NŐK

OKTÓBER 6.

ÁRNYÉKÁBAN

Aulich Lajos, Damjanich János, Desewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezić Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westenburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly – ők voltak azok a honvédtisztek, akiket 1849. október 6-án Aradon végeztek ki a szabadságharcban folytatott tevékenységük miatt. Gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt pedig Pest-Budán állították a kivégzőosztag elé.

Ezek az emberek azonban nemcsak katonák voltak, de leggyakrabban szerelmes férjek és boldog családapák is, akiknek az özvegyeikre nagyon nehéz évek vártak. A kivégzettek között Aulich Lajos és Török Ignác voltak nőtlenek. Az utolsó órákat mindannyian másképp, de hőshöz méltóan, ugyanakkor nagyon emberien élték meg.

Haláluk előtt néhányan könyvekből merítettek még erőt a rájuk váró legutolsó nehéz pillanatra, néhányan pedig feleségüknek és gyermekeiknek fogalmazták meg búcsúgondolataikat.

Mielőtt ezekből idéznénk, soroljuk elő az özvegyeket, az árvaságra jutott hitveseket, akikről keveset szól a história:

Damjanich Jánosné Csernovics Emília

Damjanich feleségnek, sajnos, nem sok ideje jutott a boldogságra, hiszen összesen két évig voltak házasok, bár szerelmük jóval korábban kezdődött. Kezdetben Emília anyjának tiltása volt az ok, amiért nem kelhettek egybe, később pedig a katonaság engedélyére kellett még további két évet várni, amíg összeházasodhattak. A család Temesváron rendezkedett be, és a sors furcsa fintora szerint maga Haynau is sokszor volt vendég náluk. Az aradi kivégzés után Damjanichné rokonok és barátok segítségével tartotta fenn magát, és soha többé nem ment férjhez. Szerelmüket számos levél őrzi, Damjanich a halála előtti napokban bátorító, érzelmes sorokat írt feleségének.

Dessewffy Arisztidné Szinyei Merse Emma

Dessewffy Arisztid híresen szép felesége Eperjesen lakott, a pár itt tartotta eljegyzését is. Az esküvőre 1849 júliusában került sor Pesten. Az ifjú férjnek azonban az oltártól egyből a táborba kellett mennie szolgálatra. Legközelebb már csak hónapokkal később, szeptemberben találkozhattak, de ekkor, sajnos, Emma már csak az aradi börtön cellájában látogathatta meg a férjét. Dessewffy halála előtt megkérte bajtársát, Máriássy Jánost, hogy halála után viselje gondját a feleségének. Máriássynak közel 8 évet kellett várnia ígéretének betartására, mivel ennyi ideig volt vasra verve. Szabadulás után feleségül vette Szinyei Merse Emmát.

Kiss Ernőné Szentgyörgyi Horváth Krisztina

Kiss Ernő vértanú felesége az a Szentgyörgyi Horváth Krisztina volt, akinek édesapja Balatonfüreden az első Anna-bált rendezte. Igaz, hogy a lány a Krisztina nevet gyakrabban használta, mint az Annát, a bál napjának megállapításakor mégis ezt a névnapot választották. Kiss Ernő és Krisztina házassága szintén nem volt több néhány évnél, melyet a nagyrészt a férj dél-magyarországi birtokain töltöttek. Krisztina fiatalon meghalt, halála után az özvegy újra visszatért a hadsereghez, de nem nősült meg többé. Két gyermekük született, Kiss Ernő hozzájuk írta utolsó leveleit a kivégzése előtt.

Knezic Károlyné Kapitány Katalin

Kapitány Katalin a híres egri Kapitány család sarjaként 1844-ben ment hozzá Knezic Károlyhoz. A szabadságharc során sem maradt otthon, sokat volt együtt férjével, és a harcok során is támogatta őt. Aradon, a fogságban is a lehető legtöbb időt töltötte férjével. Viszonyuk a fennmaradt emlékek alapján annyira szoros volt, hogy mindig csak a lehető legkevesebb időt töltötték egymás nélkül. Férje halálhíre annyira megviselte Katalint, hogy néhány forrás alapján a hír közlésére megállt a szíve, más leírások alapján pedig beleőrült a történtekbe. Annyi biztos, hogy két lánygyermekük korán árvaságra jutott, majd felnőve egy egri testvérpárhoz mentek feleségül.

