A SZERETET HELYE…
...lábadozik a remény, akadozik az
öröm…
És a szeretet a sor végén áll.
Előttünk pöffeszkedő urak és
hölgyek. Mindegyik magabiztos.
Az önzés a leghangosabb.
Egyfolytában élménybeszámolót
tart a sikereiről, épp most érkezett haza Bécsből. Vásárolt videót, hozott
hűtőládát, és nem tudja, hogy miért siránkoznak az emberek, hiszen van itt pénz kérem szépen, csak nem vallják be, mindenki
sajnáltatja magát.
Fröcsköl a szája, amikor beszél,
s meg van győződve róla, hogy csodáljuk őt. Ő a menő, aki "megcsinálja az
életét", nevet az ügyetlen professzoron, aki reggeltől estig laboratóriumban tölti napjait, s annyit keres, mint ő egy
héten. Kémcsőbúvárnak titulálja a kutatót, az élhetetlen tudóst, akitől az
élete függhet, és még büszke is a butaságára.
Ha a primitívség pénzhez jut,
kineveti a kultúrát!
Számára az élet a megszerzett
javak értékében mérhető. Nála nem az a fontos, hogy ki egy ember, ő aszerint méri a világot, hogy kinek mije van. Az életet
cuccokban látja, és szörnyülködik, hogy még televízióm sincs…
Borzasztó látvány, amikor a
semmi fölfújja magát...
Állok a sorban és figyelek...
- Az a helyzet, apa - harsogja,
mintha süketek lennénk, - hogy szemesnek áll a világ, én sohasem maradtam alul!
És dicsekszik, lankadatlan
energiával mondja a közhelyeket, hirdeti, hogy "itt taposni kell pajtás",
"itt semmire se jut az, aki becsületes!" - tehát büszke arra,
hogy ő nem az.
-Tudod bátyám - (ez a fajta tegezi az egész
világot) - meg kell élni, nincs pardon, a világ nem a szívbajosok
gyülekezete.
S azonnal biztosít
mindannyiunkat arról, hogy őt nem kell félteni, ő mindig megélt. és ezután is megél majd. Őt már semmivel sem tudják
meglepni!
Az ügyeletes okos mellett
nonstop heherészik a mindennel egyetértő nej. Büszke arra, hogy
ilyen tehetséges férje van. Szinte biztat a szemével, hogy vegyünk példát szíve
választottjáról, s akkor nem lesz majd hervadt orcánk még nyugdíjas korunkban
sem.
- Az a helyzet, uraim - nyilatkozik az ismeretlen úr,
akit senki sem kérdezett - hogy nincs itt semmi baj, csak ügyetlen emberek
vannak. Aki itt éhen hal, az megérdemli.
Keserű arccal nézzük őt,
de nem veszi észre.
Én tudom, hogy képtelen lennék
megmagyarázni neki, hogy az ő fajtája a bajok okozója. Ez a saját gesztenyéjét
sütögető embertelenség, ez a mérhetetlen önzés juttatott bennünket a szakadék
szélére. Mert az a legnagyobb gond, ha csak magukért ügyeskedő emberek állnak
az élen,
miközben lábadozik a remény, akadozik az
öröm...
És a
szeretet a sor végén áll.
/† Enzsöl Ellák/