Nagy Gáspár

A FIÚ NAPLÓJÁBÓL

… és a csillagos estben ott susog immár harminc 

évgyűrűjével a drága júdásfa: ezüstnyár rezeg 

susog a homály követeinek útján s kitünteti őket 

lehulló ezüst-tallérokkal érdemeik szerint illőn… 

…és ha jön a nyüszítve támadó gyávaság 

a rémület hókuszpókusza? – akkor eljönnek ablakod 

alá a szegényes alkuvások vénei-ifjai mint mindenre 

elszánt hittérítők s beárad a dögszag: a teletömött 

gyomor békessége meg az ígéretekkel megtelt szemek 

tócsafénye és fénytelen homálya… 

…csupán el kéne hinned… de nem hiszed hogy éppen 

ők jöttek-szöktek el a maszkabálból hogy éppen ők 

azok a független kutyák kik ideológiamentes csontokon 

tökéletesítik a fölösleges morgást-harapást… 

…nem tudom még hogyan viselem tartósan a szégyent 

hogy együtt néztük ugyanazt az eget folyót hangyafészket 

és másképp vert a szívem másért pirultam el 

másért szorult ökölbe a kezem és másképp láttam 

ugyanazt a fát ezüstlő éveinkkel sújtva súlyos emlékek 

alatt recsegni-ropogni-hajladozni büszkén – 

de ha több szégyen is társul velem akkor is csak így 

mondhatom: míg a szem él látni kell fele-Barátaim!…