Nagysándor József és Schmidt Anna

Nagysándor József nem volt nős, mivel a szabadságharc, majd annak leverése megakadályozta abban, hogy elvegye szerelmét, Schmidt Annát. Nagysándor sokat küzdött ezért a házasságért, egyrészt, mivel a lány fiatal volt (a kivégzéskor volt 16 éves), másrészt pedig azért, mert saját testvérének, Nagysándor Johannának volt a lánya, vagyis az unokahúgát szándékozott elvenni feleségül. Számtalan engedélykérés és intézkedés után végül a házasság meghiúsult Nagysándor elfogásával és elítélésével. Schmidt Anna később, 21 éves korában ment férjhez a nála 28 évvel idősebb Klauzál Gáborhoz, a Battyhány-kormány egyik miniszteréhez.

Lahner Györgyné Lucia Conchetti

Lahner György felesége a milánói születésű, gyönyörű Lucia Conchetti volt. A pár Lahner itáliai szolgálata során ismerkedett össze, majd ott kötöttek házasságot is. A feleség ekkor volt 18 éves, míg a férj 44. A korkülönbség vagy a más nemzethez tartozás egy pillanatra sem állt kettőjük közé, Lucia gyorsan és ügyesen illeszkedett be a magyar mindennapokba. Annyit ugyan feljegyeztek róla, hogy – mint az olaszok általában – idegenül ejtette ki a „h” hangot, így férje és immáron saját családnevét is sokszor furcsán mondta ki. Egy gyermekük született, aki 5 éves volt édesapja kivégzésekor. Lucia férje halála után kezdetben Damjanich özvegyével lakott, majd hazaköltözött Olaszországba.

Poeltenberg Ernőné Paulina Kakowska

Poeltenberg Ernő galíciai állomásozása során nősült meg, ott is vette feleségül az akkor 18 éves Paulina Kakowskat. A pár sokáig élt Bécsben, a Poeltenberg család házában, ahol három gyermekük is született. Paulina Kakowska többször próbálta lebeszélni férjét arról, hogy részt vegyen a szabadságharcban, mivel féltette családját. Félelme beigazolódott, nyolc év házasság után férje Aradon fogságba került, majd kivégezték. Paulina hiába próbálta megtalálni férje testét, nem sikerült neki. Számos levél maradt fenn, melyet a férj a feleségének írt. Ezek megkapó stílusa nagyszerű szerelemről és házasságról árulkodik. Poeltenberg buzdította feleségét, hogy később menjen újra férjhez, de a feleség ennek nem tett eleget: özvegységében a gyerekeknek szentelte életét.

Schweidel Józsefné Domicella Bilinska

Schweidel József Poeltenberg Ernő felettese volt, együtt szolgáltak Galíciában, és szinte egyszerre ismerkedtek meg későbbi feleségükkel is. Schweidel 1827-ben vette el Domicella Bilinskat, akitől öt gyermeke született. Boldog és szeretetteljes házasságuk volt, melyről szintén számtalan levél tanúskodik. Egyik levele részlete így szól: „ … ami hitvesemet és gyermekeimet illeti, mindig a legboldogabb embernek tarthattam magam.” Domicellára férje kivégzése után nehéz sors várt, megfigyelés alatt tartották mint gyanús személyt. Özvegységében minden erejét annak szentelte, hogy gyermekeinek megfelelő jövőt biztosíthasson. Tejgazdaságot vezetett, ennek bevételéből tartotta el a családot.

Leiningen-Westerburg Károlyné Sissány Elíz

Leiningen-Westerburg Károlynak szintén nem lehetett része hosszú házasságban. 1845-ben, 26 évesen nősült, ekkor vette el Bécsben a vajdasági gazdag család lánygyermekét, Sissány Elízt. Ezzel az ifjú férj kettős helyzetbe került, mivel így magyar földbirtokos lett, és a szabadságharcban kezdettől fogva a magyar ügyre esküdött fel, de emiatt saját rokonaival (többek közt testvérével és unokatestvérével) szemben kellett harcolnia. Elíz az aradi tizenhármak kivégzése után 5 évvel újra férjhez ment, első férje egyik legközelebbi barátját, Bethlen Józsefet választotta férjül. Később újra megözvegyült, a híresztelések szerint maga Görgey is udvarolt neki.

Vécsey Károlyné Duffaud Karolina

Vécsey Károlyé volt talán a legrövidebb házasság az aradi vértanúk között. A frigyet eleve megnehezítette, hogy a későbbi feleség, Duffaud Karolina előző házasságának kérni kellett a felbontását. Végül a korabeli utalások alapján ez sikerrel járt, és1849 nyarán, vagyis néhány hónappal kivégzése előtt Vécsey Károly elvehette szerelmét. Férje kivégzése után Karolina élete sem volt könnyű, a család birtokaiért sokáig pereskedett, de csak a hősiesen tragikus halál után 50 évvel kapta vissza azokat. Sajnos mindez a saját halála előtti utolsó évben történt.

