ÉLETSORSOK

 CSÁNYI VILMOS

etológus

Csányi Vilmos etológus, az akadémia rendes tagja, az ELTE Etológiai Tanszékének egyetemi tanára, a Magyar Etológiai Társaság tiszteletbeli elnöke.

1935-ben született Budapesten, 1958-ban végzett az ELTE-n kutatóvegyészként. 1965-ben védte meg kandidátusi disszertációját, 1970-ben lett a biológiai tudományok doktora. Etológiát, humánetológiát és evolúciós rendszerelméletet tanít. Kutatási területe az állati és emberi viselkedés, valamint a biológiai és a kulturális evolúció kérdései.

Május 18-án a New York Művész Páholyban a kutyák legjobb barátját és ismerőjét, a Széchenyi-díjas biológust, az etológust és szépírót, Csányi Vilmost ünnepelte 80. születésnapja alkalmából számos kollégája, tanítványa, tisztelője.

 Az emberi és az állati elméről, szokásokról, viselkedési kultúráról oly sok ismerettel rendelkező akadémikust bemutatandó álljon itt a vele készített interjú:

„Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy személyesen beszélgethettem a Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus Csányi Vilmos professzorral.

Miért döntött úgy, hogy az etológiával fog foglalkozni? Jó döntés volt?

Életelvem, hogy ha már eldöntöttem valamit, akkor sosem morfondírozok azon, hogy jó döntés volt-e, mert nem tudom visszacsinálni. Döntöttem, vannak következményei, és az új helyzetnek megfelelően kell válaszokat keresni.

Idegbiokémiával, neurobiológiával kezdtem el foglalkozni és különböző szakmai harcokban kiderült, hogy ez nem megy, így kerestem egy, az idegtudományokhoz közel álló területet. Akkoriban az etológia látszott úgy, hogy pénz és felszerelés nélkül is lehet vele valamit kezdeni.

Milyen hasonlóságokat fedezhet fel egy kutató az ember a csimpánzok és a bonobók között?

Rengeteg hasonlóság van. Az evolúciós fa oldalágai szerint a közös ős az Australopithecus aripidész volt. 6,5-7 millió éve váltunk el a csimpánzoktól. A közhiedelemmel ellentétben nem mi másztunk le a fáról, hanem ők másztak vissza a fára. A közös ős már a talajon járó nagytestű emberszabású majom volt, és a csimpánzok mentek a fán zajló élet irányába, az emberi vonal, a Homo vonal pedig tovább fejlesztette a földön járás lehetőségeit. A bonobók a csimpánzoktól 2,5 millió éve szakadtak le. Az emberi fejlődés akkor már a Homo erectus-nál tartott, ami jelentősen eltért a csimpánzoktól. Megfigyelhetők érdekes hasonlóságok, például a csimpánz, a bonobó és az ember is területvédő tulajdonságokkal rendelkezik. A területvédelem akkor jelenik meg, ha más igénylő is van a környéken a fajtársakból.

Mikor Amerikába kimentek az első telepesek eleinte nem voltak területviták, mert annyi föld volt, hogy mindenki talált magának megfelelő kies völgyet vagy területet művelésre, legeltetésre. Amikor a cowboy-történetek keletkeztek, már majdnem mindenhol volt valaki, és ebből adódtak az ütközetek a jobb földekért. Ez egy 50 éves periódus. Az állam gyorsan erősödött, és a viták megszűntetésére bevezették a telekkönyvezést. Az ember territoriális, de csak a konfliktus helyzetben az. Amúgy nem különösebben érdekli a területbirtokolás.

A csimpánzoknál 30-40 fő tart közös territóriumot. A hímek négy-hatfős, véletlenszerű csoportokban járják körbe a területet. Céljuk, hogy figyeljék a szomszédokat, hogy nem jár-e valaki arra. Ha kisebb létszámú szomszédos társasággal találkoznak, akkor megtámadják őket. Ha egyedül van a szomszéd csapat tagja, akkor elkapják, megkínozzák és gyakran meg is ölik. Ha nagyobb csapattal találkoznak, akkor csendben lelépnek. Ez a hímekre vonatkozik, a nőstényeket beráncigálják a saját területükre, tudniillik a nőstények ivaréréskor elvándorolnak a saját területükről, (ezzel a beltenyésztést küszöbölik ki), a hímek 2-3 hétig védik az új nőstényeket saját agresszív nőstényeiktől. Mivel ezek a csoportok hímrezidensek, az új nőstényeket előbb-utóbb befogadják.

