Irodalmi kitekintő:

RAINER MARIA RILKE

(1875-1926)

A világirodalom egyik legérzékenyebb hangú költője Rilke, akinek munkásságát, életét nagyon kevesen ismerik, pedig minden művében azokat a kérdéseket tette föl, amelyek mindannyiunkat izgatnak:

Milyen az ember?.. Miben áll a szenvedés?... Miféle szerepet játszanak életünkben a holtak?... Csillapíthatja-e fájdalmainkat a művészet?... Miért akarjuk inkább a vásári zajt, mint a csöndet?... Milyen az igazi művészet?... Csak önmagunkat szajkózzuk-e bölcsőtől a koporsóig, vagy be tudjuk teljesíteni a világegyetem törvényeit is?... Tudunk-e emberhez illő értelmet adni a modern civilizációnak?... Meghalljuk-e a Föld önmagával és az Éggel folytatott párbeszédét?... Létezik-e idő, vagy lehetséges az időtlen békesség?

Ezek Rilke kérdései, és ami kérdéseink is. Még most a 21. században is.

Irodalmi kitekintőnkben e nem mindennapi életű, de nagyon is mindennapi kérdéseken vívódó költővel szeretnénk Olvasóinkat megismertetni.

Prágában született, elődei német nemesemberek és cseh módos polgárok voltak ((Sophie Entz és Josef Rilke).

Németül és csehül egyformán tudott, majd nyugati öntudattal úgy megtanult franciául, hogy mind a három nyelven írt versben is, prózában is. Azután szláv öntudattal sajátjának akarta tudni az orosz nyelvet is. Hódolattal vendégeskedett Tolsztojnál, majd idővel néhány évig a szobrászok szobrászánál, Rodinnél volt titkár. Tanulmányát Tolsztoj bölcseletéről oroszul, Rodinről franciául írta, de mindkettőt maga fordította németre. Nem mindennapi nyelvi tehetség is volt.

A piarista elemi iskola után katonai iskolákban folytatta tanulmányait (apja is katonatiszt volt). Ezekre a katonanevelő évekre mindvégig utálkozva gondolt vissza. Befejezés előtt abba is hagyta, kereskedelmi főiskolán folytatta tanulmányait, de azt sem érezte a magáénak. Egyetemre már bölcsésznek iratkozott be. Hamar felismerte írói-költői tehetségét, de felismerték a lapok és kiadók is. 22 éves korában már írásaiból meg tudott élni.

Hol német földön, hol Csehországban élt, amely utóbbi még jó ideig (1918-ig) a Monarchia része volt. Verseket általában németül írt, de prózai műveket az újságok számára ugyanúgy tudott németül, mint cseh nyelven írni. Később Párizsban a francia nyelv ugyanilyen biztonságosan volt a tulajdona.

22 éves volt- 1897-ben -, amikor megismerte a végzetes asszonyt, Lou Andreas Salomét.

Ez a varázsos hölgy a századvég és századforduló német irodalmának jóságos és üdvös démona volt. Ő vitte el Rilkét Oroszországba, egyenest Tolsztojhoz, ő tökéletesítette orosz tudását.(Ő nevezte először a születéskor kapott René neve helyett Rainernek.)

Az akkor legmodernebb francia irodalomba is ő vezette be. Az a nem egészen két év, amíg együtt éltek, Rilke számára az igazi költői-írói út megtalálása volt.

Párizsban nem csupán a költőkkel, hanem Rodinel is barátságba került. Egy ideig titkárként dolgozott a mester mellett, de megírta a róla szóló tanulmányát is. Azóta sincs jobb művészi arckép a nagy szobrászról.

Közben összebarátkozott jelentős francia írókkal: André Gide-del, Romain Rolland-nal, a belga Verhaerennel. Kölcsönösen tanultak egymástól, hatottak egymásra.

1914-ig volt otthonos Párizsban, de akkor kitört az első világháború. Rilke ekkor éppen Németországban volt, s osztrák állampolgár lévén, Párizsba vissza nem mehetett. Bécsben előbb katonai levéltári szolgálatba sorozták be. Hamarosan sikerült betegségre hivatkozva leszereltetni magát. Különben is világ életében kistermetű, vékony, beteges külsejű férfi volt. Aki ránézett, nem is látta katonának valónak. E bécsi időszakban barátkozott össze az újromantika osztrák főalakjával, Hofmannsthallal

1919-ben Svájcba mehetett egy előadókörútra. Ezeket a megszólalási lehetőségeket mindig szerette, és közönsége mindig lelkesen fogadta.

Művei már világszerte népszerűek voltak, és kitűnő előadó volt. Ettől kezdve élete végéig Svájcban élt. Innen járt át többször is Párizsba, egy alkalommal hosszabb ideig volt Velencében, szívesen látták Európa-szerte. Nálunk is sikeres előadása volt a Zeneakadémián a költészetről és saját költészetéről.

Ha végignézzük művei jegyzékét, ámulva vehetjük tudomásul, hogy mindössze 51 évre terjedő életében, mindig választékos műgonddal, műveltséget és saját élményét egybeötvözve milyen sokat volt képes írni. A hagyományos versformák változatosságától a lélektani árnyalatok érzékeltetéséig mindenben otthonosan mozgott.

Terjedelemben azonban ennél bőségesebb szépprózája. Realizmus és újromantika közt hullámzó történetek, regények és novellák mellett mesék és ábrándok kavargása egy sajátos világot varázsol az olvasó elé.

És mindezeknél gazdagabb a máig se teljesen kiadott levelezése írókkal, költőkkel, művészekkel, szépasszonyokkal. Ez is külön világ: lélektan, filozófia, szerelmi vallomások keveréke.

És mennyi az imádságjellegű verses, prózai és levélbe fogalmazott mű! Vallásos lélek volt, de mentes minden dogmától. Mindig közel volt Istenhez, de sohase tudta megfogalmazni, milyen is az imádott Legfőbb Lény. (Mint alighanem a legtöbb gondolkodó hívő ember. )

Ha az olvasó elolvasott néhány Rilke-művet a különböző műfajokból, úgy emlékezhet vissza, hogy az áhítat, az égi és földi szerelem szürreális élményét, vagy a kultúrtörténeti emlékek gyönyörűséges vegyületét élte át.

Műveinek, megjelent és hátrahagyott különböző műfajú írásainak cím szerinti felsorolása értelmetlen lenne. Valamennyinek jellemzése vaskos könyvet tenne ki. Versgyűjteményeinek legismertebb darabjai az „Imádságos könyv"-ben, a „Duinói elégiák"-ban és a „Szonettek Orfeuszhoz" című könyvekben találhatók. Tanulmányai közül pedig kimagaslik a „Rodin"-rol szóló művészi arckép, amelynél jobbat-mint korábban jeleztük- mindmáig sem írtak a nagy szobrászról.

Az élet és halál, az öröm és bánat, a valóság és a képzelet nagy egységének összképe ez a nem mindennapi, sokszor varázslatos életmű.

A téli esték lámpafényében érdemes kezünkbe vennünk egy-egy Rilke-kötetet, elmélázva a költő Montreux-i síremléke, annak általa megírt sorai fölött.

/ZE/

Rózsa, te tiszta ellentmondás, gyönyörűség,

Annyi temérdek pilla alatt

Senkisem alszik.