"A Nemzet örökös házelnöke"

SZABAD GYÖRGY

A „rendszerváltoztatást” előkészítő években a kicsit is odafigyelő, a politikát követő ember hamar figyelmes lett az Ellenzéki Oldal, majd a hivatalosan is az Ellenzéki Kerekasztal egyik meghatározó tárgyalójára, aki tökéletesen érvelt, ha kellett szónokolt, és mindenkor ő ragaszkodott a törvények betűjéhez, azok rögzítéséhez.
A zömmel jogászokból álló Ellenzéki Kerekasztal felelős vitatkozói között Szabad György professzor úr volt a történész, aki nem csupán az 1848-as és az 1867-es törvények hiteles ismerője, tudója volt, de egyetemi tanítványaitól is megkövetelte azok pontos ismeretét. Így egyértelmű, hogy a sorsfordító esztendőkben, amikor roppanni tűnt az örökkévalónak hirdetett kommunista rendszer, a kádári szocializmus, akkor ő volt az, aki tanári precizitással őrködött a szakszerűségen és az elvégzett munka visszafordíthatatlanságán.

2014. augusztus 4-én a kilencvenedik születésnapját ünnepelte az akadémikus történész, a HÁZELNÖK, aki az 1990-ben összeülő, első szabadon választott Országgyűlés elnökeként vonult be történelmünkbe.

A Széchenyi-díjas történészt, akadémikust levélben köszöntötte Áder János köztársasági elnök.

Az államfő a demokratikus átalakulás előkészítésének egyik legfelkészültebb, legkövetkezetesebb politikusának nevezte Szabad Györgyöt, akitől korábban a történészszakma és egyetemi hallgatók generációi tanulhattak Kölcseyről, Kossuthról, Deákról, Wesselényiről, a reformkorról: „Arról a múltról, amely mértéket szabott a magyarságnak hazaszeretetből, felelős gondolkodásból, közéleti tisztességből” – fogalmazott köszöntőlevelében az államfő. Az egykori politikus házelnöki tevékenységét méltatva hozzátette: „a szellem és az erkölcs erejével összekötötte a nemzet függetlenségéért, modernizációjáért folytatott harcának korszakait.”

Életének, sorsának megjelenítésében a tanítványi emlékeim és saját vallomásai vezették a gondolataimat.

A ’60-as évek derekán az ELTE Bölcsészettudományi Karán kezdődő egyetemi tanulmányaim rendje összehozott nagyon sokféle emberrel. Nem állítom, hogy minden tanárom előadása megfogott, de a többségük kiváló tanár és nagyszerű ember volt.

Közülük is kiemelkedett Szabad György professzor úr - a későbbi első szabadon választott parlament házelnöke - alakjával, egyéniségével, a hallgatóit magával ragadó tudásával. Az egyetemi hírek szerint ő volt az egyik legszigorúbb tanár, de a történészek közül valóban a legszigorúbb. Mégis ő fogadtatta el velem a kényszerűségből rám szabott történelem szakot. A reformkori országgyűlések hangulatát varázsolta a hajdani (most ismét újra) Piarista-közbe. A forradalom és szabadságharc történéseiről, vívmányairól olyan lelkesedéssel, ugyanakkor jogászi pontossággal és következetességgel szólt, hogy mindannyian a XX. századi Kossuthot láttuk benne már akkor, az 1960-as évek végén. A vizsgán megtisztelt bennünket nem csupán azzal, hogy „kollégának” szólított, de az áprilisi törvényeket vagy éppen a kiegyezés szakaszait éppen úgy szó szerint kellett tudnunk, mint ahogy ő citálta azokat az előadásain. Udvariassága, figyelmessége azt a ritka tudóstanárt jelentette, aki nem bújt a könyvek és a törvények mögé, hanem mindenkihez volt egy-egy kedves szava, mosolya, akit nem lehetett megelőzni a köszönéskor. Számomra ma is ő jelenti a tudomány és az ember maximális tiszteletét.