A bonobók viselkedése az emberi vonalon megjelent tulajdonságokra is emlékeztet. A bonobóknál sokkal alacsonyabb az agresszió szintje. A hímek alig veszekednek, bár a területvédelem megjelenik. A nagy különbség az, hogy megjelent az élvezeti szex (ez az embernél is fontos, de ott a párkötő szex is megjelenik, ami a bonobóknál nem). Ezzel együtt a bonobó nőstények jobban szabályozzák a csoport életét, míg a csimpánzoknál semmiféle ilyen szerepük nincs. Nagyon ritkán az alfa hím mamája beleszól a vitákba, és azt elfogadják. A csimpánzoknál a nőstények rangsora a hímek rangsora alatt van, azonban a bonobóknál az élvezeti szex miatt ez megváltozik. A nőstények mindig kérnek valamit, levelet vagy gyümölcsöt szexuális szolgáltatásukért. Mikor két hím összeveszik, akkor a nőstények szexre ajánlják fel magukat. A csimpánzoknál 4-5 évenként van megtermékenyítési periódus, mert a kölykök addig szopnak. Intenzív szexuális periódus egy hónap. A piros fenekükkel jelzik, hogy bárkivel szexelnének. A hímek között „sperma kompetíció” indul, ami azt jelenti, hogy az apaság valószínűsége annál nagyobb, minél több spermát képes valaki a nősténybe juttatni. Agresszió nincs, egymás után akár 10-15 fő is meghághatja az éppen termékeny nőstényt. Ezért nincs értelme verekedni. A bonobóknál az élvezeti szex enyhíti a csoporton belüli viszonyokat. A hímek és a nőstények viszonya kiegyenlítettebb.

Az ember rendkívül szexuális lény. Ezt a társadalmak próbálják eltusolni. Statisztikai adatok alapján átlagban kétezer aktus kell ahhoz, hogy egy gyermek szülessen. A kultúra ezzel szembe ment, nem lehet pillanatonként megállni, és szexszel enyhíteni a konfliktusokat. A vadászó, gyűjtögető embernél megjelent a párkötődés viselkedése, ami lehetővé teszi a munka szerinti differenciálódást. Ennek az a feltétele, hogy ne legyen a hímek között vetélkedés a szexért, mert ha van, akkor nem mennek el vadászni. A nőknek az ivarzási ciklusát nem lehet kívülről látni, mint a csimpánznál. A vetélkedés kiküszöbölése úgy oldódott meg, hogy kialakult a párkapcsolat, ami azt is biztosította, hogy négy évig, amíg a gyerek szopik, addig az apja segítsen a családnak. Négy éves periódusra egy stabil párkapcsolat jött létre. Természetesen a valóságban ezek a viszonyok sosem tiszták, tehát az ember nem lett teljesen monogám.

Mi az ember sikere?

Az evolúcióban mindig azt lehet látni, hogy bizonyos viselkedési formák együtt sikeresek. Párkötődés, élvezeti szex, közösség, alacsony belső agresszió, ezek együtt hozták az ember sikerét. Ebből bármit kihúzunk akkor az egésznek nincsen értelme. Az ember nem agresszív. Érzékenyek vagyunk az agresszióra. Azért nézzük az akciófilmeket, mert a végén várjuk, hogy a jó megmenekül-e. Ezzel lehet minket odaültetni a televízióhoz. De ez nem jelenti azt, hogy agresszívak vagyunk. A háború az egy kulturális agressziós forma. Az a csimpánztulajdonság, hogy a másik csoport tagjait szívesen agyon csapjuk, megkínozzuk, ez megmaradt, nem változott. Az evolúcióban a természetes szelekció nem úgy jelentkezik, hogy valamit kiemel, hanem úgy működik, hogy eltünteti a káros dolgokat, és minden megmarad, ami nem káros. Az is megmaradt, ami egy adott szituációban teljesen érdektelen már, és később, akár 1 millió év múlva kiderül, hogy egy ilyen funkció nélküli tulajdonságra lehet építeni valamilyen más, akkor szükséges új tulajdonságot. Erre jó példa a dinoszauruszoknál a toll, mely nem a repülés elősegítésére fejlődött ki, hanem szigetelésre, a hőveszteség megakadályozására. A toll a szőrnél is jobb szigetelőanyag, és mikor már a repülés kezdett kialakulni, akkor már a toll, mint szerkezet készen volt. Preadaptáció ennek a neve. Nem tűnt el, valamiért megmaradt, és később új szerepe lett.

