Múltidéző

HOMMAGE DÓZSA GYÖRGY

Dózsa György, vagy ahogy még a történelemben ismerik Székely György, a Sepsiszentgyörgytől alig több mint tizenkét kilométerre, a Bodoki-hegységben fekvő Dálnokon született 1470 körül. Dálnok ősi székely falu. Még az 1992-ben tartott népszámláláson is színtiszta magyar-székely település volt.

Innen indul 1514 nyarán Dózsa György, hogy a keresztes hadak élére álljon.

Dózsa György gyermekkorát szülőfalujában töltötte. Apja nyomdokaiba lépett, mikor katonának állt. Szapolyai János erdélyi vajda csapatának lovaskapitánya volt, az 1513-as törökellenes hadjáratban. A hadjárat végeztével nem tért vissza Erdélyországba, hanem a nándorfehérvári őrség kötelékébe került. Már a várőrség katonája volt, mikor párviadalban legyőzte a szendrei lovas szpáhik vezérét, epeirosi Alit, aki korábbi viadalokban sok vitézt juttatott a másvilágra. Dózsa vitézségének híre eljutott a királyi udvarba is. II. Ulászló, magyar király gazdagon megjutalmazta a hőst. Amellett, hogy lovagrendbe emelte, falut ajándékozott Dózsának, illetve a családi címerben feltüntethette vitézségét. A Dózsák családi címerébe ekkor került be egy karddal lecsapott, vérző kar.

Amíg Dózsa György Nándorfehérvárt őrizte, addig Bakócz Tamás az örök városban, Rómában a pápaválasztáson vett részt. Bakócz Tamás, a XVI. században, Magyarország egyik, ha talán nem a legnagyobb hatalommal bíró főnemese. 1497-ben egri, majd esztergomi érsek, később a velencei püspök támogatásával konstantinápolyi pátriárka lett.

Az egyetlen magyar pap, akinek komoly esélye volt, hogy pápa legyen. Ezért II. Gyula pápa, 1513-ban bekövetkezett halálakor Rómába ment, hogy részt vegyen a pápaválasztáson. Tudni kell, hogy mielőtt konstantinápolyi pátriárka lett, bíborosi címre is lépett. Így lehetett ott a pápaválasztáson, és jelöltethette magát a legmagasabb egyházi méltóságnak. Pápaként összefogásra bírhatta volna az európai keresztény országokat az oszmánok ellenében. Hasonló tervek késztették Mátyás királyt is, hogy cseh király, majd német-római császár legyen. Azonban, ahogy Mátyás tervét is keresztülhúzták, úgy Bakócz Tamás próbálkozása is sikertelenül végződött. Mindezeknek köszönhetően a Porta, az oszmán udvar még négyszáz évig ülhetett Európa és a balkáni népek nyakán. De, mit várhatunk azoktól az európai fejedelmektől, velencei kufároktól, akik saját önös vagy gazdasági érdeküknek teret engedve a törökkel szövetkeztek, vagy az oszmánokat támogatták kereskedelmi ellenségeik ellen. Az európai összefogás hiú ábránd maradt. Miután Bakócz Tamás a pápaválasztáson alulmaradt a firenzei Medici-házból származó jelölttel szemben, pápai legátusként visszatért Budára. X. Leó (Giovanni di Lorenzo de’ Medici) az új pápa, hogy Bakóczot eltávolítsa Rómából - a város falain kívül lássa végre -, megbízta egy keresztes hadjárat megszervezésével.

És meg kell említeni egy másik fontos tényt, amiről sokan elfeledkeznek. Bakócz Tamás, ha már pápa nem lett, azért megkapta a konstantinápolyi pátriárka címet. A katolikus-keresztény egyházban a római püspöki cím, azaz a pápai titulus után a második legmagasabb hivatal. Azonban Konstantinápoly, 1453 óta, török kézen van. Így, aki konstantinápolyi pátriárka akar lenni, annak oda kell mennie, és a törököt ki kell onnan űznie. Erre itt volt a kedvező alkalom. Az oszmán hadsereg mélyen arab, perzsa területen harcol, ami még a harcedzett janicsárok számára is komoly megpróbáltatás volt. Az európai területen csak egy kevés helyőrség maradt. Itt az idő, hogy egy jól szervezett hadsereggel, kisöpörjék a törököt. És így már érthető, miért kezdett Bakócz hirtelen keresztes hadjárat szervezésébe. Az újdonsült pápa, így két legyet ütött egy csapásra. (Türk Attila, Tévedések a magyar történelemben 25. old. Anno kiadó)

Megkezdődhet a keresztes hadjárat, amire már nagyon sokan régóta áhítoztak, illetve Bakócz sincs már a bíborosok közelében, hogy borsot törjön az új pápa orra alá. Bakócz Tamás abban az időben érkezett a királyi udvarba, mikor Dózsa György éppen átvette megérdemelt jutalmát. Miután Bakócz Tamás beszámol a római kalandjáról, a királlyal azon tanakodnak, vajon kit bízzanak meg a hadjárat vezetésével. Legalkalmasabb jelöltnek Dózsa György mutatkozott. Ízig-vérig katona. Ezt megmutatta a török szpáhi, Ali elleni viadalban. Látott már törököt közelről, és valamit ért a hadvezetéshez is. Lovaskapitányként harcolt a török ellen az 1513-as hadjáratban. Nincs nagy vagyona, így hatalma sem a rebellis a magyar urak között, akik még mindig az 1505-ös rákosi gyűlés határozatát szajkózzák, hogy magyar trónra csak magyar és nem külföldi király ülhet. II. Ulászló nem alaptalanul tartott a kelet-magyarországi Szapolyai vezette nemesektől. Tudta, hogy Szapolyai személyében egy trónkövetelővel áll szemben, aki csak az alkalomra vár. Ezért nem is adta volna soha a keresztes hadak vezetését egy nagyhatalmú magyar nemes kezébe, aki esetleg nem a török, hanem a magyar király ellen vonul. Mindezek után, Dózsa tűnt a legjobb választásnak.

