LÁMPAFÉNYBEN

Decemberi este volt. Az utca feketébe öltözött, a fák fázósan dörzsölték egymáshoz koronájukat, csupán egy-két kitartó levél dacolt a széllel a kopasz ágakon. A kertben fogócskát játszottak az árnyak, pajkosan sugdolóztak az ablakszemekből kiszűrődő fénynyalábok körül, nekik ez az idő tetszett.

Aki csak tehette, hazasietett, meleg kályhák védelmébe vonult - forró teát főzött a vacsorához -, esze ágába se jutott a didergő tájban kóborolni.

Néha még behallatszott néhány megkésett autó fékcsikorgása, aztán egy ismeretlen kéz bezárta a lárma ajtaját, és átadta az uralmat a csendnek. Abban a pillanatban mesebeli királynak éreztem magam, a világ titkaira éhes gyermeknek, akit semmi sem akadályozott immár, hogy akár a képzelet szárnyait használhassa.

Tér és idő nekem csak napközben ellenfél. Mihelyt meglep az este, "királykodom" fölöttük. Láthatatlan vendégek jönnek hozzám, csupa kedves jóemberem, akik eddig soha nem hagytak magamra, segítettek, ha gond, magány ülte a lelkem. Örömeiben is velem voltak, de mindig óvva intettek a világ dolgait helyesen szemlélendő. Körülnéznek a szobámban, megnyugodva látják, hogy csend és békesség van, nem üvölt a zene, esetleg halk Vivaldi-dallam hallatszik a könyvespolc feletti lámpa fényében. Nekik való helyre érkeztek, innen nem üldözi el őket senki és semmi. Itt jól érzik magukat a könyvek és a festmények világában:

- Lukács - az orvos – a betlehemi csillagról, a jászolról és a kisdedről mesél,

- Pál a szeretetről szőtt sátrát teregeti,

- Erzsébet asszony illatozó friss kenyeret hoz a szomszédnak, de benézett hozzám is;

- Ljovocska, az öreg Tolsztoj az értelmes életről mesél, nehogy Golovin bíró sorsára jusson az ember,

- Rilke megnyugtat, hogy rózsapillák szemfödele alatt "senki sem nyugszik", és elárulja a nagy titkot „ama bizonyos partról és a hajóról, amelyek egymás nélkül nem léteznek”;

- A szalontai jegyző/nagykőrösi magyartanár megerősíti igazságérzetem: bűnt erkölcsi bűnhődés nélkül elkövetni nem lehet,

- Babits Ádáz kutyáját simogatja,

- Szabó Lőrinc a szemüvegét keresi, de gondolatai Korzáti Erzsébetnél járnak;

- Radnóti kis nyelvtankönyvet hoz ajándékba,

- Sütő András, Kemény Zsigmond földije könnyű álmot ígér, hisz az Éden kristályfái bennünk vannak;

- Marosvásárhelyről Székely János Caligula helytartójának keres mentséget, pedig éppen tőle tudom én is, hogy csak ott van szükség mentségre, ahol már nincs mentség.

A hosszúra nyúló decemberi estén megszűnik a tér, megszűnik az idő, csak a lámpa meleg fénye világít, a zene már elhallgatott, és még sincs üresség. A függöny mögött felragyogó csillag kétezer éves útján vezeti a pásztorokat a távoli betlehemi bölcsőhöz. Én pedig bizonyosan tudom, hogy ama Gyermek is eljön a lámpám fényébe, és felnőttként is itt marad velem az örökkévalóságig.

Hallgatom a csöndet -, hallgatom vendégeimet.

Jó velük...

Különösen így karácsony táján...

/ZE/