A négyéves stabil párkapcsolat kialakítását hogy kezeli a ma embere?

Rosszul. Minden országban kimutatják, hogy a válások négyévente mutatnak kiugró számot. Ez egy ősi tulajdonság, de sok ilyen tulajdonság van még. Az archaikus közösségekben férfi többlet volt. 1,3:1 volt a férfi - nő arány. Ez tudatos születésszabályozás volt. Időnként a lánycsecsemőket agyoncsapták. Ennek az volt az oka, hogy a vadászatnál a sérülések száma és a háborúban a veszteségek elsősorban a férfiakat érintették. Az 1.3-1 arány szükségessége a mai napig megjelenik a közgondolkodásban. Országokon átívelő kutatásokból kiderült, hogy az éppen összeházasodó párok 1.3-1 arányban szeretnének fiút, vagyis 30 százalékkal szeretnének többen fiút, mint lányt. Beépült az ember viselkedésrendszerébe, hogy a közösségbe több fiú kell.

 A férfi agresszió azért is csökkent, mert a vadászat közös férfi együttműködést kívánt. A férfi barátság kimutathatóan intenzívebb, mint a női barátság, és itt jelenik meg a homoszexualitás. A homoszexualitás a társadalmak 60 százalékában elfogadott, másik 20 százalékában megtűrt, de nem üldözött, és a kultúrák kis százalékban élesen elítélik. Ilyen például a zsidó, keresztény kultúra.

 Visszatérve a párkapcsolatokra, a több millió éves ősök poligámok voltak, és ma is vannak poligám és monogám társadalmak, de a monogám társadalmakban vannak „kurvák” és barátnők, ami a poligámia egyik formája. A poligám társadalmakban csak a gazdagoknak van több felesége. Itt megjelenik az első feleség, kedvenc feleség fogalma. Ha nézünk egy skálát, ahol a nulla a monogámia és száz a poligámia akkor az ember értéke számítások szerint körülbelül tizenöt. Leginkább az úgynevezett szeriális monogámia működik, ami azt jelenti, monogámok vagyunk mindig egy partnerrel, de életünkben öt, hat, vagy még több is lehet.

 Az ember rendkívül variábilis a viselkedését figyelembe véve, így különböző kultúrákban is életképes, ez az evolúciós előnye. Az állatok közül a kutyánál található még ez meg, aki az ember háziasítása után lett ilyen.

Miért a kutya lett az ember legjobb barátja?

Mert az emberi környezet védett ökológiai fülkét ad a háziállatoknak. Ebben él a kutya is, alkalmazkodott az emberhez. Sokféle dologra lehet használni, és társas kapcsolatra is alkalmas. Sok tízezer éves a háziasítás, de a kutyafajták néhány száz évesek, így a kutya alaptulajdonságaiban nincs különbség.

Eric Zimen svéd farkaskutató készített a kutyákról egy filmet, anno még a Magyar Televízió is bemutatta, melyben Konrad Lorenz is megszólalt. Megnézték, hogy különböző afrikai társadalmakban mire használják a kutyát. Nagyon érdekes volt. Voltak helyek, ahol az asszonyok használták a kutyákat, és a férfiakat nem érdekelte. Mikor megkérdezték tőlük, hogy miért tartják a kutyákat, eleinte csak nevettek, majd bemutatták, hogy ha a gyerek popsijára tejet csurgatnak, a kutyák rohannak oda lenyalni azt. Vízhiányos sivatagi vidék volt, ez fontos szolgálat. Ugye, nem csak a tejet nyalják le, hanem a székletet is. Illetve még a hölgyeknek is szolgálatot tesznek havonta. Ezen törzsek közelében kevés a víz, növényi levelek sincsenek bőségben, így ez a leghigiénikusabb megoldása a fertőzés elkerülésének, a legyek elleni védekezésnek. Egy másik helyen a férfiaknak volt saját kutyája, és vitték vadászni. De nem vadászhattak a kutyák, hanem lelki okokból voltak a férfiak mellett. Simogatták őket, barátok voltak. Teljesen más érzelmi funkciót látott el itt a kutya.

