. Összesen harminchat hónap frontszolgálatot teljesített az orosz, a román és az olasz harctéren, így részt vett az ezred legtöbb harcában, beleértve a tábori ezred és a népfölkelő ezred harcait is. Minősítési lapjában így jellemezték felettesei 1916-ban: „Víg kedélyű, élénk vérmérsékletű, megállapodott jellem. Jó síző, jó síoktató. Bátor hegymászó. Alárendeltjeit kellő szigorral vezeti, róluk gondoskodó.”

 Vitézségével hamar kitűnt, már 1915-ben megkapta a II. osztályú vitézségi érmet, melyet számos további kitüntetés is követett. Hadnaggyá, majd a háború végén főhadnaggyá léptették elő, valamint a háború nagy részében zászlóalj-segédtiszti beosztásban teljesített szolgálatot. 1918-ban az összeomlás Budapesten érte, ahol súlyos betegen, mindössze negyvenhét kilogrammra fogyva küzdött a spanyolnáthával.

Felépülése után belépett a Vörös Hadseregbe, ahol harcolt a felvidék visszafoglalásáért, de menekülnie kellett, miután kiderült, hogy részt vett a Dormándy és Lemberkovits féle „ellenforradalmi” szervezkedésekben.

Még 1919-ben csatlakozott az alakulófélben lévő Nemzeti Hadsereghez, ahol anyanyelvi szintű német tudását (édesanyja soha nem tanult meg tökéletesen magyarul) és intelligenciáját kihasználva több ízben is bécsi futártevékenységgel bízták meg a lezárt határon keresztül. Főhadnagyként szolgált Siófokon, ahol térparancsnoki beosztás is ellátott, valamint Székesfehérváron is. 1921-ben leszerelt, és folytatta hírlapírói munkásságát a Magyar Távirati Iroda munkatársaként, ahol a vidéki osztály vezetőjének nevezték ki. Itt a vidéki hírszolgálat megszervezésén túl politikai, külügyi és esztétikai témájú írásokat is jegyzett. Emellett „Gyula-diák” írói néven verseket írt, melyek központi témája a trianoni békediktátum igazságtalansága és a revízió kérdése volt. Szülőfaluja, Füles is Ausztriához került Nikitsch néven, ezt pedig a német vérű, de magyar szívű költő nem bírta elfogadni. Verseit a Területvédő Liga adta ki, és bár költeményei népszerűek voltak, ezeket gyakran szavalták iskolákban és ünnepélyeken, írói neve miatt nem kötötték a polgári nevéhez. E két név szorosan az átütő sikert hozó világháborús trilógiája első kötetének megjelenése után kapcsolódott össze.

Három bátyja és egy öccse ugyancsak végigharcolta a világháborút, és itt esett el sógora Praznovszky Ágoston is. 1929-ben háborús helytállásáért Horthy Miklós kormányzó vitézzé avatta (a Magyar Országgyűlési Almanach az avatás időpontját 1921-re teszi, ezt a forrást pedig számos helyen átvették, de egyéb iratok egyértelműen bizonyítják, hogy az avatás 1929-ben történt). A vitézi rendbeli tagságnak előfeltétele volt a magyaros hangzású név is, ekkor magyarosította nevét Somogyváryra. A választás a gyermekévei és az édesapja végső nyughelye emlékére esett Somogyvárra. Vilmos bátyjával közösen választották a Somogyváry nevet, aki a világháború alatt a 44. közös gyalogezredben szolgált századosként, és a háború után is a katonai pályán maradt, egészen az ezredesi rendfokozatig vitte, és szintén a vitézi rend tagjává vált.

Somogyváry Gyula 1928-ban került a Magyar Rádióhoz, ahol először dramaturgként, majd helyettes igazgatóként, végül irodalmi igazgatóként tevékenykedett. Ő honosította meg Magyarországon a hangjátékot, sőt a „hangjáték” szó magyar elnevezése is a nevéhez fűződik. Ő adta át többek között a Szent János kórház telefonhírmondó berendezését, de ő köszöntötte a Magyar Rádió ötszáz-, majd hatszázezredik előfizetőjét is.

