ÉLETÜNK PREMISSZÁI

Embervoltunk alapvető meghatározója évezredek óta az értelmes gondolkodás mellett a hitünk és a tudatos viszonyulásunk a világhoz, benne embertársainkhoz, a hagyományok során kialakult erényekhez, az időkön átívelő „jóhoz”, a morálhoz, azaz az erkölcstani elvárásokhoz.

A tudás, a hit és az erkölcs az emberi lét fundamentumai. A világot valójában az emberi kíváncsiság hajtotta és hajtja ma is előre.

Az embernek mindig is igénye volt a megismerésre, az újat alkotásra. De minden megismerés és tudomány mellett/mögött ott áll évezredek óta a fogódzók, a kapaszkodók iránti igény.

A „homo sapiens” fogódzója, útjának irányt adója pedig nem más, mint a hit és az erkölcs.

Arisztotelész óta a tudományok nevesíthetők, de az erkölcs/az erkölcstan és még inkább a hit/a hittan sokkal nehezebben megfogalmazható elvárások összessége. Ennek ellenére ezek jelentik a zsinórmértéket, esetenként a kapaszkodót mindannyiunk számára.

Az emberi megismerés a kerék feltalálásától az űrkutatásig hatalmas utat tett meg, a tudományok száma megsokszorozódott, az ember körül kitágult a világ. Ugyanakkor csak az ősi erkölcsi értékek, az alapvető együttélési szabályok ószövetségi kőbevésett követelményei vagy éppen a Platón által megfogalmazott erények (bölcsesség, bátorság, mértékletesség, igazságosság) szerinti élet nevezhető morálisnak, emberhez méltónak.

A tudás, a megismerés, a tudományok elsajátítása  vagy éppen művelése  nem kíván közvetlen közösségi létet.A csillagász, a történész vagy éppen a sejtbiológus  több-kevesebb technikai műszerével egy csendes dolgozószoba, laboratórium magányában is dolgozhat. A modern kor embere egyetlen számítógép segítségével a világot tekintheti át. Mindezt teszi persze azért, hogy eredményeit, tudását a szűkebb és tágabb közössége elismerje, hasznosítsa (a l’art pour l’art tudás semmit nem ér, nem hasznos sem a művelőjének sem a közösségének).

Mivel mindannyian közösségekben élünk (család, iskola, munkahely, lakóhely, haza, nemzet, kontinens, glóbus), így az együttélés normáit, nem csupán az írott törvényeket, de az erkölcsi követelményeket is be kell tartanunk, el kell sajátítanunk!

Ezt szolgálja már koragyermekkorban a család mintája, később az iskola.

Nevezhetjük ezt tantárgyként filozófiának, erkölcstannak, etikának, illemtannak, moráltannak, a lényeg a cél: jó embereket nevelni, az emberi közösségeket jobbá tenni.

Ha elfogadjuk, hogy az etika nem más, mint a jóra való törekvés, a jó keresése és megtalálása cselekedeteink, magatartásunk által, akkor egyértelmű, hogy a pedagógusoknak stratégiai feladatot - fogalmazhatunk fennkölten is -, a Teremtőhöz hasonló, Embernevelő feladatot szán évezredek óta minden épen gondolkodó társadalom.

Hisz a jót és a rosszat meg kell tanulni felismerni, meg kell tanítani a morális alapokat, az elvárásokat, a  meggyőző példát kell felmutatni napról napra. Ez a mindennapi pedagógiai munka és az erkölcstan, az etika tantárgy megtanításának iskolai feladata. Feladat, mert a közösségben való eligazodásunk, a fentebb említett platóni erények tudatos vállalása, mindenkori döntéseink mögöttese az erkölcs. Ezt éppen úgy meg kell tanulnunk, mint a tudományok alapjait, a természet és a társadalmak törvényeit.

A tudás és a morál mellett egyéni és közösségi boldogulásunk elképzelhetetlen hit nélkül!

Az igazi „homo sapiens” egyetlen pillanatig sem vélte, hogy sorsát egyedül ő alakítja, egyetlen pillanatig sem hitte, hogy nincs /nincsenek felette természetfeletti erők, hatalmak. Nincs ez másképp ma sem! A tudományok fejlődtek, ismereteink sokasodhattak, , de mint ahogy az alapvető erkölcsi elvárások (lásd Tízparancsolat követelménye) nem változtak, embervoltunk „hit-szükséglete” is örökérvényű.

Míg a megismerés, a tudás kívülről befelé hat az emberre, az erkölcs az emberek közötti viszonyokat teszi rendezetté, kiegyensúlyozottá, addig a hit az ember legbensőjében születik, magányában is felfelé tekint, de mindeközben hat kifelé.

Az igazi, meggyőződéses hittel rendelkező ember - legyen az bármilyen felekezet, bármilyen vallás követője - nem törekszik a „verbális hit-mutogatásra”, megélt élete, tartása, példája viszont egyértelműen sugallja, hogy hívő ember. Ebből következik, hogy a hittan oktatása nem egyszerű feladat.

Elsődleges e téren is a családi minta, annak követése. Később, tudatos fővel önálló, mélyebb megismeréssel való átélése. Felismerése annak, hogy a hívő ember számára mindig van fogódzó, felismerése annak, hogy a hit segít a legnehezebb helyzetekben, hogy a hit ott van a jó döntéseinkben, hogy megláttatja a homályban is a helyes utat. Megerősítése annak, hogy nem vagyunk egyedül a világban.

Nos, ezen az úton, ennek az igénynek felkeltésében segíthet maga a hittan mint tantárgy.

Életünk premisszái: a tudás, a hit és az erkölcs egyetlen közös célt szolgálnak; az állandó törekvésünket a jóra, arra hogy jobbá tegyük magunkat, a körülöttünk lévő közösséget.

Elembertelenedett, értékvesztett világunkban hazánkban is alapvető és szükségszerű hiányt pótol a tudás átadása mellett az utóbbiak iskolai tantárgyként való visszaállítása akár erkölcstanként/etikaként, akár hit- és erkölcstanként. Egyértelműen a cél a fontos. De az elkerülhetetlenül fontos!

 Feltételezzük, higgyük, hogy ezt tartják szem előtt az e tantárgyak hivatott ismerői, oktatói is!

/ZE/