A kutya háziasításának ideje lassú folyamat volt. Egyes feltételezések szerint százezer évvel ezelőtt kezdődött, mikor is a nagy afrikai kivándorlás történt.

Miért tud tökéletes összhangban dolgozni egy vakvezető és vakvezető kutyája?

Mert a kutya nagyon figyel és alkalmazkodik az emberhez. A kutatások során pontosan kiderült, hogy a kutyák tisztában vannak azzal, hogy a vak nem lát. Olyan helyzetekben is ugranak segíteni, amikor hivatalból nem kellene. Például egy nem várt építkezéskor gödröt ástak a megszokott útvonalon, ahol a vak a kutyáját sétáltatta. A kutyát elengedte, hogy végezze dolgát, de észleli a közelgő veszélyt és odarohan elterelni a vak gazdát a gödör mellől. Sok ilyen történetet meséltek egymást nem ismerő emberek. Nehéz ezt kísérletileg igazolni. Nem igaz minden vakvezető kutyára. Az is nagymértékben meghatározza, hogy a vak személy milyen viszonyban van a kutyájával. Van, aki nem szereti a kutyát. Utálja, mert büdös, és csak a szükség miatt tartja. Mikor hazamegy, csak enni ad neki, és kész. Ez nem kapcsolat. Az a vak ember, aki szereti a kutyáját, az sokkal többet kap vissza. A kísérletek ezt igazolták.

 Jó viszonyban voltunk a rendőrkutyásokkal Dunakeszin, és kértem tőlük 10 rendőrkutyát 10 rendőrrel, majd elhívtam 10 vakot a kutyájukkal és 10 családi kutyás gazdát. Gödön volt egy vizsgapálya, ahol akadályokat kellett kerülgetni. A vakvezető kutyák jól vizsgáztak, majd bekötöttük a rendőrök és a családi kutyás gazdák szemeit kendővel. A rendőrök mentek először, és röpködtek az akadályok, mert a kutyák nekivitték őket mindennek. Két kutyát kivéve, ők az első akadálynak való ütközés után leültek, és csodálkozva nézték a rendőröket. Ezután elkezdte vezetni majdnem olyan sikerrel, mint a vakvezető kutyák. Következtek a családi kutyások. Ott is először röpködtek az akadályok, de ott 10-ből 8 kutya ült le, és kezdett el vezetni. A családi kutyásoknál kiderül, hogy az a kettő, amelyik nem vezetett, kerti kutya volt. A gazdák szeretik a kerti kutyájukat is, de nincsen velük közeli, belsőséges viszonyban.

 A két rendőr, akinek a kutyája ügyes volt, bevallotta, hogy szeretik ezt a két kutyát, így mikor nincs szolgálat, akkor visszamennek, és visznek nekik enni, meg elviszik őket sétálni. Ezt a kutyák azzal viszonozzák, hogy vigyáznak a gazdára.

Hogy van Janka? Konrad Lorenznek igaza volt a Sárákkal kapcsolatban? Tapasztalatai szerint ugyanis „a szuka sokkal hűségesebb, érzelemvilága bonyolultabb, gazdagabb, finomabb, sőt legtöbb esetben intelligencia tekintetében is túlszárnyalja az egyébként egyenértékű kan kutyát."

Janka kicsit másabb, mint Jeromos. Szuka kutya. Neki udvarolni kell, érzelmes, megsértődik.

 A huskyk szeretnek egymással összebújni, nem agresszívek. Fontosabb az önállóság számukra. Jeromos egy pumi anya és husky apa szülötte. Az X kromoszómája, ami a kutyáknál egy nagy kromoszóma, pumi volt. Jeromos egy fantasztikusan okos, nagyon önálló kutya volt, de egyezkedni lehet vele. Én meg akartam még egyszer csinálni, ezért lett Janka, aki szintén egyedül született, de szuka lett. Neki van egy pumi és egy husky X kromoszómája. Tehát a husky irányba van kicsit eltolva. Sokkal huskysabb a viselkedése, mint amilyen a Jeromos volt, és a szőre is más. Nógrádban, a kertünkben kezdett velünk élni nyolc hetes korától. Ott voltunk egy hónapig, majd Pestre jöttünk, és amikor visszamentünk, akkor nem volt hajlandó bejönni a lakásba éjjel, hanem kint akart maradni. Ami azt jelenti, hogy madarakat, macskákat üldözött, kiásta a hagymákat. Nem igényelt olyan kontaktust, mint például egy golden retriver. Én azt gondoltam, hogy a pumi meg a husky tulajdonságok egyidejűleg jelen vannak, és hol az egyik, hol a másik nyilvánul meg. Beparancsoltam éjjelre. Az első három nap elbújt, aztán nem bújt el, de nem akart bejönni, majd két hét múlva ott állt az ajtóban, és elfogadta, hogy éjjel bent kell lenni. Eleinte nem tűrte el, ha dögönyözik, de ez most már nagymértékben megváltozott, kifejezetten szereti. Kezd barátságos, emberszerető kutya lenni. Ha idegenek megfogják és megsimogatják, azt tűri, de ha bizonyos testtájai felé nyúlnak, akkor odakap, ilyen a fara és a hátán egy bizonyos pont.