A pápa és a magyar király hívószavára több ezer jobbágy-paraszt, kis- és középnemes gyűlt össze. Ugyan ötvennyolc évvel korábban Nándorfehérvárnál sikerült a török előre nyomulást megállítani, azonban az ország, illetve Erdély déli területein élők, már a bőrükön érezték az oszmán szomszédságát. Rendszeresek voltak a magyar területek elleni rabló-zsákmányszerző hadjáratok. A török martalócok naponta törtek rá a magyar falvakra, kereskedők karavánjaira. Ezért érezték úgy a társadalom legalsóbb rétegei, hogy végre fegyvert kell fogni török ellen. A táborba érkezőtől csak a panasz áradt. Mindenki a törököt átkozta. A negyvenezer - többségében - jobbágy egy emberként állt a keresztesek közé. Leírhatatlan volt a törökellenes hangulat. Itt azonban felvetődik a kérdés. Hogy lett az iszlám-török ellenes hadjáratból véres polgárháború? Erre a magyarázat a középkori magyar és európai társadalomszerkezetben keresendő. A társadalom legnagyobb részét a dolgozók rendje tette ki. Közel 85-90 százalékban. Ők dolgoztak a földeken, termeltek, esetleg a városokban kézművességgel foglalkoztak. És ami a legfontosabb, hogy ők adóztak. Viszont nem vettek részt a harcokban. Őket az imádkozók, a papság rendje követte. Ők nem termeltek, nem is adóztak, viszont ellátták a rájuk bízott feladatokat. Kereszteltek, miséztek és temettek. Illetve, mint írástudók, a vármegyék közigazgatásában tevékenykedtek. Ők az ország lakosságának 4-5 %-a. A harmadik réteg-rend a harcolók, a nemesség volt. Ők mentek csatába, ők védték a hazát. Ezért mentesültek mindenfajta adózás, munka alól. Ahogy mondták, ők a vérükkel adóznak.

A társadalom e hármas tagozódása mindenki számára elfogadott volt. Szó sem volt a szocialista történelemtanításban megismert osztályharcról, kizsákmányolásról.

A keresztes hadak április-május hónapban gyülekeztek. Éppen akkor mikor a nyári munkák, betakarítások kezdődtek. A nemesség kezdte egyre rosszabb szemmel nézni a jobbágyság akcióját, felfegyverzését. Ennek sokan hangot is adtak a királyi udvarban. Később már maga Bakócz is a toborzás leállítását javasolta. Mikor az urak a parasztságot vissza akarták kényszeríteni a birtokaikra, hogy kezdjék meg a betakarítást, a földműves parasztság árulással vádolta a királyt, a nemességet. A jobbágyság azzal védekezett, hogy ők is fegyveresek már, harcoló katonák. Éppen most készülnek Kelet-Európa „felszabadítására”. Ezt már nem tűrte tovább a nemesség. Megindult, hogy jobb belátásra bírja a parasztságot. Mikor világossá vált, mire készül a nemesség, Dózsa is megindította seregét. A csapatok még mindig a török ellen, déli, dél-keleti irányban mozognak. Dózsa, még ekkor is azt tervezte, hogy egyesül az erdélyi vajda, Szapolyai seregével, és együtt törnek az oszmánokra. Azonban a nemesség ekkor már teljesen máshogy gondolkodott. Számukra a saját jobbágyaik lettek az első számú ellenség.

A harcok, mindössze néhány hétig, hónapig tartottak. A paraszti seregek sorra aratták győzelmüket a nemesség felett. A nemesek által elkövetett apátfalvi vérengzés után a jobbágyság Nagylaknál meglepte és szétverte a nemesek hadait. A nyárra szinte az egész ország lángokban áll. Dózsa a fősereg élén Temesvár alá vonult. Célja a vár elfoglalása. A lépése mögött geopolitikai döntés állt. Temesvár szinte bevehetetlen ponton épült. A folyók torkolata, a környező mocsarak olyan környezetet biztosítottak, hogy a vár ostroma szinte lehetetlennek tűnt. Dózsa György seregeivel 1515. június 15-én ért a vár alá. Mindjárt másnap megkezdte a vár ostromát, hogy onnan a vár őrségét kiszorítsa, és maga vegye birtokba a várat. Egy hónap múlva érkezett a vár felmentésére Szapolyai János, akitől személyes ellensége Báthory István kért segítséget. A két sereg összecsapása a nemesség győzelmét hozza. A jobb fegyverzettel felszerelt, nemesi csapatok leverték a jobbágyság harcát. A megtorlások a felkelés vezetőinek számára kegyetlenek voltak.

Szapolyai János került ki a lehető legjobban a harcokból. A magyar nemesség előtt megnőtt a tekintélye. Sokan pártoltak hozzá, lettek szövetségesei. Megnövekedett hatalmának és tekintélyének tudatában kezdett bele, terve megvalósításába.

 /GL/