GÖRÖMBEI ANDRÁS

Kossuth-díjas magyar irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A népi írók és a népi irodalom, valamint az összehasonlító irodalomtudomány neves tudósa. 1993 és 1995 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem (ma: Debreceni Egyetem) oktatási rektorhelyettese, 1995 és 2003 között az egyetem Magyar és Összehasonlító Irodalomtudományi Intézete igazgatója.

1963-ban érettségizett, majd felvették a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem (KLTE) Bölcsészettudományi Kar magyar–orosz szakára, ahol 1968-ban szerzett tanári diplomát, emellett elvégezte 1970-ben a német szakot is. Szintén 1970-ben védte meg egyetemi doktori disszertációját. Első diplomájának megszerzése után a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium tanára lett, majd 1970-ben a KLTE modern magyar irodalom tanszékén kapott tanársegédi állást. 1975-től adjunktusként, 1981-től docensként oktatott. 1992-ben vette át egyetemi tanári kinevezését. Ugyanekkor a tanszék vezetésével is megbízták. 1993-ban megválasztották az egyetem oktatási rektorhelyettesévé, majd 1995-ben az egyetem Magyar és Összehasonlító Irodalomtudományi Intézetének igazgatójává nevezték ki. Ezt a tisztségét 2003-ig töltötte be. 1989 és 1992 között a Helsinki Egyetem, 1996 és 1997 között pedig a Bécsi Egyetem vendégprofesszora volt. 1998 és 2001 között Széchenyi professzori ösztöndíjjal, 2005-ben Szilárd Leó professzori ösztöndíjjal kutatott. Az egyetemen 20. századi magyar irodalomtörténetet, illetve irodalomelméletet tanít.

1978-ban védte meg az irodalomtudomány kandidátusi, 1992-ben pedig akadémiai doktori értekezését. Az MTA Debreceni Akadémiai Bizottságának, illetve 1998-ban az MTA Irodalomtudományi Bizottságának lett tagja. 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2010-ben rendes tagjává választották. A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke, valamint a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság tagja is lett. A Nemzetközi Magyar Filológia Társaság választmányának tagja. 1992-től a Hitel című irodalmi folyóirat szerkesztője.

***

GÖRÖMBEI ANDRÁS köszöntése a Kölcsey Társaság által adományozott Kölcsey Emlékplakett kitüntetés átadása alkalmából a Magyar Kultúra Napja 2011. január 16-án rendezett országos ünnepségén a szatmárcsekei Református Templomban.

Tisztelt Püspök Urak!

Állami és társadalmi Vezetők, szatmárcsekeiek, határon kívüli és belüli magyarok!

Görömbei András, akinek pályája a tiszapolgári parasztudvarról a győri Bencés Gimnáziumon és a Kossuth Lajos Tudományegyetemen át a Magyar Tudományos Akadémia tagságáig ívelt, több mint 25 saját és körülbelül ugyanennyi szerkesztett könyvvel s több száz tanulmánnyal írta bele értéktudatát a magyar irodalomtörténetbe – s ezzel a XX. és XXI. század magyarságának kultúrájába. Egy olyan életművel, amely minden részelemében a nemzet fogalmát állítja a középpontba.

Az irodalomtörténész pályája alatt tehát egy másik tudomány is rejtezik: a magyarságé, amely mintha a szerző valamennyi művében a Himnuszban felvetett kérdésekre keresné a választ. Ebben az irodalomtudomány mögötti műrétegben a tudós Görömbei Andrást az esszéíró Görömbei András teljesítette ki. Az esszéírónak pedig három nagyon fontos témája volt és maradt máig. Az első a múlt században kétszer is új határok közé szorított Magyarország sorskérdéseire tekintő progresszió. A második az ezt kifejező gondolatok patakja, az érthető, ékes és mindenkihez odaérkező magyar nyelv. A harmadik pedig a határokon túli magyarság szolgálata. A maga Parainesisét, a maga Nemzeti hagyományait és népe Örökös megváltásának tárgyában tett cselekvéseit Görömbei András így kódolta bele irodalomtudományi műveibe. A hajdúböszörményi Bocskai Gimnázium, majd a Debreceni Egyetem tanáraként, a Helsinki Egyetem és a Bécsi Egyetem vendégprofesszoraként, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, az MTA Határon Túli Magyar Tudományosság Elnöki Bizottságának vezetőjeként, az MTA Könyv- és Folyóiratkiadó, továbbá Irodalomtudományi Bizottságának tagjaként és a Hitel folyóirat főszerkesztő-helyetteseként, valamint minden társadalmi szerepében ezt az eszmét segítette élni és győzni. Életműve tehát a legfontosabb alapvonásaiban néz Kölcsey Ferenc arcképére és az ebben a templomban függő címerére.