Mindent összevetve Lorenznek igaza volt a Sárákkal kapcsolatban. Habár Janka nő, hisztis és egyéb női dolgai is vannak. Udvarolni kell neki. Nekem mindig kan kutyáim voltak, és hozzá vagyok szokva, hogy racionálisan alapon működünk, például dobom a labdát, hozza, a kezembe adja, nem csak ledobja. Járunk kutyaiskolába, ahol az oktató észrevette, hogy én csak dobálom a labdát, és Janka meg visszahozza, nagy ugrándozások közepette. Ezt helytelenítették, le kell ültetni a kutyát az utasítás előtt. Kipróbáltam, amikor rászóltam, hogy üljön le, teljesen hisztériásan elkezdett ugatni. Fel volt háborodva. Erőszakkal le tudom ültetni, de akkor elvész a játék. Teljesen igaza van. Én elfogadom ezt, de nem rabszolgát akarok, hanem egy társat, és ha annak nincs kedve bizonyos dolgokat megcsinálni, akkor nem kell. A kutya egyénisége sajnos sokakat nem érdekel. Jeromos is teljesen fel tudta mérni, hogy mikor kell szót fogadni.

 Egyik tanítványom egyszer elvitte egyedül Jeromost sétáltatni. Egy óra múlva megjöttek vigyorogva. Majd elmesélte, hogy elengedte Jeromost, de attól félt, hogy elmegy. Kiderült, hogy Jeromos is attól félt, hogy Bence elmegy, és szorosan egymás mellett mentek. Ezért érdemes önálló kutyát tartani, mert akkor az ember a kutya gondolkodását sokkal jobban megismeri, mint ha egy engedelmes rabszolgája lenne.

Többször említi az embert állati fajként. Talán ezért is pusztítja mértéktelenül környezetét az ember, mert elfelejtette, hogy honnan is származik?

Nem ezért pusztítjuk a környezetünket, mert elfelejtettük a származásunkat, hanem mert saját kultúránkat tekintjük a legfontosabb környezetnek. Egy nagyon racionális és intelligens kultúrának kell kinőnie, hogy felfogja: van a bioszféra, és ő annak része, ha elpusztítja azt, akkor ő is elpusztul. Ez nagy közösségek kollektív belátásán múlik. Ami sok generációs folyamat. 70 évvel ezelőtt az én gyerekkoromban a gyerekek nagy vadászok és hadvezérek akartak lenni. Mára ez alaposan megváltozott. Három, négy, vagy akár tíz generáció is kell bizonyos dolgok kulturális változásához. Egy generáció 35 év. Környezetvédelem terén szerintem nagyon pozitív irányba változnak a dolgok, csak nem kell türelmetlennek lenni.

A kutyákkal való viszony is gyökeresen megváltozott. 20 évvel ezelőtt a Belgrád-rakpart tele volt kutyapiszokkal. Ma, ha végigmegyünk, egy-kettőt lehet találni. A Gellért-hegyen is rengeteg kutyás van, és nincs kutyapiszok. A gazdák felszedik. Változik a társadalom.

Mikor válik károssá egy tradíció követése? Milyen a magyar oktatási rendszer?