Ekkorra már sorra jelentek meg regényei és verseskötetei is, amelyek nagy népszerűségnek örvendtek. A „Kitagadottak” és a „Hűség” című drámáit nagy sikerrel játszotta a Nemzeti Színház, utóbbi a „rongyos gárda” hőseinek állított emléket, és Sopronban is teltház előtt játszották. „Virágzik a mandula” című regényét angol, német és olasz nyelvre is lefordították.

A harmincas évek közepére Somogyváry közismert és köztiszteletben álló alakjává vált a magyar társadalomnak, így nem meglepő, hogy 1935-ben Csornán országgyűlési képviselőnek választották a Nemzeti Egység Pártja jelöltjeként. Sikeresen politikai pályafutását jelzi, hogy négy évvel később újraválasztották a körzet lakói. Ugyancsak 1935-ben megkapta a kormányzótól a III. Osztályú Magyar Érdemkeresztet. Számos közéleti felkérésnek is eleget tett, többek között a Vértanúk terén a Vértanúk szobra leleplezésénél a saját versét olvasta fel 1934-ben, 1943-ben pedig vitéz leveldi Kozma Miklósnak, az MTI volt elnöke szobrának átadásánál a jelenlétében olvasta fel egyik versét Lehotay Árpád színművész.

Beválasztották többek között a Petőfi Társaságba is, amely 1876-1944 között a magyar irodalom legjobbjait tömörítette, az idők során olyan nagyságok voltak tagjai, mint Jókai Mór, Herczeg Ferenc, Mikszáth Kálmán vagy Móra Ferenc. Egyes versei, például az „Erdély induló” a korszak mindenki által ismert költeményeivé váltak.

Bár Somogyváry német származású volt, és minden fórumon kiállt a trianoni revízió ügye mellett, rossz szemmel nézte a Német Birodalom nagyhatalmi politikáját, és a nemzetiszocializmust, valamint a nyilas hungarizmust, ezeket ugyanúgy elítélte, mint a bolsevizmust. Országgyűlési képviselőként szót emelet a zsidótörvények ellen, és nem is szavazta meg azokat. Gyakran bírálta nyilvánosan a német politikát erőszakossága miatt.

Miután a háború alatt tartalékos századosként ismét katonai szolgálatot teljesített a Vezérkari Főnökség Nemzetvédelmi Osztályán Kádár Gyula ezredes vezetése alatt, ez a németellenesség több szélsőjobboldali tiszttársának is szemet szúrt, három ízben is feljelentették nyilas tisztek a háború végéig.

1944. március 21-én – szinte azonnal a német megszállás után – a GESTAPO letartóztatta és a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolta. Miután kiszabadult, a kommunisták ugyanolyan ellenségként kezelték, mint a nyilasok, feleségétől, Praznovszky Irmától született, addigra már két felnőtt gyermekét sem kímélték, lányát koholt vádakkal tíz éves Gulag-fogságra ítélték, fiát szovjet hadifogságban tartották.

Bár Somogyváry szorgalmasan írt, publikálni sehol sem engedték, állami nyugdíját megvonták, és 1950-ben minden korábban megjelent könyvét is betiltották és begyűjtötték megsemmisítésre, mint „fasiszta irodalmat”. Ugyanebben az évben az ÁVH vádemelés nélkül internálta a kistarcsai internálótáborba. Itt nagyon leromlott az állapota, 1953. február 12-én a Mosonyi úti ÁVH rabkórházba szállították, itt azonban már csak a halála beálltát tudták megállapítani, mivel útközben szívrohamban életét vesztette.

Epilógus: 2012. december 22-én vitéz Somogyváry Gyulát posztumusz Magyar Örökség-díjjal tüntették ki.

[Forrás: Kiss Balázs: A világháború elfelejtett írója - vitéz Somogyváry Gyula

(Katonaújság, 2011. 3. szám)]