Egy igaz (könyves) ember

DÁVID GYULA

Az 1970-es, -80-as években, amikor hazánkban hivatalosan még a tudományos életben is tilos volt az „erdélyi irodalom” fogalmat használni, helyette az eufemisztikus „romániai magyar irodalom” volt a megengedő titulus, akkor indult majd teljesedett ki Kolozsvárott Dávid Gyula „könyves pályafutása”.

Akkortájt az Erdőntúlról érkező irodalmi híreket, sőt műveket a KRITERION KIADÓ biztosította.

Az a kiadó, amely bukaresti központtal és kolozsvári fiókszerkesztőséggel 1970. január 1-jén jött létre. A könyvek jelentős részét Kolozsvárott, kisebb részét Nagyváradon, Temesvárott és Bukarestben nyomtatták.

A Kriterion lehetőséget adott arra, hogy a klasszikus és kortárs magyar és világirodalom számos, magyarul már megjelent alkotása az erdélyi magyar olvasókhoz is eljusson. Ugyanakkor ez a könyvkiadó éppen a legsötétebb hetvenes és nyolcvanas években az Erdélyben élő magyarok fontos szellemi műhelye lett, hisz sorra jelentette meg a legkülönbözőbb magyar nyelvű köteteket. A politikai nyomástól sem félve ez a kiadó felvállalta nem csupán a két világháború közötti magyar irodalom terjesztését, de olyan szerzők művei is nyomtatásba kerülhettek, mint Székely János, Sütő András vagy éppen Szabó Gyula és a peremre szorult Veress Dániel.

Ebben egyértelmű szerepe volt a kolozsvári magyar szerkesztőség vezetőjének, Dávid Gyulának, aki az indulástól 1992-ig szervezte, irányította nem csupán a kincses város, de egész Erdély irodalmi életének megismertetését, publikálását, egyengette az erdélyi irodalom iránt érdeklődők útját.

A Kriterion Kiadónak köszönhetően vehettem a kezembe 1977-es erdélyi utam során Kós Károly Varju nemzetségét (amit hosszú évtizedeken át a veretes Erdélyi Szépmíves Céh-béli kiadás után nem jelentettek meg), majd egy esztendővel később - már hazai könyvesboltból szintén e kiadó gondozásában került hozzám a mai napig is féltve őrzött „kincs” - Székely János Egy rögeszme genezise című esszékötet. Akkor még csak az impresszum tudatta velem a szerkesztőséget és a vezető, Dávid Gyula nevét.

1984-ben, amikor megérlelődött bennem, hogy az erdélyi irodalommal mélyebben foglalkozzam, akkor személyesen is megismerhettem őt a kolozsvári szerkesztőségben. Esztendők távlatából is hálásan gondolok vissza az ismeretlenül is szíves és segítőkész fogadtatásra - csupán szóbeli ajánló levelét vittem Czine Mihály Tanár Úrnak -, a bölcs tanácsaira, kedves biztatására, segítségére. (Az ismeretlen nagyvárosban, ahol már akkor is túl sok volt a román szó, ő volt a fogódzó, a szellemi mentor és a hétköznapi boldogulásban a segítség.)

Ki is valójában Dávid Gyula? Ismerjük-e Őt, munkásságát? Milyen életút áll az Igaz Könyves Ember mögött?

Sajátos, a 20. századi - határon túli - magyarságát mindig vállaló, azért meg is bűnhődő, a 21. század korparancsát is meghalló és megértő értelmiségi sors az övé.

Erdély földjén, Kovászna megyében a Sepsiszentgyörgytől 14 km-re lévő Árapatakon 1928. augusztus 13-án született Dávid Gyula és Imre Ida első gyermekeként.  A családban adott volt a könyvek szeretete és tisztelete. (Öccse, Dávid László a néhai segesvári református lelkész, művészettörténész, aki összegyűjtötte a középkori Udvarhelyszék művészetének emlékeit.) Mindkét fiú Székelyudvarhelyen végezte középiskolai tanulmányait. Az idősebb fiú, Dávid Gyula számára a székelyudvarhelyi líceum után a Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara következett, annak magyar nyelv és irodalom szaka. Diplomájának megszerzése után nem sokkal az egyetem tanársegédje lett, majd következett az a bizonyos végzetes 1956-os budapesti tanulmányi út, ami a későbbi letartóztatásának is egyik oka lett.

Az ő nevéhez fűződik 1956. november 1-jén a kolozsvári Házsongárdi temetőben a magyar forradalommal való szolidaritást kifejező tüntetés (valójában a diákjaival gyertyát gyújtottak a leghíresebb magyarok sírjainál).

 Ezért 1957 tavaszán 7 év börtönre ítélték; 1964-ben szabadult. (Erről számol be Az én 1956-om című visszaemlékezésében). A börtön, a kényszermunka lélek– és testet nyomorító esztendei  után állását nem kapta vissza, tanárként sem helyezkedhetett el. Az ekkor már négytagú családját másfél évig vízvezetékszerelő-segédmunkás keresetéből tartotta el.

 Irodalmi tehetségének, magyartanári szorgalmának köszönhetően ún. „szabadfoglalkozású” újságíró lett, majd miután 1969-ben hivatalosan is rehabilitálták, az egy esztendő múlva induló egyelőre bizonytalan sorsú Kriterion Kiadó szerkesztőségét kapta meg.