Már tudományos témái a nemzetre néző irodalmi akarat legnagyobb kihívásai közül valók. Sinka István, Sütő András, Nagy László, Nagy Gáspár, Csoóri Sándor a huszadik századi nemzeti lét újragondolásának orientációs mágneseit adták. S ezek ragyogásában képződtek meg művei abban a politikai, eszmei és esztétikai zavarodottságban, ami az elmúlt háromnegyed évszázad Magyarországát jellemezte. Görömbei András egész életműve mindenféle lélekrontó szellemi zűrzavarral szemben a Nagy Lászlótól megfogalmazott gondolatot igazolta: „De a viszonylagos viszonylatok közt is tudom, hogy hol áll Anyám. Iránytűként fordulok távoli Anyám iránt.” Az Anyához, akit a magyar nép nevelt fel, és aki a maga arányos erkölcsi világát megteremtő magyarság példaképe lett. „Szép Erdély barna fürtű leányaként” és a XX. századi magyarok szülőanyjaként is. És aki ma is arányos hozzánk. S vajon hányszor mondhatta el Görömbei András, amikor édesapját, családját üldözték, amikor némaságra ítéléssel fenyegették, vagy amikor nem hátráló elvei miatt pisztolyt fogtak rá, ehhez a képzeletbeli édesanyához és az „édes hazához” s a magyarság jövőképéhez  kedves Nagy Lászlója soraival egyszerre szólva, hogy „Légy velem a bánat idején, hogy meg ne lágyuljak anyám, / Igazság gyanánt szemétdombot sohase öleljek anyám.”

Mit keresett tehát a magyarság számára a maga történeti korában az irodalomtörténész, az esszéíró és a gondolkodó? A hiúságok hiúsága állapotait sokszorosan megismétlő XX. században, a „Bújt az üldözött, s felé kard nyúlt barlangjában” címkéjű országban nem mást, mint a megmaradás ösvényeit, a „dúlt hiteknek” „katedrálist” állító erőt, a túlélés paradigmáit. Miközben a megalázott Kárpát-medencébe a hol keletről, hol nyugatról beömlő könnyű divatok kínáltak gyors karriert a gyors kapaszkodóknak, ő egy több százados kultúrában gyökerező – és számos vonásában Kölcsey Ferencre alapozó – értékrendet alkotott újjá. Esszéköteteinek még a címei is erről az új értelemkeresésről beszélnek. A szavak értelme, Irodalom és nemzeti önismeret, Létértelmezések, Azonosságtudat, nemzet, irodalom. S mindezekkel azt a bizonyos védő kart, amit neki adott, amit rábízott a sors, nemcsak a honi magyarság, hanem a teljes nemzet fölé odaemelte. A határon túli magyar irodalmak érték- és öntudatának a XX. században ő volt a legerősebb felröptetője. A Felvidék, Erdély, a Vajdaság, Kárpátalja és a nyugati magyarság írói éppen úgy szellemisége tüzénél melegedhettek a csontot didergető években, mint a magyarországi írók és kutatók Nagy Gáspártól Nagy Gáborig. A felvidéki Gál Sándor, az erdélyi Sütő András, Kányádi Sándor, a kárpátaljai Vári Fábián László és mindenki, aki „szertenézett, s nem lelé honját a hazában” határon kívül és belül, Görömbei András tudományos, erkölcsi és nyelvi erejének sugárzásában hazára találhatott. Az igazira. S éppen ezért mondhatta el Nagy László szavaival ismét, minden könyve megírása után, hogy: „Kitaláltam egy boldog hazát / S nehogy e szent napon orkán bántsa, / félretette képzeletem.”

Ez a boldog haza Görömbei András lépéseivel is egyre közelebb jött hozzánk. Ezért érte az alkotót élete legnagyobb csalódásaként a 2005-ös népszavazás, amely kitiltotta a határon túl maradottakat a Kölcsey által már 180 éve fölépített: kitágított és demokratikussá tett nemzetfogalomból: a magyarság szellemi házából. De Görömbei András még erre a megrendültségre is három könyvvel válaszolt. És napjaink történései, a most már szabadon visszaigényelhető állampolgári jogok, a konzulátusokon megnyitott ablakok előtt sorakozók ezrei igazolják, hogy Görömbei Andrásnak volt igaza. S ez igazolja emberi és alkotói küldetésének egyik legmélyebb értelmét is.

Tisztelt Ünnepi Istentisztelet!

Élete folyamán Görömbei András számos kitüntetést kapott. A Kölcsey Társaság elnöksége úgy ítélte meg, hogy Kölcsey Ferenc neve teszi igazán teljessé azoknak a nagy magyar íróknak a körét, akik az ő szellemét az elismerések dokumentumain körülállják. Csokonai Vitéz Mihály, Arany János, József Attila, Tamási Áron neve után, a Kossuth Lajosé s a Szilárd Leóé mellett, akiknek a neve Görömbei András kitüntetésein fénylik, a Kölcsey Ferencé még pontosabban mutathatja fel annak a szerepnek a fontosságát, amelyet ő a magyar kultúrában betöltött. S abban is van egy erősen jelképes vonás, hogy a Kölcsey Társaság eddigi kitüntetettjei között öt olyan jelentős magyar művész is szerepel – Kányádi Sándor, Csoóri Sándor, Nagy Gáspár, Szilágyi István és Kő Pál –, akiknek életművét Görömbei András kivételes mélységgel értelmezte. Most ők is itt vannak lélekben köztünk, és velünk együtt köszöntik őt ebben a templomban, Kölcsey hitének hajlékában. Tisztelettel kérem tehát a Kölcsey Társaság 2011-es díjazottját, hogy fogadja el és vegye át a kitüntetést, majd pedig fogalmazza meg gondolatait a mai magyar kultúra helyzetéről és esélyeiről.

 /Jánosi Zoltán/