AZ EMLÉKEZET TÜKRÉBEN

1956. október 23.

1956. október 31-én - az előtte öt nappal kinevezett - Nagy Imre kormányfő bejelentette, hogy a kormányülés előző este október 23-át nemzeti ünneppé nyilvánította. Ehhez képest 1989. október 23-ig szólni sem lehetett erről az októberi ünnepről - még az évben is csak felemás módra -, a hivatalos történelem és politika ellenforradalomként sulykolta, és 56-os csőcselékről beszélt több mint 30 éven át.

Az 1990 tavaszán, immár szabadon megválasztott kormány - néhai Antall József vezetésével - első törvényében döntött nemzeti ünnepeinkről, s mondta ki október 23-a ünnepét - a forradalom és szabadságharc ünnepét - csakúgy, mint ama '48. március 15-ét is.

Azóta eltelt egy emberöltő, felnőtt egy új nemzedék. Október 23-át ünnepeltük már szabadon és emelkedett lélekkel, de éppen az 50-diket gumibotos rendőrattak között. Az igazi fény azonban megmaradt tisztán, ragyogó csillagként a magyarság égboltján.

Mert mi is történt több mint félévszázada október 23-án?

Nem más, mint az, hogy egy leigázott nemzet szíve újra egyszerre dobbant, s e dobbanástól a zsarnokság megremegett. Az a zsarnokság, amely 1945-ben, majd az azt követő években tankok lánctalpaival, majd hamis és álságos eszmékkel széjjeltiporta az éppen születendő magyar demokrácia bimbózó hajtásait. Hűséges kiszolgálói segítségével - élen Rákosi Mátyással - új hitet és új Istent kényszerített a Kárpát-medence e sokat szenvedett népére -, ránk!

1956. október 23-án ez a maroknyi nép döntött; de nemcsak a saját sorsáról, az idegen hatalom és eszme elutasításáról, hanem arról is, hogy lesz-e még magyarság: Árpád népe, a Hunyadiak, a reformkori és az 1848-as Magyarország magyarsága, annak szellemisége képes-e megmaradni?

Azon az őszön megmutattuk a nagyvilágnak és Európának, hogy öntudatos, szabadakaratú nemzet vagyunk; méltók őseink híréhez! Az idegen főhatalom - a Szovjetunió - ugyanis éppen ellenkezőjét hirdette. Az emberi, a nemzeti lélektől oly idegen internacionalizmust követelte terjeszteni, azt, hogy az emberekből vesszen ki az együvé tartozás érzése, felejtsék el őseiket, történelmüket, s egy hamis ideológiát elfogadva a gondolat szabadsága nélkül kövessék vezetőiket.

Gerincroppantó évek következtek történelmünkben. A "magánszorgalmú politikusok", a főhatalom alattvalói, akik a Szovjetunióban tanulták el az ideológiát, jól végezték dolgukat:

- 1947-ben meghamisították a választásokat.

- Bebörtönözték az egyházak vezetőit (Ravasz László református püspököt, Ordass Lajos evangélikus püspököt, Mindszenty József bíboros érseket)

- 1948-ban szovjet mintára létrehozták a kegyetlenkedéseiről híres-hírhedt ÁVH-t, amit Péter Gábor személyén keresztül maga Rákosi Mátyás irányított.

- Osztályidegennek, államellenesnek minősítették a polgári értelmiséget; ezrektől vették el otthonaikat, kitelepítették családok százait a Hortobágyra; a falusi portákról, padlásokról elvitték az utolsó szem termést is.

- Politikai foglyokkal szöges drót mögött építették a szocialista városokat; a recski hegyek megkínzott rabok sóhaját és jajszavát rejtették.

Így működött a valóságban az a bizonyos új eszme, a szocializmus, ami a kommunizmust kívánta előkészíteni.

10 millió ember szívét markolta a zsarnokság, hogy elérje a célját: mindenki legyen szem a láncban, rettegjen, s szó nélkül szolgáljon!!

Ám 1956. október 23-án történt valami. Fellázadt, felkelt a magyar nép, hogy a hamis tanok hamis politikusait elsöpörje, s világgá kiáltsa: "Rabok tovább nem leszünk!"

S vajon érhetett-e meg nagyobb örömöt egy testileg-lelkileg elgyötört, emberi méltóságában naponta megalázott nép, mint amikor rádöbbent erejére, amikor szinte egyetlen csapással leütötte a lakatot a diktatúrával, puskacsövekkel, internáló táborokkal őrzött világáról?!

S ebben a szabadító örömben a zsarnokság megremegett..., de csak egy pillanatra, s aztán lőtt..., és újra lőtt. Ártatlan emberek százai sortüzek áldozatai lettek... Aztán november 4-én hajnalban Budapest köré vashernyók gyűrűje szorult, s a fellobbant szabadságvágyat az idegen katonák szögescsizmája és a tankok hernyótalpa eltaposta.

Az ország vérzett és gyászolt.

És jöttek új hűséges kiszolgálók, s a megalakult Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Kádár János vezetésével megkezdte a megtorlást: börtön és kivégzés. Az Andrássy út 60. börtönpincéi ismét megteltek; a 301-es parcella egyre több névtelen sírt rejtett.

Így indult "az emberarcú szocializmus", ami sandaságával, hazaárulásával még kegyetlenebb volt, mint az előző, hisz tudatosan építette kegyetlen és hazug hatalmát - immár az emberek tudatát is meghamisítva.

S ezen új hűségesek hűsége 33 esztendeig kitartott, s velük a zsarnokság hatalma is...

Immár 58 esztendő távolából higgyük, hogy azokban az októberi napokban a zsarnokság végleg megroppant a Kárpát-medencében, s a mai, fiatal generáció legnagyobb felelőssége - elődeik példájából tanulva -, hogy jól és bölcsen szeressék a hazát!

/ZE és PPL/