Ekkor már jelentős publicisztikai múlt állt mögötte, filológiai kutatási területe kezdetben a XIX. század magyar irodalma, majd a román-magyar kapcsolattörténet és összehasonlító irodalomkutatás, ill. a két világháború közötti romániai magyar próza, és újabban a romániai magyar könyvkiadás története.

Érdeklődése első tárgykörének vonalvezetésére vall a Magyar Klasszikusok sorozat számára Jókai és Tolnai Lajos, a Tanulók Könyvtára számára Jókai és Mikszáth műveinek gondozása és irodalomtörténeti igényű bevezetése, s önálló kötetben is Jókai erdélyi tárgyú műveinek elemzése emberek, tájak, élmények szerint. Petőfi erdélyi útjainak feldolgozása (Petőfi Erdélyben), valamint a Kemény Zsigmond Társaság Leveles Ládájának megjelentetése.

Mindeközben könyvtárnyi a kötetek száma, amelyek a Kriterion jóvoltából kerülhettek az erdélyi és a magyarországi olvasók kezébe. Az azóta már elhunyt nagyoktól, Sütő Andrástól és Székely Jánostól, Szilágyi Domokoson át Szemlér Ferencig az induló fiatal írókig, költőkig itt kaptak először megjelenési lehetőséget. A szerkesztő Dávid Gyula mércéje, a megjelentetés feltétele: tehetség és az igaz ügy szolgálata.

Ez vezette őt is egész életében íróként, publicistaként, könyvszerkesztőként vagy éppen a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szócikkeinek gondos gyűjtésében.

Felbecsülhetetlen értékű munkát végzett az 1956-os elítéltek adattárának összeállításában, kiadásában, a korabeli események ismertetésében hazája és a nagyvilág számára.

”Az 1956-os Magyar Forradalom 50. évfordulója nem csak az emlékezés, hanem a számbavétel alkalma is. Felteszi nekünk a kérdést az Élet - és feltesszük mi magunknak is -‚ hogy miképpen viszonyulunk azokhoz az eszmékhez, amelyeket 1956 annak idején megfogalmazott, azokhoz a célokhoz, amelyeket kitűzött. És megkérdezi azt is: miképpen viszonyulunk azokhoz, akik fél évszázaddal ezelőtt életüket, szabadságukat áldozták fel az Eszméért. Ehhez az utóbbi számonkéréshez kíván segítséget nyújtani ez a könyv: az 1956-1965 között politikai üldöztetést, börtönt szenvedett közel 1500 erdélyi magyar (és a magyarokkal együtt 56-ért a kiállást vállaló román) életrajzi adattára.

    Szigorú tárgyszerűséggel, a tények, az adatok nyelvén szól ez a könyv azokról, akiknek sorsát meghatározta az, ami 1956-ban és azután Romániában történt: a Hatalom leszámolási kísérlete mindenkivel, akit ellenségnek minősített, akitől tulajdonképpen félt, és a minden megpróbáltatást túlélő hit abban, hogy hűségünk révén az 1956-os Eszme egyszer mégis megvalósul.” - részlet az Adattár ismertetőjéből.

 Szerkesztői munkájának elismeréseként megkapta a Kriterion Koszorú-díjat. A laudációban olvashatjuk: „Olyan személyiség kapja most ezt a rangos díjat, aki életének nyolcvanadik esztendejében is fáradhatatlanul dolgozik. Élete lényege, legfőbb tartalma a munka, az erdélyi magyar irodalom szolgálata. Irodalomtörténeti és kritikai írásai számos hazai és magyarországi folyóiratban szolgálják az erdélyi magyar irodalom népszerűsítését. Gyümölcsöző tevékenysége annál is tágabb hatállyal bír: a Stockholmban megjelenő Erdély kövei sorozat több könyvében olvashatók gazdag dokumentáltságú, magas szakmaisággal írott tanulmányai.Az iránta való megbecsülés, tisztelet és elismerés jeleként kapta meg 2006 októberében a Magyar Írószövetség Arany János-díját, 2007. október 12-én pedig a székelyudvarhelyi Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány által adományozott Életmű-díjat. Ugyancsak az elismerés jele, hogy az immár megalakult Kolozsvári Akadémiai Bizottság Bölcsészettudományi Osztálya köztestületi tagjává választották.”

 A Tamási Áron-, Kemény Zsigmond- és Arany János–díjakkal is megtisztelt, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) kuratóriumának elnökségi tagjaként Magyar Örökség-díjas „Igaz Könyves Ember” 1992-től nyugalmazottként is könyvek sorsát intézi, hisz a kolozsvári Polis Kiadó ügyvezetője, akinek irodalmi és emberi mércéje semmit nem változott: szolgálni a tehetséget és az igaz ügyet.

 Elhivatott munkájának elismeréseként 2013. augusztus 20-án, nemzeti ünnepünk alkalmából az egyik legmagasabb állami elismerést, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést vehette át az Országházban a magyar köztársasági elnöktől, Áder Jánostól.

Kitüntetéséhez a Czine Mihály Pedagógus Műhely nevében örömmel és tisztelettel gratulálunk!

/ZE/