VALLOMÁS  GY. SZABÓ BÉLÁRÓL

"A sors nagy ajándékának tartom, hogy mellette nőhettem föl..."

Ferenczy Miklós református lelkész, esperes gyermekkora óta a művész közvetlen közelségében élt. Jelenleg ő a hagyaték gondozója, és azt szeretné, ha sikerülne a Gy. Szabó Béla emlékházat tovább bővíteni, mellette egy galériát kialakítani. Kolozsváron már létezik egy, a református egyházmegye által kezelt és a református egyház tulajdonát képező Gy. Szabó Béla nevét viselő Galéria, ahol tíz éve hónapról hónapra rendeznek képzőművészeti kiállításokat. Az emlékház melletti galéria a jelenlegi kolozsvári képzőművészek kiállításainak és művészetüket átfogó módon bemutató hagyatékának is helyet adna.

A Dante-sorozat Fény és Keresztje és a valamikori modell: Ferenczy Miklós.

Ön gyerekkora óta mindig is a művész mellett élt. Milyen ember volt Gy. Szabó Béla?

Én tíz éves koromtól mellette nőttem föl, gyakran laktam nála, ha elutazott, rám bízta a műteremlakását. Emberként és művészként egyaránt különleges kisugárzása volt. Ugyan nem volt vallásos, de hívő ember volt, és ez nagyon érződik a munkáin. Sokat gondolkoztam, azon, hogy a sok külföldi és belföldi elismerést és kitüntetést kapott Gy. Szabó Béla művészként avagy emberként volt nagyobb? Óriási művészi teljesítménye, munkássága életműve ellenére, azt kell mondanom, hogy Gy. Szabó Béla, az ember volt a nagyobb. Ő, aki egész életét a művészetnek áldozta, végtelenül közel engedte magához az embereket; tudósokkal, előadóművészekkel, professzorokkal ugyanúgy el tudott beszélgetni, mint 8-10 éves gyerekekkel vagy egyszerű parasztemberekkel. Volt egy nagyon sokszor elmondott intelme, én ezt tőle megtanultam, és mindig továbbadom az emlékház látogatóinak:

"Úgy dolgozzatok - mondta - hogyha éjszaka meghaltok, másnap ne valaki másnak kelljen bevégeznie azt a munkát, amit előző nap ti magatok megtehettetek volna."

Nos, ez a szemlélet annyira rányomta az életére a bélyegét, hogy sokszor naponta 16 órát is dolgozott, utána meg továbbálmodta azt, amit meg szeretett volna valósítani.

Milyen személyes emléket őriz Gy. Szabó Béláról?

Lelkész vagyok, és a lelkészségnél meg is maradok azzal együtt, hogy gondozom a hagyatékot; sokszor keretezek és paszpartuzok, ez ezzel együtt jár. A sors nagy ajándékának tartom egyrészt, hogy mellette nőhettem föl, másrészt pedig azt, hogy nagyon sok figurális képénél modellt állhattam.

  Tizennégy éves voltam, amikor a Dante-sorozatból a Fény és Kereszten dolgozott éppen, azon, amelyen a megfeszített Krisztus átszegezett lábához borul a két alak Én éppen az iskolából értem haza, még nem volt kész az ebéd. Addig, amíg elkészült, kérte, hogy feküdjek le, a lábfejemet tegyem össze: így rajzolta meg azt a lábmozdulatot. A Dante-sorozatnál több képnél a kézmozdulathoz, különböző testhelyzetekhez álltam modellt. A Szamos parton gyakran együtt napoztunk, ő rajzolt, engem pedig gyakran arra kért, hogy amikor egy-egy bámészkodó megáll a háta mögött, akkor intézzem valahogy úgy, hogy az onnan elmenjen. Nem szerette, ha nézték, amint dolgozik; magányosan, egyedül szeretett dolgozni. Az, hogy a baráti közösségéből rengeteg embert megismerhettem, egy életre meghatározta egész gondolkodásomat, és nagyon sokat segített a lelkészi szolgálatban, a pasztorizációs munkában, az emberekkel való beszélgetésekben, a kapcsolatteremtésben egyaránt.

 Ezért én köszönettel tartozom Gy. Szabó Bélának, akik számunkra, nevelt fiai számára mindig is Gyétata marad, mert mi őt így szólítottuk.

(Gy. Szabó Béla emlékének, hagyatékának hűséges őrizője, Ferenczy Miklós)