A SZERETET ÉRTELMEZÉSE

Újra itt a karácsony.

A kereszt(y)én(y) emberek a Megváltó születésére emlékeznek ezen a napon; a nem vallásos emberek a szeretet ünnepeként élik meg: karácsonyfát állítanak, és a szeretet jeleként megajándékozzák egymást.

Szeretet.

Talán a legismertebb szó a világon. Jó szó; melegség, meghittség párosul a jelentéséhez. De mit is jelent valójában?

Ahány lexikon, ahány filozófia, ahány ember, annyiféle meghatározása ismert. Számomra azonban a legtalálóbb az a meghatározás, amit Albert Schweitzer, a világhírű teológus, filozófus-orvos és orgonaművész fogalmazott meg: Szeretni annyit tesz, mint rendelkezésre állni.

Gondoljunk csak bele, mit is jelent ez!

Szinte természetesnek vesszük ezt az értelmezést, mert amikor egy szülő azt mondja a gyermekének, hogy szeretlek, ez az jelenti, hogy amíg él - bármikor, bárhol legyen is rá szüksége a gyermekének -, ő ott lesz, és saját magával mit sem törődve segítségére siet.

Amikor egy ifjú pár a házasságkötés alkalmával egymás szemébe nézve kijelenti az ott lévő örvendező rokonok és hozzátartozók – és nem utolsó sorban Isten előtt! -, hogy szeretik a másikat, vajon tudatában vannak-e annak, hogy ezzel a fogadalmukkal egy életre szóló elkötelezettséget vállalnak, hogy a saját érdekeiket félretéve egy életre elkötelezik magukat arra, hogy a másik ember szolgálatára szegődnek. Nem a saját életük örömeit, élvezeteit keresik majd, hanem a másik életének kiteljesedését segítik. (Ez a szolgálat persze - jó esetben - kölcsönös, így terhét észre sem veszik.)

A szeretet tehát kötelezettségvállalás. De a kötelezettség igazából lemondás is.

Mégis, akkor miért vágyik minden ember a szeretetre?

Azért, mert az ember legfélelmetesebb ellensége: a magány.

Így aztán boldog az az ember, aki egész életében maga mellett tudhat egy minden körülmények között rendelkezésére álló másik embert. Lehet, hogy nem túl gyakran igényli majd ezt a rendelkezésre állást, de a tudat, hogy ott van, az olyan biztonságérzetet ad, ami a boldogsághoz elengedhetetlenül szükséges, mert biztosítja, hogy soha nem lesz magányos.

A másik nagyon fontos oka – talán még fontosabb, mint az előző -, hogy vállalja az ember a szeretettel járó lemondást, - azaz hogy szerethet egy másik embert, vagyis rendelkezésére állhat -, az a tudat, hogy valakinek szüksége van rá. Ez ugyanis az ember életének másik, legfélelmetesebb problémája: önmaga fontosságának tudata. Gondoljunk csak bele, mi a legtöbb magányos, idős embernek a legnagyobb lelki gyötrelme: hogy őrá már nincs szükség. És akire már nincs szükség, az az ember értéktelenné válik – legalábbis önmaga szemében.

Nos, a szeretet értelmet ad az ember életének azzal, ha legalább EGY olyan ember van az életében, akinek rendelkezésére állhat, akit szerethet. (Ha több ilyen ember is van, azáltal még gazdagabb, még értelmesebb életet élhet.)

De ez az értelmes életet biztosító szeretet – rendelkezésre állás - csak akkor ad igazi értelmet egy ember életének, ha erre van fogadókészség, ha elfogadják az ember szeretetét, mert a rendelkezésre állás csak akkor nyer értelmet. A szeretet teljes értelmezéséhez tehát a szeretet elfogadásának készsége is elengedhetetlen. Rendelkezésre állni mások szeretetének elfogadására - sokszor talán ez a nehezebb feladatvállalás.

Közeledik a karácsony, a szeretet ünnepe. Krisztus megszületik.

Készen vagyunk-e a szeretetre – életünket az Ő rendelkezésére bocsájtani és az Ő szeretetét elfogadni?

Ez a karácsony igazi kihívása.

/PPL/