Lázár Vilmosné Reviczky Mária

Lázár Vilmos felesége, Reviczky Mária öt évvel idősebb volt férjénél, és már volt három gyermeke előző házasságából. Mária a szabadságharc végével mindent megtett azért, hogy férjét látogathassa, szabadulásában az utolsó pillanatokig bízott. Emellett gyermekeiről is gondoskodnia kellett, hiszen a vagyonuktól megfosztott családokra nehéz jövő várt. Ráadásul Mária saját rokona örökösödési pert is indított az özvegy ellen, hogy maradék vagyonát megszerezze, de végül bebizonyosodott, hogy a rokon hamis papírokkal próbálta védeni igazát. Házasságuk 5 évig tartott.

* * *

Lázár Vilmos élete utolsó napján fájdalmasan szép levelet írt feleségéhez és gyermekeihez:

„Kedves szentem, egyetlen Marim! Mindenem e földön! – Egy sejtelem mondja nekem, hogy holnap reggel, mielőtt még egyszer láthatnálak – elvérzetem – és velem több becsületes, derék bajtársaim! Marim! Te, aki szívem minden hézagját bírtad, Te magad maradsz e földön. – Te voltál mindenem, Te leszesz utolsó sóhajtásom. – De marad még neked egypár jó embered, és az én és a Te szegény gyermekeid. Ezekben találd fel minden földi boldogságodat, ezekben összpontosítsd szeretetedet, és az Isten kebledbe fogja önteni a vigasztalás malasztjait – és arra törekedj is, ezt kívánja nyugodalmam a másik világon, melynek rejtélyei előttem nemsokára megnyílnak! Én érted és nyugodalmodért fogok az Istenhez imádkozni. – Te, édesem, mindenem hasonlóképpen értem imádkozz. – Károly szavát bírom, hogy rólad és gyermekeinkről gondoskodni fog. Szerencs (Halasy Szerencs (1839-?), Lázár mostohafia.) hátravan ugyan, de jóakarat ki fogja pótolni a hiányzót.

Isten Veled! Isten veletek! Szeretném beléd lehelleni utolsó sóhajtásom – de az úgyis meg fog történni. Én mártír vagyok, és ártatlanul halok meg. Az Isten, aki még sohasem hagyott el, most sem fog elhagyni – én pedig szellemképp körül foglak lebegni mindenha! Légy nyugodt, és élj boldogul – örök szerelmemben!

Ott fenn ismét látjuk egymást, ha van egy jobblét. – Képzeletemben dobogó szívemhez szorítlak, csókollak – és maradok síromiglan hű, szerető

Férjed

Kedves Gyermekeim! Jók legyetek! Szeressétek egymást! Éljetek anyátokat vigasztalva, szeretve.

Szerető apátok”

Damjanich János levele feleségének:

„Imádott, drága Emíliám!

Egyedül Isten jutalmazhat meg nemes gondolkodásodért. De ha, amint remélem, még van hátra az életemből, úgy ez, hidd el, csak néked, egyedül néked lesz szentelve, fönséges, drága feleségem!

Hogyan ne gondoljak rád, amikor a legnagyobb gyönyörbe emelsz? Hogyan ne bánkódjam érted, amikor te olyan ártatlan és bűn nélküli vagy ebben a rossz világban?! Ha eddig is szilárd célom volt, hogy méltóvá legyek gondoskodásodra, mennyivel inkább aggódnom kell érted most, ebben a legkeserűbb állapotban! Bocsásd meg tehát, ha gondjaim érted naponként növekednek; mindez csak kimondhatatlan szerelemből ered.

Ki mondta néked, hogy a két asszony birtokait elkobozzák? Ez lehetetlen! Küldd el Mihályt! Ha új bankjegyeid vannak, adj túl rajtuk, mert birtokuk veszedelmet és büntetést von maga után!

Csókollak képzeletben, és vagyok örökké szerető

Jánosod”

* * *

Végezetül álljon itt a sokszor és sokat idézett „októberi-ima”, azaz Damjanich János imája vigasztalásul Damjanich Emíliának

„Ima kivégeztetésem előtt 1849. október 5-ről 6-ra virradóra

 Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és ütközetekben – Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni – dicsértessék a Te neved mindörökké!

 Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.

 Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.”