Akkor még nem sejtettük politikusi tehetségét, hogy Ő lesz a rendszerváltoztatás emblematikus egyénisége, megváltozott történelmünk, magyarságunk „ÖRÖKÖS HÁZELNÖKE”.

A napvilágot 1924. augusztus 4-én, Aradon meglátott Szabad György saját megfogalmazása szerint „Magyarnak született a trianoni döntés nyomán Romániába frissen bekebelezett földön, évszázados hazai gyökerekkel bíró zsidó vallású család tagjának az antiszemitizmus felívelése idején, és polgárnak e létforma fenyegetetté válása küszöbén.”

Olyan polgári értékeket valló magyar családban élte meg élete első éveit a Román Királyságban, ahol még élt a magyar forradalom és szabadságharc - 1848/49 - emléke és tisztelete. Dédapja felidézhette, amikor mesélt a dédunokának, hogy őt gyermekként még Arany János hintáztatta a térdén.

A magyarságára büszke édesapa, a zsidó vallású családi légkör, amelyet a fent említett polgári értékek szőttek át (tisztesség, becsület, kötelességtudat, hazaszeretet) voltak életének meghatározó motívumai már gyermekkorától kezdve.

A román impériumot elfogadni nem képes család 1932-ben települt át Budapestre.

Édesapja tragikus halála, majd a 40-es évek numerus claususa miatt azonnal nem tanulhatott tovább. De feltett szándéka volt, hogy életének meghatározó motívumait (magyar származás, zsidó vallás, polgári értékrend) történészként fogja vizsgálni, megkeresi a helyes válaszokat, azokra a ma is időszerű kérdésre, hogyan lehet ezeket az egyén és a haza számára becsülettel, egyenes gerinccel megélni, összeegyeztetni.

A 40-es évek számára is a megpróbáltatás esztendei voltak.

De mint vallja: „Meg tudtam őrizni a belső méltóságomat, azt a mély bölcsességet, hogy nem szabad általánosítani. Nem mindenki volt bűnös sem Romániában és Magyarországon sem. Nincs kollektív bűnösség, negatív figurák vannak a történelemben [...] …A diktatúrára pedig nem szabad üldözéssel válaszolni.”

Ezek a szavak bölcsen megélt hitelességet takarnak, hisz beszélgetéseiben elmondta: ”Voltam Hitler és Sztálin foglya egyaránt.”

1945 januárjában a Független Kisgazdapárt tagja lett, de egy év múlva, miután az 1945-ös választásokat megnyerő pártnak koalícióra kellett lépnie a szovjetek támogatását élvező kommunista párttal, majd a kommunisták nyomására 20 képviselőjét ki kellett zárnia, 1946 tavaszán kilépett a pártból. Ezután semmilyen párttevékenységet nem folytatott 1989-ig.

1945-ben kezdte meg tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem (1950-től Eötvös Loránd Tudományegyetem, ELTE) történelem-levéltár szakán, diplomáját 1950-ben szerezte meg. Közben első feleségével egy öröklött szőlő-gyümölcsösben gazdálkodott is, de mintagazdaságukat a kuláklistás időkben fel kellett adniuk. 1951-ig az Országos Levéltár gyakornoka, 1954-ig aspiráns volt az ELTE bölcsészkarán. 1954-ben az új- és legújabb kori magyar történeti tanszéken adjunktussá, 1956-ban docenssé, 1970-ben egyetemi tanárrá nevezték ki.

Az 1956-os forradalom idején a bölcsészkari, illetve a történész forradalmi bizottság tagjává választották, emiatt később zaklatták a hatóságok, de eljárást nem indítottak ellene.

A történettudományok doktora címet 1969-ben szerezte meg. 1982-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező, 1998-ban pedig rendes tagja. Szakterülete az újkori magyar történelem, pályája kezdetétől a polgári átalakulás problémakörét kutatta. Több művében foglalkozott Kossuthtal, mint a "nemzeti újjászületés" meghatározó alakjával. Számos könyve, tanulmánya jelent meg magyarul és idegen nyelveken.

