Bódás János

KRISZTUS MAGYAR NÉPE

Hívott s küldött egy szent, belső parancs,

és összegyűltünk egy zászló alatt.

Ide dobog most millió testvérszív,

itt van az is, aki otthon maradt.

Nem száz, ezer, de három millió szív

dobban itt össze, s egy célért hevül

és ez elvtelen, korcs világban is hű

szent elveihez rendületlenül.

Nem százak, ezrek: milliók nevében szólunk,

vallunk, kérünk, követelünk,

s ha gyanú vagy vád vagy kihívás érne,

milliók nevében felelünk.

Egy ország savát, színét, szellemét

sűríti vérünk, szívünk és agyunk,

egy országnak kell felfigyelni ránk most:

- Tudjátok meg: VAGYUNK!

Vagyunk! Erősek, hívek és Magyarok!

Jöhet akárki, szétnézhet közöttünk,

meg kell látnia arcunkon, szemünkön,

hogy mi e földre ezer éve jöttünk!

Bennünk él még a csodaszarvas álma,

ott bujkál lelkünk ködében a múlt

s honszerző, nomád ősök vére üt ki

azon is, ki már úrrá finomult.

Tatár, törökvész, Muhi és Mohács

gyásza és kínja mibennünk sajog,

a hősi harcok a mi dicsőségünk,

s minket nyűttek az ős magyar bajok.

Ezer éve mi fizetünk e földért,

apáink vére, könnye erre folyt,

ezt bírni és itt élni senkinek

több joga nálunk nincs és sose volt.

Szívós testünk, idegünk itt edződött,

itt dajkált a föld, itt érlelt a nap,

minden csillag, hegy, folyó és patak

bennünk ragyog, zsong, kanyarog, szalad.

Miénk minden magyar bűn, magyar átok,

s minden magyar erény bennünk ragyog…

Bűnben, erényben letagadhatatlan

magyarok vagyunk. Ősi magyarok!

De mivagyunk a Krisztus népe is!

Csak az Övé! Nékünk nincs más urunk.

Ő az erőnk, és Benne dicsekedni

vér és szenvedés árán van jogunk.

Kínpad, gálya, máglya, börtön, erőszak,

üldöztetések szörnyű kínjai;

véres küzdelmek, ármány, ígéret

nem tudtak Tőle elszakítani.

S mi, ma élők is, mint mostoha földhöz

edződött törzsek, állunk, ágazunk,

nekünk nem árt már sem vihar, se hőség,

van erőnk, jövőnk, mert van igazunk!

Vészben, viharban, csüggedések éjén

gályarabok éneke zeng felénk,

s mint kürtszótól a fáradt paripa,

új lélek, erő, tettvágy száll belénk.

A poklok hada se verhet le minket,

s ha ellenünk egy világ összefogna,

„erős várunk nékünk az Isten”, Ő véd,

mert „Benne bíztunk eleitől fogva.”

Mi krisztus magyar serege vagyunk,

s Vele szolgálunk hazát, nemzetet;

s míg mi itt élünk, se e hont, sem Krisztust

mitőlünk elvitatni nem lehet!

Protestálunk minden erőszak ellen,

s ha bárki minket mellőzni akar,

népünk nem volt s nem is lesz másodrendű

keresztyén, se másodrendű magyar.

Protestálunk minden hazugság ellen,

mely Krisztus nélkül jobb hazát ígér…!

Elég volt már az idegen igából,

nékünk nem kell más hit és más Vezér!

Protestálunk minden testvérharc ellen,

ahol magyar magyart üt, tép, gyaláz;

hazaáruló mind, ki itt viszályt szít:

a békétlenség sorvaszt, mint a láz!

Protestálunk, mert éhezők is vannak,

véres tüdők, rongyos hadak s konok

pénz-, föld-, gyár-urak, s gyermekek helyett

ebet dajkáló cifra asszonyok,

s mert milliók görnyednek itt robotban,

s csupán csak egy sírhely jut majd nekik,

s mert az a nép legkoldusabb e földön,

mely érte legtöbbet vérzik s veszít!

Protestálunk! … De nem!

Vallást teszünk most,

fogadást itt, Isten színe előtt;

Mi, Krisztus magyar népe, mindhalálig

e földért áldozunk vért és erőt,

tudást, vagyont, s ha kell, a büszkeséget,

az életet s mind, mivel bírunk,

legyen e föld jövőt ringató bölcsőnk,

s ha ez nem lehet, hát legyen sírunk!

De míg az ajkunk szól, s a szívünk érez,

s míg mozdítani tudjuk a kezünk,

szembenézve vésszel és zivatarral,

mi a KRISZTUS MAGYAR NÉPE LESZÜNK!