Attól függ, hogy miről szól a tradíció, némelyik már rég károssá vált hazánkban. Az iskolák szemlélete sem korszerű. Régen az iskola feladata az volt, hogy valamilyen tudást adjon a gyereknek. Tanítsa írni, olvasni, számolni. Tudást kell átadni. Régen volt körmös is, ami rossz nevelési eszköz. A tanár akkor tud jól tanítani, ha domináns személyiség. Nem veréssel, mert az egy primitív dominancia. A gyerek a tanárra tudásforrásként tekint. Ha a tanár nem tudja ezt a kulturális dominanciát megszerezni, mert nincs elég ideje, nincs eléggé megfizetve, mert a társadalom fiatalabb tagjaiból nem azok mennek tanárnak, akik a legintelligensebbek emberek, mert azok jólfizetett szakmát választanak, akkor az lesz, ami most itthon van. Finnországban bő negyven évvel ezelőtt ezt felfedezték, és tudatosan megváltoztatták. Ma ott a tanárok a legjobban fizetett közszolgák. Érezhető javuláshoz két generáció szükséges. Mi már húsz évet elvesztegettünk. A parlamentbe bekerülnek átlag képzettségű emberek. Az ország átlag képzettsége nagyon alacsony, most ezek az emberek döntenek arról, hogy oktatásra adunk pénzt, vagy valami másra. De az nem érdekli őket, hogy a jelenleg működő társadalom szerkezetét megvizsgálják, és annak ismeretében hozzák a döntéseket. Például a nők jelenléte nagyon fontos az oktatásban, de nem 80 százalékban, hanem 50 százalékban! Ez csak pénz kérdése. Megfelelő fizetéssel férfiak is jönnének a tanári pályára.

Ma már nem tudást kell adni a gyereknek, mert a környezet már olyan tudásrészletekkel látja el, ami nem létezett 50 évvel ezelőtt, és a gyerek nem úgy jön be az iskolába, hogy a tanító néni fogja neki felfedezni a világot, ma már neki csak egy kis eligazítás kellene. Sajnos azonban úgy tekintenek rá, mint aki semmit sem tud. Így nem megy.

 Az iskolának nem az a funkciója, hogy felkészítsen valamire. Ma az iskolák feladatának annak kellene lennie, hogy tanítsa a generációk közötti kommunikációt. Ha leülünk egymás mellé, akkor tudjunk miről beszélgetni. Egy alapvető európai kultúra elemeit kellene elsajátítani.

Mi a közösségek szerepe a mai társadalomban?

A mai bolognai oktatási rendszerben megszűntek a közösségi kapcsolatok, például a tanuló csoportok, ami hihetetlen hátrány. Később nem fogják érteni, hogy mi baj az emberekkel. Mindenki egyedül van, ez a legfőbb baj.

Ezért nem tudunk közösség szinten tevékenykedni Magyarországon. Mindenki egyénileg szeretné ugyanazt, de nem tudnak összefogni. Ez nem most kezdődött, hanem a rendszerváltás előtt. Minden spontán szerveződést tiltottak a ’80-as években. A lakótelepi házak alagsorába kimeszelve, fűtve, üres helyiségek százai álltak a fiatalok rendelkezésére. Elindult egy mozgalom, rövidesen közel kétezer klub jött létre. Ekkor ébredt fel a pártközpont, és betiltották ezeket a klubokat. Ha ez akkor nem történt volna meg, akkor a rendszerváltáskor nagyon erős civil társadalom alakulhatott volna ki. De sajnos csírájában elfojtották. A rendszerváltáskor pedig az emberek vagy magukra, vagy az államra számíthattak, a közösség eltűnt. Amerikában az a fantasztikus, hogy a családi és iskolai barátok olyan kapcsolati hálót képeznek, ami nálunk elképzelhetetlen. Akár évtizedek távlatából is segítenek egymásnak, csak ezért mert együtt jártak iskolába.

Újra kell, hogy legyenek baráti társaságok, akik összeülnek beszélgetni és nem tévét nézni. Sajnos téves eszme, hogy az egyén a legfontosabb a világon. Fontos, legyen szabad, de a közösség érdekei fontosabbak.

Mit üzen az ifjú etológusoknak, ifjú értelmiségieknek?

Az ifjú etológusoknak azt üzenem, hogy hajrá, ez egy küzdelmes pálya, de megéri.

 A nem etológusoknak pedig… Az embereket a megélt események során kialakult hiedelmek vezérlik a legtöbbször. Az én generációm, hamarosan eltűnik, és a rendszerváltás óta született fiatalok kerülnek pozícióba, nekik kell a változásokat kialakítani. Ne az öregek sérelmeiből, bűneiből, rossz példáiból adódjon a jövő, hanem ifjúságból, szabadságból és új közösségekből.”

 /Lenner Ádám/