Babits Mihály:

KARÁCSONYI ÉNEK

Mért fekszel jászolban, ég királya?

Visszasírsz az éhes barikára.

Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:

mégis itt rídogálsz, állatok közt.

Bölcs bocik szájának langy fuvalma

jobb tán mint csillag-űr szele volna?

Jobb talán a puha széna-alom,

mint a magas égi birodalom?

Istálló párája, jobb az neked,

mint gazdag nárdusok és kenetek?

Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:

kezed csak bús anyád melléért nyúlt…

Becsesnek láttad te e földi test

koldusruháját, hogy fölvetted ezt?

S nem vélted rossznak a zord életet?

Te, kiről zengjük, hogy megszületett!

Szeress hát minket is, koldusokat!

Lelkünkben gyújts pici gyertyát, sokat!

Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk

törékeny játékunkat, a reményt!