A rendszerváltás hajnalán, 1987-ben részt vett és felszólalt Lakitelken a Magyar Demokrata Fórum (MDF) zászlóbontásának is tekintett értelmiségi tanácskozáson. Alapító tagja, 1989 tavaszán elnökségi tagja lett a párttá alakult fórumnak.

Vallomása szerint soha nem a pártokhoz, hanem az eszmékhez kötődött. Így volt ez 1945-ben is, amikor értelmiségi fiatalemberként a Kisgazdapártot választotta (Sulyok Dezső demokratikus politizálása miatt). 1987-ben is úgy indult el Lakitelekre, hogy az ott résztvevő emberek jelentették számára a garanciát a nemzeti és polgári értékek kiharcolásában. (Akkor ez nem kis dolog volt, hisz hiába „halódott” már a Kádár-rendszer, Szabad professzor is - csakúgy, mint a többiek - mielőtt elutazott Lakitelekre, a családját felkészítette arra az eshetőségre is, hogy nem térhet haza).

Közreműködött az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) munkájában és - Antall József és Sólyom László mellett - az MDF delegátusa volt a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon.

A többpárti demokráciába történő békés átmenet közjogi kérdéseinek tisztázásában nagy szerepe volt hatalmas történelmi ismeretanyagra támaszkodó higgadt érvelésének. 1989 júniusában ő terjesztette elő az EKA politikai szándéknyilatkozatát, az MDF részéről egyik aláírója volt a háromoldalú politikai tárgyalásokon a sarkalatos közjogi kérdésekben megszületett, az alkotmányos fordulatot megalapozó 1989. szeptember 18-i megállapodásnak.

Mindeközben tisztában volt a rendszerváltoztatást igénylő, sürgető régi és újsütetű politikusok színjátékával. Volt olyan szervezet, amely „bülbül szavakkal” hívta, de ő bölcsen és a tőle megszokott udvariassággal elhárította azt (Hálózatok).

Politikusi pályájára visszatekintve Pirandellót idézte: „Egy álarcos bálban járjuk a táncot, olyan körülmények között, hogy a ruhatári jegyeket is elveszítettük.”

Házelnökké 1990. augusztus 3-án választották meg, a tisztséget a ciklus végéig töltötte be. Fejből mondott, választékosan fogalmazott beszédeivel reprezentálta a polgári demokrácia útjára lépett ország törvényhozását.

Szabad Györgyöt 2000-ben az ország legmagasabb kitüntetésével, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével tüntették ki.

A szakszerű magyar történetírás megújításában való tevőleges részvételéért, a magyarországi újkorkutatás legjobb hagyományait követő munkásságáért, életműve elismeréseként 2006-ban vehette át a Széchenyi-díjat.

Bár 1994 nyarán (még a választások előtt tudomásul véve) kénytelen volt elfogadni az egyetemi nyugalmaztatását, a kutatást, a Kossuth-féle politika terjesztésének fontosságát nem adta föl egyetlen percre sem. (Mint ahogy tartása, pontos és korrekt elnöklése példa és érték a mai napig a házelnöki pulpituson a mindenkori magyar házelnökök számára.)

Így a tanév és a parlamenti időszak kezdetén, a születésnapja utáni hetekben a Czine Mihály Pedagógus Műhely nevében tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Professzor Urat, a „Nemzet Örökös Házelnökét”! Kívánságunk az Általa megfogalmazott kívánalom teljesülése:

- A pallót a szélső oldalakról billegtetők hatástalanok maradjanak!

- Gyermeke, leánya szabad országban, szabad nép tagjaként élhesse életét, ha már a Szabad nevet örökölhette édesapjától!

Adja Isten, hogy így legyen! Áldott, a munka örömével eltöltendő, egészséges esztendőket kívánunk!

/ZE/